Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 22 (214. szám) - Pokorni Zoltán (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - "Miért nem tartja be a kormány a maga által kitűzött határidőket?" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
1691 A veszteséges termelés sem felel meg a valóságna k. Tekintettel arra, hogy ön időpontot nem mondott, igenis én nyugodt szívvel azt állítom, hogy az új kukoricaárak és a sertés jelenlegi árai azt bizonyítják, garantálják, hogy nyereségesen lehet termelni. Akik jól gazdálkodnak, nyereségesen állíthatnak el ő például sertéshúst. A tápárak további emelkedésével nem kell számolni, mert a kalászos gabonák gyenge termését pótolta a minden bizonnyal rendkívül kedvező kukoricatermés, aminek a betakarítása most folyik. Egyébként ez a felvásárlási árakon és a tőzsdei árakon egyértelműen lemérhető. Arra a megjegyzésére, amely szerint jövőre is gyenge termés lesz, nem tudok válaszolni, az egy külön kategória. Meggyőződésem szerint a jóslások körébe tartozik, és ezért nem én felelek. A jövő évi támogatási kereteket úgy f ogjuk megállapítani, olyan módszerrel dolgozzuk ki, hogy a rendkívül szűkös támogatási keret több mint egyharmadát közvetlenül az állattenyésztés fogja kapni, és a gabonaárak, a takarmányárak szabályozásán keresztül - ha úgy tetszik, az alapanyag árába is - jelentős lesz a befolyásunk, és meggyőződésem, hogy ez elfogadható perspektíva az állattenyésztők számára. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MSZP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Viszontválaszra megadom a szót Gyimóthy Géza képvisel ő úrnak. GYIMÓTHY GÉZA (FKGP) : Tisztelt Miniszter Úr! A jövő évi gyenge termést azért lehet prognosztizálni, mert az időjárás mellett közrejátszik az is, hogy fémzárolt vetőmaggal a gazdák többsége nem tud rendelkezni, mert nincs az a pénzügyi fedezet. 31 százalékkal csökkent a műtrágyafelhasználás, mondjuk, a hat évvel ezelőttihez képest. Sorolhatnám azokat az adatokat, amelyeket ön is tud. A másik. Ön nagyon jól tudja, hogy a Független Kisgazdapárt már 1990 végén a minisztereivel nem volt elégedett; '91 végén visszahívtuk a minisztereket, tehát mi nem tudunk vállalni az 1993as állapotokért. De meg kell mondanom, azóta - '94. év óta , amióta önök kormányoznak, csak még jobban elmélyült a mezőgazdaság válsága. Ezt adatokkal lehet, többek között azokkal az adatokkal lehet igazolni, hogy a levágott szarvasmarhák 52 százaléka tehén, a sertés nagy része is - tehát kocát, anyaállatot , vágják ki a kocákat, és jövő évben azt az exportcélt, amit önök kitűznek, sem tudják teljesíteni a gazdák, mert nem lesz anyaá llat, nem lesz produktum. Ezért mertem azt megjósolni, hogy ilyen mélypontra nem jutott a magyar állattenyésztés az utóbbi száz évben, mint az önök idején. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az FKGP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szé pen. Viszontválasz illeti meg a miniszter urat. Megadom a szót. DR. LAKOS LÁSZLÓ földművelésügyi miniszter : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Csak egy dologra reagálnék. Teljesen egyetértek önnel abban, és akkor is egyetértettem, hogy a minisztereikkel nem volt megelégedve, és bizony ez rendkívül sok munkát ad nekünk még ma is. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) Pokorni Zoltán (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - "Miért nem tartja b e a kormány a maga által kitűzött határidőket?" címmel ELNÖK (dr. Kóródi Mária) :