Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 22 (214. szám) - A Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitája - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. FODOR ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - KÓSA LAJOS, a gazdasági bizottság előadója:
1661 legutóbbi időkig, ezért én felhívtam a két minisztert, akik a szolgálatot felügyelik, hogy szíveskedjenek beküldeni ezeket a részletes számokat tartalmazó tervezeteket. Ez a mai napig megtörtént. Akkor, amikor tárgyalta a bizottság a költségvetést, akkor azonban még nem álltak rendelkezésre ezek a részletes számok, illetőleg olyan időben érkeztek, amikor nem lehetett megtárgy alni. Az igazság kedvéért meg kell említenem, hogy a polgári szolgálatokat felügyelő miniszter úr előbb nyújtotta be ezeket a tervezeteket, és ez volt az oka annak, hogy én napirend előtt a honvédelmi miniszter úr felé tettem egy észrevételt, hogy ezek még nem érkeztek meg, azt követően megkaptam a tervezeteket, de az ezután néhány nappal következő bizottsági ülésen nem tudták a bizottság tagjai megfelelően értékelni, és nem ennek ismeretében folyt le a bizottsági ülés. Ezért kötelességszerűen tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy csak ugyanazt az anyagot, a javaslatnak a vonatkozó részét tudtuk figyelembe venni és megtárgyalni, és ennek alapján döntött úgy a bizottság - egyébként egyhangú szavazással , hogy a javaslatban a hatáskörünkre vonatkozóan megjelen t számok vonatkozásában általános vitára alkalmasnak találja a nemzetbiztonsági szolgálatok tekintetében az állami költségvetést. Ugyanakkor a bizottság úgy határozott, hogy kötelezettségének eleget téve még az általános vita lezárását megelőzően az immár rendelkezésünkre álló részletes adatok alapján - továbbá kérésünkre további kiegészítő adatok birtokában - és a két miniszter jelenlétében, illetőleg a szolgálatok képviselőinek a jelenlétében meg fogjuk tárgyalni a részletes tervezetet, és a tárgyalás ere dményéről szükség szerint tájékoztatni fogjuk a tisztelt Házat, még olyan időben, amikor az esetleges módosításokat a költségvetési törvényben érvényesíteni lehet. Minderről kötelességszerűen tájékoztattam a tisztelt Házat. Úgy vélem, hogy ez a bizonyos fo kig zavarnak mondható jelenség a jövőben kiküszöbölhető lesz, és akkor valóban úgy tudjuk tárgyalni a költségvetést, hogy minden vonatkozásban megbízható vélemények állnak a tisztelt Ház rendelkezésére. A bizottság ezért mindent meg fog tenni a jövőben, és remélem, hogy a kormányzattal együttműködésben tudja ezt megtenni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Fodor István honvédelmi minisztériumi politikai államtitkár úrnak. DR. FODOR ISTVÁN honvédel mi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr - mint a nemzetbiztonsági bizottság elnöke - utalt arra a múlt héten elhangzott napirend előtti felszólalására, amikor szóvá tette, hogy a Honvédelmi Minisztériumtól nem kapta meg időben azt a költségvetést, amelyet számára kötelezettségként az ide vonatkozó jogszabályok előírnak. Csak a történeti hűség kedvéért kell megemlítenem, és tájékoztatnom a tisztelt Országgyűlést, hogy bizonyítani tudjuk, hogy a Képviselői Irodaház postázójában megelőző napon a Honvédelmi Minisztérium ezt az anyagot átadta. Tehát nyilvánvaló technikai okai vannak annak, amiben én egyébként nem kételkedem, hogy amikor a bizottsági elnök úr a múlt héten a napirend előtti hozzászólását elmondta, akkor még nem volt a kezében ez az anyag. De a Honvédelmi Minisztérium a kötelezettségének eleget tett. (Dr. Kónya Imre: Igen.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Megadom a szót Kósa Lajos képviselő úrnak, a gazdasági bizot tság előadójának. KÓSA LAJOS , a gazdasági bizottság előadója : Elnök Úr! Tisztelt Ház! A gazdasági bizottság megtárgyalta a múlt heti ülésén a költségvetési törvényjavaslat általános vitára alkalmasságát, és a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartotta.