Országgyűlési napló - 1996. évi nyári rendkívüli ülésszak
1996. június 20 (193. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság alkotmányának szabályozási elveiről szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitájának folytatása - SZILI SÁNDOR jegyző: - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. SALAMON LÁSZLÓ (független):
406 Tisztelt Ház! Nem akarom az időt tölteni egy az öt párt által támogatott indítvány elfogadásával. Egy kicsit azért tértem ki az indokokra - hiszen nem az önök meggyőzésére van már itt szükség , hogy a közvélemény felé is elhangzódjanak indokok. Kérem - és remélem, ez a kérés tulajdonképpen formális az ötpárti támogatással, egyetértéssel , hogy valamennyien támogassuk majd a szavazásnál is ezt a nagy jelentőségű előrelépést, és az öt párt közös kézzel összefogva mu nkálkodjon azon, hogy az oldott kévét összekösse. A másik javaslat, amit érintek, a 203. számú módosító javaslatom, a választójogi törvénnyel kapcsolatos, pontosabban a választójog alkotmányos rendezésével kapcsolatos hiányokra hívja fel a figyelmet. Sajn os a koncepció megalkotása során nem tudtunk eljutni oda, hogy egyébként a választójog lényeges kérdéseiben megállapodásra jussunk és ez a koncepcióban szerepeljék. Mi tulajdonképpen - ezt most úgy mondom, mint a Magyar Demokrata Fórum frakciójának korábbi tagja - akkor a Magyar Demokrata Fórumban úgy fogalmaztuk meg álláspontunkat, hogy nincs is értelme a koncepciót addig a parlament elé vinni, amíg valamennyi lényeges vitás kérdés nem tisztázódik, nem fogalmazódik meg, és nem válik egyértelművé. És ezt an nál inkább mondtuk meggyőződéssel, mert a választási törvény, a választójog rendezése alapvető politikai, ha úgy tetszik, hatalmi politikai kérdés, és ennélfogva alapvető alkotmányos kérdés is. Nem lehet egy alkotmányt igazán megítélni anélkül, hogy a vála sztásokra vonatkozó szabályok új alkotmányos elvei ne lennének egyébként világosan meghatározva. A koncepció most mégis itt van, és ez tulajdonképpen az én mostani olvasatomban és véleményem szerint annyit jelent, hogy el lehet fogadni ezt a koncepciót ese tleg így üresen, lyukasan, de akkor egy nagy kockázatot vállalunk magunkra: azt, hogy tulajdonképpen e tekintetben a koncepció megalkotásának a kérdését elhalasztjuk a normaszöveg megszerkesztésének az időszakára és azzal a veszéllyel játszunk, vagy annak a veszélynek tesszük ki magunkat, hogy esetleg már a befejezés szakaszában derül ki, hogy nincs meg az alkotmány elfogadásához szükséges nagyon lényeges konszenzus. Ezt szerettük volna elkerülni és jobb lett volna, ha már a koncepció szintjén rendeződnek e zek a kérdések. Több képviselőtársamnak van is javaslata, konkrét javaslata arra nézve, hogy mi szerepeljen az alkotmányban a választási kérdésekkel kapcsolatosan. Én azt hiszem, hogy ebben a pillanatban, mivel az idevonatkozó egyeztetések a végpontjuktól még - tudomásom szerint - elég messze vannak, nincs annak igazán reális esélye, hogy itt most mi a részletes vita során vagy a holnapi alkotmányelőkészítő bizottsági munka során a választójogi kérdések koncepcionális alapelemeiben meg tudjunk egyezni és végső formát tudjon nyerni ez a problémakör. Egy valamit azonban meg tudunk tenni, és én ezt nagyon fontosnak tartom, és úgy gondolom, hogy a koncepció eme hiányosságával kapcsolatos problémát ez kiváltja és megoldja. Be tudunk illeszteni az alkotmányba e gy olyan szabályt, amit én az említett 203. számú módosító javaslatomban beilleszteni javaslok. Ez pontosan így szól: "Az országgyűlési és helyi önkormányzati választásokról szóló törvény módosítása esetén a módosítást első ízben csak az azt követő második választáson lehet alkalmazni. Ettől a megkötéstől az országgyűlési képviselők négyötödének egyetértésével el lehet térni." Miről van tehát szó? Arról, hogyha nem tudjuk most meghatározni konkrétan a választási rendszer alapszabályait, egyet a szabállyal biztosítani tudunk: hogy érdektelenné tesszük a parlament valamennyi pártját abban, hogy a saját - vélt vagy valós - esélyeinek megfelelően megkísérelje átalakítani a választási törvényt. Mert ugyanis mindig ez a veszélye a választójogi törvény tárgyalásán ak, hogy a pillanatnyi kormányzó, vezető politikai erők az új választások közeledtével a saját maga igényeinek, érdekeinek, esélyeinek megfelelően szeretné a játékszabályokat átszabni. Márpedig a futball szabályai csak akkor korrektek, ha azt nem a résztve vők, a játékot játszók határozzák meg, hanem annak szabálya a játékot játszók fölött áll. Meg kell akadályoznunk azt, mindenkorra, hogy az itt benn ülő politikai elit magának megágyazhasson. 2002re nem lehet tudni