Országgyűlési napló - 1996. évi nyári rendkívüli ülésszak
1996. július 3 (196. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
745 Az elmúlt két esztendő rövid ahhoz, hogy a kormány munkájának végleges értékelését adjuk, de ahhoz mindenféleképpen elegendő, hogy a fő tendenciákat érzékeljük. Ezek a folyamatok meghatározóak lesznek az elkövetkezendő két esztendő ben is. Alapvető mércének a Magyar Demokrata Fórum által megteremtett szociális piacgazdaságot, illetve annak továbbépítését tartjuk, ami a tartós növekedés és egyensúly mellett alapvető értékként kezeli a magántulajdon szabadságát, a piaci versenyt és a s zociális biztonságot. A jól működő demokráciák gyakorlata - és ennek megfelelően a mi szándékaink szerint is - a szociális piacgazdaság széles talapzatát és megújító forrását a növekvő létszámú és gyarapodó középrétegek alkotják. Éppen ezért szomorúan tap asztaljuk, hogy az 1994 óta tartó gazdaságpolitikának fő vesztesei a középrétegek. Mind anyagi, mind pedig morális értelemben. A kormány - meglátásunk szerint - rövid távú adóbeszedő politikát folytat, ez jellemző rá, cselekedetei egyoldalúan korlátozó je llegűek, nem él a kétségtelenül több fáradságot igénylő és hozzáértést kívánó forrásbővítés lehetőségével. Ma az öncélú haszonmaximalizáló törekvésekkel szemben a kormány nem tud felmutatni és érvényesíteni nemzeti értékeket. A szocialistaszabaddemokrata kormány léptennyomon megsértette az elmúlt két évben az alkotmányt, hivatali ideje alatt, független nemzetközi értékelések alapján is, csökkent a gazdasági szabadság, és csökkent a sajtószabadság. A sors fintora, hogy a szocialista többségű kormány számol ja fel a kedvezményes privatizációs formákat, a kisbefektetői részvényprogramot, a munkavállalói programot, az Ehitelt és a tulajdonhoz jutás legkülönbözőbb konstrukcióit, azaz az egyszerű emberek jövőbeli megerősödésének a reményét is. A piacképes válla lkozói réteg megerősödését szolgálta volna meglátásunk szerint az elmaradt világkiállítás is. Ezzel szemben a kormány a készpénzes és az egyszerűsített privatizációval egyértelműen kizárólag a kleptokrácia esélyeit növeli. Véleményünk szerint a kormányzó erők mind a mai napig nem tisztázták viszonyukat a magyar történelmi és kulturális hagyományokhoz, a magyar nemzet jövőképéhez. Nem ismerhettük meg, miként kezelik a magyar nemzet jövőjét. Ez a kormány - meglátásunk szerint - nem rendelkezik jövő- és társ adalomképpel, azaz nem rendelkezik nemzeti stratégiával. Tapasztalataink szerint alapvetően, kizárólagosan a hatalmának fenntartásán fáradozik. Politikájában nem a kisvállalkozások, a középosztály, a piacgazdasági rendszer továbbfejlesztésének és támogatás ának a célját követte, hanem a kleptokrácia monopolpozíciónak fenntartását, a kiváltságok védelmét és a verseny korlátozását. Ma az üzleti haszonszerzés forrása a politikai kapcsolat, az ebből eredő monopóliumok, a kiváltságok, azaz sok esetben a verseny k iiktatása és kizárása. Virágzik a politikai korrupció. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai javaslatcsomag, amiről végszavazást fog itt a parlamentben tenni, ékes bizonyítéka annak, hogy mind a társadalom, mind a jövő pusztítását szolgálják ezek az intézkedések. Elég ha a 10 000 kórházi ágy leépítéséről beszélek, és az öregségi nyugdíjkorhatár emeléséről. Meglátásunk szerint önök a legkevesebb esetben és a legritkábban veszik figyelembe az ellenzék véleményét és javaslatait, és erőből politizálna k, nem egy esetben sokszor alkotmányos alapelveket is megsértve. Ezért tisztelettel kérjük, hogy ne érezzék magukat csalhatatlannak, hanem forduljanak néha az ellenzéki padsorok felé is, és az ott elhangzó véleményeket is vegyék figyelembe, nem az önök saj át, hanem - esetlegesen - az ország érdeke és egy szebb jövő reményében. Köszönöm a figyelmüket! (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Torgyán József frakcióvezető úrnak, Független Kisgazdapár t.