Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 15 (211. szám) - A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat; az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvényjavaslat, valamint az egészségügyi természetbeni ellátások finanszírozásának változásával összefüggő törvénymódosít... - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - SELMECZI GABRIELLA (Fidesz):
1331 Tisztelt Képviselőtársaim! A szakmai viták tehát, ha lettek volna a kormány javaslatáról, az első két változat körül folyhattak volna, hiszen nincs olyan komoly szakmai vagy politikai erő jelenleg, amely a tisztán piaci alapú egészségbiztosítást favorizálná. Ellentétben a kormánnyal, amely a problémákra rendszeresen csak a már kudarcot vallott régi módszerekhez tud visszanyúlni: visszaállamosítja az egészsé gügyet, növeli az adóprést. A FideszMagyar Polgári Párt szerint ebből a felemás helyzetből nem hátra, nem visszafelé, hanem előre kell kiutat találni. Mi egy, a mostanihoz képest jelentősen megreformált egészségbiztosítás mellett érvelünk. Úgy gondoljuk, hogy az egy nagy állami egészségbiztosító helyett versengő biztosítókra lenne szükség. Ebben az esetben az államilag garantált ellátáson felül mindenki maga választhatná meg, hogy milyen egyéb ellátásokat igényel a biztosítójától. Ezen az úton lehetne felo ldani azt az ellentmondást, hogy a befizetett járulék és az igénybe vehető egészségügyi szolgáltatás között nincs semmilyen összefüggés. Lehet jó megoldást találni az adóból finanszírozott egészségügyi ellátásra is, hiszen a forrás még nem jelent meghatáro zottságot a finanszírozás technikáját illetően. Sokkal aggasztóbbnak tűnik ennél a megoldásnál az a veszély, hogy az egészségügyi ellátás pénzügyi fedezete a mindenkori költségvetési alkupozíciók függvénye lenne, ami a népjóléti ágazat érdekérvényesítő kép ességét ismerve nem sok jóval biztat. Ráadásul ebben a modellben az egészségügy számára annyira szükséges pluszforrások bevonása nem lehetséges, vagy csak alig lehetséges. Nem abban vitáztunk tehát, hogy az alapok pénzügyi egyensúlyát meg kelle teremteni, bár mi úgy gondoljuk, hogy ez nem bármilyen áron végrehajtandó feladat. Egy szűkülő gazdaságban, az átlagost jóval meghaladó egészségügyi infláció mellett ez szinte lehetetlen feladat. Illetve meg lehet csinálni, csak éppen olyan árat kell érte fizetni, a mire nem lehet magyarázat a pénzügyi egyensúly bűvszava. A magyar egészségügyre fordított forrásaink reálértéke ma a '80as évekhez képest körülbelül 65 százalék. Az intézmények mára elhátráltak a falig. Innentől kezdve már csak ésszerű tlen, a betegek egészségét veszélyeztető módon tudnának takarékoskodni. Erre a jelenségre a kormány reakciója az volt, hogy akkor szüntessünk meg intézményeket. A javaslat szakmai indoklása így hangzott Szabó György népjóléti miniszter úr szájából: "Engem senki nem tud meggyőzni, hogy ne lehetne tízezer ágyat leépíteni minden további nélkül." Erre persze megkérdezhetnénk mi azt, illetve a miniszter urat, ha lenne értelme, hogy mit szólna ahhoz, ha az orvosa azt mondaná neki, hogy őt senki se tudja arról meg győzni, hogy ne lehetne levágni húsz ujjból kettőt komolyabb funkcióvesztés nélkül. Az ágyszámleépítés szörnyű kísérleténél már az is jobb, hogy a kormány a bevételi oldalon próbálja az egyensúlyt megteremteni. Azonban rosszul próbálja ezt. Nem mintha sok reményem lenne, hogy megfogadja a pénzügyminiszter úr, illetve az államtitkár úr, de azért az elődjéhez hasonlóan, mármint a miniszter úr elődjéhez hasonlóan az ön figyelmét is felhívnám egy Milton Friedman nevű közgazdász kollégájának a megállapítására, a ki azt mondta, hogy "Az állampolgárok sajnos nem birkák, s igyekeznek ellenállni a rájuk kivetett sarcoknak". Azok a jövedelmek, amiket most meg kívánnak járulékoltatni, éppen azért képeznek olyan viszonylag jelentős részt a jövedelmek körében, mert nem te rhelte őket társadalombiztosítási járulék. Amennyiben kivetik rájuk, akkor el fognak tűnni más formában. Ha találnak olyan jogcímet, amit társadalombiztosításmentesen lehet kifizetni, akkor olyanba. Ha nem, akkor a feketegazdaságban megszületendő jövedelm ek körét fogják gyarapítani. Mindenesetre a bevétel - előre megjósolhatóan - meg sem fogja közelíteni a várakozásokat. Ha Milton Friedmantól nem is, talán a társasági adó példájából felfedezhetnénk, hogy az adó csökkentése, jelentős csökkentése egyáltalán nem biztos, hogy a bevétel csökkenését is okozza. Amennyiben azonban az adó mértéke összemérhető nagyságú az adóelkerülés költségével, akkor az
