Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 22 (214. szám) - Dr. Kelemen András (MDF) - a miniszterelnökhöz - "Tárgyalni csak pontosan, szépen" címmel - DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
1697 DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF) : Köszönöm szé pen a miniszter úr válaszát. Én nem vagyok titoktartásra kötelezett, ezért - ha megengedik - elmondanék néhány, szakértőink szerint igen fontos háttérszempontot, amelyekre véleményünk szerint a tárgyaló - akár szakértői tárgyalóknak, akár magasabb szintű d öntéshozóknak - törekedniük kellene. Egyrészt fontosnak tartanánk azt, hogy a határfolyó medrébe legalább 800 köbméter/szekundum évi átlag biztosítva legyen, az árvizet nem számítva. Fontos volna, hogy a bősi mű egyoldalúan szlovák létesítmény a kiliti tár ozó nélkül számítva. A részleges csúcsüzemmód tilalmát is fontosnak tartanánk, valamint annak megállapítását, hogy a folyásirányban további vízlépcsők nem épülnek magyar oldali bevonással. Azt is fontosnak tartanánk, hogy a szlovák fél nem követel anyagi t érítést a "C" változat költségeihez - hiszen még ez előttünk állhat egy lehetőségként. És végül - de egyáltalán nem utolsósorban - az ivóvízkészletek megmentése látszik rendkívül fontosnak mindkét oldali szennyvíztisztító kiépítésével. Én remélem azt, hogy a tárgyaló felek a kormány oldaláról meg fogják fontolni az általam előadottakat, de mivel a miniszter úr nem vázolt álláspontot, ezért nem tudom elfogadni jelenleg a válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzékiek oldalán.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Kösz önöm szépen. Interpelláló képviselőtársunk nem fogadta el a miniszter úr válaszát. Megkérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a választ? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés határozatképtelen; kérem a folyosóko n, az irodákban tartózkodó képviselőtársaimat, hogy fáradjanak a terembe! Kérem, Kutrucz Katalin képviselő asszony gépét szíveskedjenek bekapcsolni! Kérem, Varga Lajos MSZPs képviselő úr gépét is szíveskedjenek bekapcsolni! Ismételten felkérem a folyosóko n és az irodákban tartózkodó képviselőtársainkat, hogy szíveskedjenek minél előbb az ülésterembe fáradni: az Országgyűlés interpellációs időszakban van, és pillanatnyilag határozatképtelen. Tisztelt Országgyűlés! Ismét kísérletet teszünk a szavazásra; bár feltételezésem szerint a Ház még nem határozatképes, és a következő alkalommal a Házszabálynak megfelelően ki fogjuk hirdetni azokat, akik nem vesznek részt a szavazáson, úgyhogy nagyon kérek mindenkit, hogy fáradjon az ülésterembe, aki az irodákban értesü l arról, hogy az Országgyűlés határozatképtelen. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae Kovács László külügyminiszter úr dr. Kelemen András képviselő úr részére adott válaszát? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) (14.50) Tisztelt Országgyűlés! Tekintettel arra, hogy az Országgyűlés ebben az interpellációs kérdésben nem volt határozatképes, és több alkalommal megkíséreltem a határozatképesség helyreállítását, és ez nem volt lehetséges, ezért mindazon képviselők névsorát, ak ik nem vettek részt a határozathozatalban, eljárásainknak megfelelően a következő ülésen nyilvánosságra fogjuk hozni. (Taps.) Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi bizottság állásfoglalásának megfelelően ilyen esetekben minden interpelláció külön napiren di pontnak számít, ezért a következő interpellációra térünk át. Kérem, hogy ezalatt a frakciók biztosítsák a határozatképességet, és ebben az esetben vissza tudunk térni ennek az interpellációnak a határozathozatalára is.