Országgyűlési napló - 1996. évi nyári rendkívüli ülésszak
1996. július 3 (196. szám) - A kormány szabadkereskedelmi politikájáról szóló tájékoztatási kötelezettségről szóló országgyűlési határozati javaslat zárószavazása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
858 Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae az egyes köztartozások behajtásával összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot az egységes javaslat szerint? Kérem, sza vazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 266 igen szavazattal, 39 ellenszavazat és 16 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta. A Független Kisgazdapárt képviselőcsoport szavazatát dr. Torgyán József indokolja. Megadom a szót. (21.10) DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök úr, és köszönöm a kormányzati oldalról az elismerő morajt. Gondolom, ez annak szól, hogy a Kisgazdapárt volt az a párt, amely felismerte, hogy ezt a most törvény rangjára emelt, nem sokkal ezelőtt még törvényjavaslatként tárgyalt, az egyes köztartozások behajtásával összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat címet viselő előterjesztést elutasította a Kisgazdapárt, hiszen az több vonatkozásban alkotmánysértő, több vonatkozásban pedig eg yértelműen károsnak minősülhet. Először is mint egyik érvünkre, hivatkozunk arra, hogy nem oldotta meg ez a törvényjavaslat a szabályozás egyszerűsítését és áttekinthetőségét. A szabályok állandó változtatása óriási zavarokat idéz elő, ezé rt mindenképpen káros lesz ez a most elfogadott törvény, hiszen a tbkintlevőségek behajthatóságát hiába célozza meg, miután ezt teljesen alkalmatlan módon teszi, nincs meg a statisztikai alap, a kintlévőségek pontos összege nem állapítható meg, de még az adósok köre sincs nyilvántartva. A Házat emlékeztetem arra, hogy ez két MSZPs képviselő előterjesztésére elfogadott, tbköltségvetéssel kapcsolatos javaslat, amely állítólagos nemzetközi elvárásokra hivatkozva lett elfogadva, ezért a kormány összekapcsolt a a tbköltségvetést a nemzetközi megállapodásokkal, amelyek egyértelműen kudarchoz fognak vezetni, hiszen a tervezett 17,8 milliárd deficit helyett a valóságban a deficit akár a 70 milliárdot is elérheti. Most hiába adott az APEH után a tbnek is protézis t ez a javaslat, miután a protézist elfelejtették szájba tenni, ezzel nem nagyon fog sikerülni harapni, mert hiszen gondoljanak arra képviselőtársaim, hogy hiába hosszabbították meg az elévülést, ami önmagában alkotmányellenes, másrészt a perindítás esetéb en a keresetlevél benyújtásának nincs halasztó hatálya, tehát tulajdonképpen a polgári törvénykönyvet két vonatkozásban is módosította ez a (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) most elfogadott törvény. Befejezem, elnök úr (Derültség.), ilyen módon egy magasabb szintű jogszabályt is módosított az önök által most elfogadott (Az elnök pohara megkocogtatásával ismét jelzi a felszólalási idő leteltét.) törvény, ami jogi képtelenség. Köszönöm, elnök úr. Ha ilyen igyekezettel fog majd a saját képviselőtársainál is zörögni (Derültség.), azt is megköszönöm. ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Képviselő úr, nem reagálok erre a megjegyzésére. (Taps a bal oldalon.) A kormány szabadkereskedelmi politikájáról szóló t ájékoztatási kötelezettségről szóló országgyűlési határozati javaslat zárószavazása ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a kormány szabadkereskedelmi politikájáról szóló tájékoztatási kötelezettségről szóló országgyűlési határoza ti javaslat zárószavazása. Az önálló