Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 15 (211. szám) - Mádi László (Fidesz) - a munkaügyi miniszterhez - "Kiszolgáltatott helyzetben az ifjúsági munkanélküliek" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - KISS PÉTER munkaügyi miniszter:
1369 Ezzel szemben azt állítom - és az előttem lévő dokumentumokkal tudom bizonyítani , hogy mind a Munkaerőpiaci Tanács, mind a Gyermek- és Ifjúsági Érdekegyeztető Tanács egyrészt folyamatosan foglalkozott a javaslatokkal, má srészt jónak tartotta, sőt támogatta ezeket. És ma is támogatja, hiszen folyamatosan kíséri a programnak a mai munkálatait, és velünk együtt korrigálja azokat a szükséges intézkedéseket, amelyek adott esetben a differenciált munkaerőpiaci helyzetből adódó an egyes térségekben, vagy a fiatalok eltérő képzettségű rétegeiben különös segítségeket, különös kedvezményeket igényelnek. Maga a program tehát abból indul ki, hogy széles társadalmi bázisra támaszkodhatunk egy, a segélyezés helyében lévő, a foglalkoztat ást elősegítő pályakezdő program indításához. Én a napokban néztem éppen meg, hogy a kezdeti közvéleménykutatásokban az érintetti kör is jónak tartja azt az elgondolást, hogy a munkahelyi gyakorlat megszerzését célozzák a támogatások, ne pedig a helyzet, a rossz helyzet stabilizálását szolgáló segélyezést próbáljuk meg továbbvinni. Tehát az első állítására, miszerint egy széles körű ellenzéssel találkozott a megoldásmód, a javaslat, a szándék, azt kell válaszoljam, hogy ez nem így van. Az érintetti kör kez deti tapasztalatai alapján támogatja, ezt mutatják bizonyos közvéleménykutatások, a Gyermek- és Ifjúsági Érdekegyeztető Tanács támogatta kezdetekkor is, a munkaerőpiaci bizottság - amely tehát létezik - figyelemmel kíséri, igennel szavazott. Sőt, ki kell egészítsem, hogy az Országos Munkaerőpiaci Tanács is, amelyik biztosította a pénzeszközöket a Munkaerőpiaci Alapból erre a programra, igennel szavazott, és úgy döntött, hogy 4 milliárd forintnak megfelelő összeget biztosít a program végrehajtásához, ame ly összeg is valamennyivel több annál, mint amennyit egyébként ugyanebben az időszakban egy év alatt segélyezésre fordítanánk. Annyival több, mint amennyi lényegében a segélyek piaci értékét megőrzendő volna, tehát egy 3,7 milliárdos segélykeret helyett kö ltjük most aktív támogatásokra és munkába állásra ezt a 4 milliárd forintot. El kell mondjam, hogy kezdetiek persze a tapasztalataink ma még a munkába állást elősegítő támogatásokról, hiszen tudott módon létezik egy 90 napos várakoztatási idő, ami a munkat apasztalatszerzési és képzési támogatásokra vonatkozik. Még tehát csak részben értékelhető, de részben már érzékelhető az elkezdett folyamat. Azt tapasztaljuk, hogy biztató a szakmunkástanulók gyakorlati képzőhelyen történő foglalkoztatása, több mint háro mezer fiatal elhelyezkedését segítettük, a szolgáltatásokkal pedig mintegy ötezer fiatalt érintettek meg, a tanácsadóink immáron gyakorlati tapasztalatokkal tudják tovább formálni a kezdeti programjainkat. Szükség van azonban arra - s ez a kérdésben is meg jelent , hogy eltérő mértékben és eltérő módon támogassuk az eltérő élethelyzetben és régiókban lévő fiatalokat, s hogy ez megtörténhessen, ezért már a kormányhatározat is tartalmazza azt a kitételt, hogy a területi megyei munkaügyi tanácsok legyenek azok , amelyek a kormányintézkedés rendszerét a maguk eszközrendszerével kiegészítik, így a leghátrányosabb térségekben - például Szabolcsban, HajdúBiharban, Nógrádban, BorsodAbaújZemplénben, Békésben - jelentősen, helyi keretből, a Foglalkoztatási Alap dece ntralizált részéből is kiegészítik a támogatások körét. Így fordulhat az elő, hogy még ott is, ilyen nehéz munkaerőpiaci helyzetben lévő körökben is hatékony lehet a pályakezdők munkába állítása, hogy segélyezés helyett legalább egy évre gyakorlatot szere zzenek, hogy esélyük legyen ahhoz, hogy elkezdjék a pályájukat. Képviselő Úr! A pályakezdők programja nyilván nem megy társadalmi támogatottság, regionális támogatás, a civil szervezetek támogatása nélkül. Ezért is kérem, hogy önök is - az itt jelenlévők i s - kövessék figyelemmel a program megvalósulását, öntől személyesen is kérem mint a foglalkoztatási bizottság tagjától, hogy válaszomat elfogadva a későbbiekben javaslataival is segítse elő, hogy ne csak a kezdeti tapasztalatok, hanem a program végeredmén ye is legyen sikeres. Köszönöm szépen. (Általános taps az ülésteremben.)