Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 29 (216. szám) - A Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ):
1859 Ezzel a tartósnak szánt vonulattal szemben az önmagukat konzervatívnak, polgárinak nevező pártok nemcsak folyamatosan követelik a jövedelmek újraközpontos ítását, de a mostani költségvetéshez is olyan módosításokat adnak be, amelyek egyrészt radikálisan, józan mérlegeléssel aligha vállalhatóan növelnék a költségvetés hiányát, másrészt az állam újraelosztó szerepét. Tisztelt Képviselőtársaim! A stabilizációva l párhuzamosan az SZDSZ választási programjában ígért adócsökkentési politikának 199495ben csak kis lépéseit tehettük meg, de most továbblépünk előre, ha nem is hatalmasakat. Az előző időszakban, mint ismeretes, megszűnt a minimáladó, a kamatok forrásadó ja nullára mérséklődött, csökkentek a társasági adók. Most csökkenteni kívánjuk, méghozzá nemcsak a legfelsőbb kategóriákban, hanem valamennyi sávban a személyi jövedelemadót, és ha csak 1,5 százalékkal is, a vállalkozások legsúlyosabb terhét, a tbjárulék ot is. Tovább folytatódik a társasági adó csökkentése, megszüntetve a kiegészítő adót, nő ugyan az osztalékadó, de még ha a vállalkozó kiviszi is a nyereségét, akkor is egészében véve jobban jár, mint eddig. Az 1997es költségvetést azért nevezem a remény költségvetésének, mert szemben a tavalyival és az ideivel, nem törekszik a fogyasztás további csökkentésére, hanem azzal számol, hogy a stabilizáció eredményeként elkezdődhet a fogyasztás némi növekedése. A remények közé tartozik, hogy a tavalyi év megprób áltatásai és ennek az évnek a szigora után bízhatunk benne, nem lesz szükség a pénzügyi egyensúlyt segítő durva külön intézkedésekre. Miközben bizakodunk, hogy nincs szükség új stabilizációs csomagra, tudnunk kell, hogy a tavalyi, sokszor alig elviselhetőn ek tűnő radikális kiigazítás egyszerre volt képes szolgálni a pénzügypolitikai kiszámíthatóságot és a versenyképesség erősítését. A forintleértékelés és a vámpótlék nyomán itthon és külföldön egyaránt javult a magyar termékek pozíciója. Tudnunk kell, hogy nem tört meg a külföldi tőke beáramlása, ami nélkül ma aligha képzelhető el érdemi források bevonása a gazdaság serkentésére. Az elmúlt két év egészében minden megpróbáltatásával együtt is igenis megteremtette az alapokat ahhoz, hogy 1997ben már ne legyen szükség további megszorításokra, sőt szerény növekedés is kezdődjön, és az életszínvonal se csökkenjen tovább. Az SZDSZ már választási programjában is azt képviselte, hogy az első feladat a kiegyensúlyozott gazdasági növekedés megalapozása. Kiegyensúlyozo tt növekedés, az ország és polgárai helyzetének javulása ugyanis csak úgy képzelhető el, ha a magyar termelők több terméket tudnak exportálni, illetve a behozatalt képesek jövedelmezően helyettesíteni. És mindennek egyik alapvető feltétele a versenyképessé g, ami viszont nagyban függ attól, hogy milyen terhek rakódnak a bérekre. Nem véletlen, hogy a mienknél fejlettebb országokban is az adó- és járulékterhek mérsékelésével növelik a versenyképességet. Azért is beszélhetünk reményről a '97es költségvetés kap csán, mert tovagyűrűző hatásaiban is kedvező fejleményekkel lehet számolni. Ha csökkennek az adók és járulékok, akármilyen szerény mértékben is, ez a magyar termékek nemzetközi versenyképességét javítja, ugyanakkor növeli az ország befektetési vonzerejét. A kormány gazdaságpolitikája továbbra is arra épül, hogy a terhek csökkentése csak az ország pénzügyi stabilitásának megtartásával együtt értelmes tevékenység. Ez ügyben szintén viták folynak, többféle vita is. Vannak, akiknek gazdaságpolitikája abban merü l ki, hogy mindent támogatnak, ami népszerűen hangzik és kiadásnöveléssel jár, viszont mindent elleneznek, ami kiadáscsökkentéshez vagy bevételnöveléshez vezet, mert az ilyesmit többnyire nem szereti senki, és ezen az alapon vitáznak - mármint úgymond vitá znak - a kormánnyal. Ez persze dilettantizmus, hogy az ezen álláspontot képviselő frakcióvezető úr kedvenc kifejezését használjam. Olyan gazdaságpolitika ugyanis nem lehetséges, amely egyszerre csökkenti a terheket, tehát építi le a bevételeket, és ugyanak kor növeli a kiadásokat. Ilyesmi rövid úton katasztrófához vezet. Mások a pénzügyi stabilitást alárendelnék a terhek csökkentésének, és egy élénkülő gazdaságban reménykedve visszahoznák az előző kormány gazdaságpolitikájának azon elemeit, amelyek nagyban
