Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 22 (214. szám) - Mádai Péter (SZDSZ) - a miniszterelnökhöz - "Az ÁPV Rt. vidéki privatizációs ügyfélszolgáltatásának átszervezéséről" címmel - KISS PÉTER munkaügyi miniszter: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - MÁDAI PÉTER (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - KISS PÉTER munkaügyi miniszter:
1689 KISS PÉTER munkaügyi miniszter : Tisztelt Képviselő Úr! Kérdése kapcsán tájékozódtam, hogy mi az oka annak, hogy pályázatot kellett kiírni az ügyfélszolgáltatás átszervezéséről. Ennek az az oka, hogy a nem privatizációs pályázati eljárások rendjéről döntést hozott az ÁPV Rt. vezető testülete, vezérigazgatósága, és ennek figyelembevételével minden e tárgykörbe tartozó szolgáltatásra vonatkozóan pályázati úton kell eljárni a jövőben, és erre nézve - pontosan a szabályzatból adódóan - utasította a vezérigazgatót új pályázat - ez alkalommal első pályázat - kiírására. A pályázattal kapcsolatban a szokványkörülmények, tehát a szokvány hivatalos körülmények, a nyilvános meghirdetés és egyebek, ezek, úgy gondolom, rend szerint zajlottak le. Engem így tájékoztattak, és képviselő úr sem kifogásolta. Ugyanakkor a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítván y és az ÁPV Rt. között vita van abban, hogy hogyan kell minősíteni az alapítvány pályázatát. Az elbírálók ezt úgy minősítették - idézem: "Ez a pályázat hiányos volt, és emiatt eredménytelennek kellett minősíteni, a következő okokból: a pályázat eredeti pél dánya nem volt cégszerűen aláírva; hiányzott a cégszerű aláírásokkal ellátott jogérvényű kötelezettségvállalási nyilatkozat az ár vagy ellenszolgáltatás összegéről az általa vállalt szolgáltatásokra és kötelezettségekre vonatkozóan, valamint a pályázati fe lhívásban foglalt elfogadására vonatkozóan." Ezek a követelményeket nem teljesítő, formainak kevésbé nevezhető okok azok, amelyek oda vezettek az ÁPV Rt. elbírálói szerint, hogy a pályázat nem állja ki a formai követelményeket és a tartalmi elvárásokat. Ak ik elnyerték viszont a pályázaton - a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank vezette konzorcium - a megbízást, azok a 13mal szemben 33 helyen kínáltak hasonló, korábban kialkudott összegért szolgáltatást. (Az elnök pohara megkocogtatásával figyelmeztet az idő leteltére.) Ez pillanatnyilag az oka a döntésnek az én ismereteim szerint. Kész vagyok... (Az elnök kikapcsolja a képviselő mikrofonját.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Viszontválaszra megadom a szót Mádai Péter képviselő úrnak. MÁDAI PÉTE R (SZDSZ) : Tisztelt Miniszter Úr! Ön úgy került ebbe az ügybe, gondolom, mint Pilátus a credóba. Vörösmarty valamikor, valaha egy szellemes mondásában azt mondta, hogy "víznek, zavaros bornak ihatatlan". Én úgy érzem, hogy az ÁPV Rt. válasza is körülbelül ilyen. Formai okok miatt történt az elutasítás. Kérdésemre az volt a válasz, hogy a jobb nyert. Na most, hogyha formai okok miatt utasítanak el és tartalmi okokat nem vizsgálnak, akkor bennem fölmerül a kérdés: mitől jobb a nyertes? Ha finoman fogalmazok, akkor ez logikai bukfenc - ha finoman fogalmazok. Azok a kifogások, amelyeket miniszter úrnak megírtak, nem állják ki a próbát. Itt van előttem a közjegyző levele, amelyik igazolja, hogy nem így van. Azt gondolom, hogy az ÁPV Rt. felületes választ adott. S zeretném, ha felelősségteljesebb választ kapnék, ezért, hogy erre rábírjam őket, a kérdést interpelláció formájában visszahozom a Ház elé. Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Viszontválasz illeti meg a miniszter urat, megadom a szót. KISS PÉTER munkaügyi miniszter : Képviselő Úr! Hát én tudnék, azt hiszem, precízebben is foglalkozni azzal, hogy hogyan kell nekem ebben a kérdésben önnek válaszolnom, de ez nem idetartozik, valóban, a parlament elé. É n magam azt ígérhetem, hogy a következő interpellációban feltett kérdéséhez az ÁPV Rt. szakmai teamje és jómagam is hozzá fogunk járulni ahhoz, hogy egy, az ön számára is elfogadható, megalapozott válasz születhessen. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)