Országgyűlési napló - 1996. évi nyári rendkívüli ülésszak
1996. június 18 (191. szám) - A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. DOBOS KRISZTINA (MDF):
89 lényege tulajdonképpen az, hogy a helyi önkormányzat vagy az állam a költségvetési támogatáshoz kiegészítő anyagi támogatást adjon - és ne adhasson. Méghozzá olyan mértékben, amely ahhoz szükséges, hogy a gyermekek, tanulók részére az óvodai nevelés, az iskolai nevelés és az oktatás ingyenessé váljon. Én azt hiszem, hogy ennek a javaslatnak a belső logikája abból szár mazik, hogy a közoktatás ingyenességét nemcsak törvény, hanem az alkotmány biztosítja. Amennyiben ez nem érvényesül, abban az esetben nyilvánvalóan sérül az alkotmány is, tehát úgy vélem, hogy az a kiegészítő ajánlás vagy indoklás, kiegészítés, ami a közös javaslatunkban szerepel mindenképpen indokoltnak tűnik. Sajnálatosnak tartom, hogy sem a bizottság, sem az előterjesztő nem gondolta végig ezt a logikai rendet, amit én most itt elmondtam, és nem támogatja a javaslatunkat. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Dobos Krisztina képviselő asszonynak, Magyar Demokrata Fórum. DR. DOBOS KRISZTINA (MDF) : Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Szeretnék csatlakozni Orosz István k épviselőtársamhoz, hiszen ebben a szakaszban több hétpárti, plusz függetlenek által támogatott módosító indítványt adtunk be, ami biztosítja a szülőknek a vallásszabadsághoz való jogát, vagyis azt a jogát, hogy a gyermeküket egyházi nevelésben részesítsék. Ez a módosító csomag nem a képviselők saját elhatározásából született, de ugyanakkor tulajdonképpen a négy történelmi egyház kérésére jött létre, és úgy gondoljuk, hogy nagyon méltányolandó, és nagyon kérem a Házat, hogy méltányolja ezt a csomagot. Hiszen itt nem arról van szó, hogy bármiféle óriási követelés jelenik meg, hanem tulajdonképpen azok az intézmények, amelyek jelenleg működnek, azoknak az intézményeknek a további működését szeretnénk garantálni és biztonságban látni. Úgy gondoljuk, hogy egy dem okratikus oktatási rendszerben a 97 százalékos önkormányzati és állami intézménytömeg mellett egy 3 százalékos, 2,7 százalékos egyházi, alapítványi és magánintézmények támogatása is rendkívül indokolt. A csomag másik részében egyéni képviselői indítványok szerepelnek, amelyeknek egyik része, úgy gondolom, arra vonatkozik, hogy hogyan lehetne egy kicsit szebbé, barátságosabbá tenni a törvény azon vonatkozásait, amely egy óriási félelmet - vagy a törvénymódosítás azon vonatkozásait, amelyik egy óriási félelme t - tükröz a vallásos neveléssel szemben. Én úgy hiszem, hogy ezek a túlbiztosítások egy jogállamban teljesen fölöslegesek, hiszen higgyünk a demokráciában, és higgyünk abban, hogy a szülők tudják, hogy hogyan kívánják nevelni a gyerekeiket. Ugyanakkor nag yon furcsa, nemcsak a lelkiismereti szabadság, hanem a szülői jogok tekintetében is, hogy a szülőktől is védeni kívánja a törvény a gyerekeket. Nem gondolom és nem tartom indokoltnak, hogy itt külön védelem jelenjen meg - én úgy hiszem, hogy egészséges, no rmális családban teljesen természetes, hogy a gyermekekkel az életkoroknak megfelelően megbeszélik részben azt, hogy hogyan kívánják iskoláztatni, részben azt, hogy milyen nevelésben részesüljenek, de nem lenne jó, hogyha az ENSZ Gyermeki Jogok Alapokmányá ból a mondatoknak csak az egyik felét emelnénk át a közoktatási törvénybe, a szülői felelősségre vonatkozó másik felét pedig nem. Ezért ilyen irányban több módosító indítványt is fogalmazott meg a Magyar Demokrata Fórum, illetve jómagam. Még ugyanebben a c somagban található az a módosító indítvány, amelyik az érettségire vonatkozik. A későbbiek során ez megint szóba kerül, úgyhogy azért egy kicsit tanácstalan vagyok, hogy érdemese itt figyelembe venni, vagy a későbbiek során mondjuk el, de úgy gondolom, ho gy miután még mindig nem rendezett, és még nem nagyon tudjuk, hogy mit kívánnak a kétszintű érettségi tekintetében, illetve a választható tantárgyak tekintetében létrehozni, majd erre a tartalmi szabályozásnál szeretnék visszatérni.