Országgyűlési napló - 1996. évi nyári rendkívüli ülésszak
1996. június 27 (195. szám) - A Magyar Köztársaság alkotmányának szabályozási elveiről szóló országgyűlési határozati javaslat ügyrendi vita - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. KÓNYA IMRE (MDNP):
734 a civil szervezeteket és a társadalomnak a döntő, tehát a kirekesztett részét bevonják az alkotmányozásba, önmagát kirekeszteni nem kívánja az alkotmányozási foly amatból. Az alkotmányozás kapcsán rámutattunk arra, - így többek között a plenáris ülésen történt több alkalommal való felszólalásunk kapcsán , hogy számunkra miért elfogadhatatlan akként ez az alkotmánykoncepció, amelyet a Ház elé terjesztett az alkotmán yozó testület, de miután az alapmegállapodásnak részét képezte, hogy a módosító indítványok akkor kerülhetnek a Ház elé, hogyha legalább öt parlamenti párt azzal egyetértve terjeszti be, különben pedig az eredeti alkotmánykoncepció, amelyet a tisztelt Ház elé tárt a beterjesztő, kerül szavazásra, illetőleg kerül elfogadásra. Erre való tekintettel a Független Kisgazdapárt végül is arra az álláspontra helyezkedett a mai napon történt módosító indítványok szavazása kapcsán, hogy nem áll útjába az alkotmányozás i folyamatnak, már csak azért sem, mert hallhattuk Gál Zoltántól az előterjesztők indokait, hogy később akár még a köztársasági elnök választásának módját illetően is lehetőség van az eddigi koncepció megváltoztatására. A Független Kisgazdapárt ebben a hel yzetben úgy gondolta, hogy akkor folyjék tovább az alkotmányozás, annak ellenére, hogy - ismétlem - számunkra távolról sem volt kielégítő az az eredmény, amelyet ennek kapcsán elértek. De azt mondottuk, miután a módosító indítványok tartalmazták bizonyos s zintig a magyar állampolgároknak hazánk határain kívül lévő része tekintetében a szavazati jog megadását, ezért a Független Kisgazdapárt úgy gondolta, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy ez egy olyan fontos tényező, ami miatt a Kisgazdapártnak az egy éb aggályait félre kell tenni. Éppen azért, hogy az alkotmányozás kapcsán ezek a kérdések megoldást nyerhessenek. Most azonban, hogy látja a Kisgazdapárt, hogy még az előterjesztők oldaláról is milyen komoly aggályok fogalmazódtak meg az alkotmánykoncepció t illetően, én úgy gondolom, az MSZPminisztereknek, államtitkároknak az igazságügyminiszternek a tartózkodása, ezek a Független Kisgazdapártot felmentik az adott szó kötelezettsége alól, hiszen az MSZP önmaga helyezkedett arra az álláspontra, hogy a saj át többsége által kikényszerített útról letért, ezért a Független Kisgazdapárt az alkotmányozás további folyamataiban most már arra az álláspontra fog helyezkedni, hogy az aggályokat teljes egészében megalapozottnak minősíti, és mindenképpen rámutat ez a f olyamat arra, hogy ez az alkotmányozás elkapkodott volt, hirtelen volt, nem ért meg ez az alkotmányozási folyamat még a szavazásra. Jeleztük több alkalommal, hogy népszavazásnak kellett volna megelőznie a koncepció jóváhagyását. Erre tekintettel tehát a Fü ggetlen Kisgazdapárt az alkotmányozási folyamatot lezártnak minősíti. Köszönöm a türelmüket. (Taps a Független Kisgazdapárt padsoraiból.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm. Megadom a szót Kónya Imre képviselő úrnak, Magyar Demokrata Néppárt. DR. KÓNYA IM RE (MDNP) : Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Demokrata Néppárt az előttem közvetlenül szólóval ellentétesen úgy véli, hogy a Háznak együttesen mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ebből a helyzetből az Országgyűlés együttes erővel kikeveredjék, és ho gy az ország stabilitásának megőrzése érdekében is ez az alkotmányozási folyamat tovább folyjék. Úgy vélem (Taps a teremben.) , abban mindannyian megegyezhetünk, hogy valóban példátlan az, ami most történt, és feltétlenül aggasztónak mondható. Hiszen a korm ányprogramban elsődleges célkitűzésként szerepelt az alkotmányozás, ezzel összhangban egy valamennyi frakcióra kiterjedő megállapodás született arra vonatkozóan, hogy miként alkotmányozzon a Ház. A megállapodás folyamatosan érvényesült, e megállapodás érvé nyesülése nyomán megszületett egy alkotmánykoncepció. A továbbiakban is mindenben a megállapodás betartásával történt a