Országgyűlési napló - 1996. évi nyári rendkívüli ülésszak
1996. június 19 (192. szám) - A Magyar Köztársaság alkotmányának szabályozási elveiről szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. DORNBACH ALAJOS (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. BALSAI ISTVÁN (MDF):
368 helyzetet. De hát a hazahozatal és a rendszerváltozás közötti 12 vagy 13 évet természetesen javára írjuk, az előző, nem közjogi gondolkodás lajstromához. Tehát ő mondta azt, hogy ezt ő igenis elfogadhatónak tartja. Ezt követően, ezt a másik koalíciós párt egyetlenegy sz ónoka sem vonta kétségbe, és amikor az általános vita folytán többek között a Magyar Demokrata Fórum, de nagyon sokan mások is, és ebben - azt hiszem - valamennyi ellenzéki párt egységet mutatott, többször kifejtették, különböző aspektusokból, a parlament szerkezetétől kezdve az állam berendezkedésén keresztül mindenféle megközelítésben, hogy igenis Magyarországnak, ha születik új alkotmánya, akkor ennek az alkotmánynak folytonosnak, kontinuusnak kell lenni azzal az ezer évvel, amely a Szent Istváni állama lapítástól kezdődik, és amely tekintetében elfogadta a bizottság a Magyar Demokrata Fórum kettőnk által benyújtott módosító javaslatát, amely ezt hangsúlyozza és nem historizáló preambulumot kíván, majd amikor odaérünk lesz erről szó. Hanem arra utal, hogy ezeréves államnak államalkotó és törvényhozásban ülő tagjaiként szeretnénk ezt az alkotmányt megfogalmazni, és a nép elé bocsátani jóváhagyásra, döntésre. Nos, ezek után rendkívül meglepő volt az a nyilatkozat, amely egy indokolás nélküli, kurta nemmel fo gadta indítványunkat. Kíváncsian várnánk, hiszen jelen van ennek a bizottságnak a szocialista frakció négy tagját jelentő tagjai közül legalább három, ha jól látom. Éppen Bihari képviselő úr nincs itt, talán őt nem kell tetemre hívni, hiszen ő valószínűleg három hét alatt nem változtatta meg a véleményét. Azt szeretnénk tudni, ha erre itt van mód - ha már nem is a televízió, de legalább a rádió nyilvánossága, és itt, a parlament tanácskozó termében mégiscsak nagyobb nyilvánosságot illető kijelentésként , h ogy mi okozta a Magyar Szocialista Párt merev, elutasító véleményét. De nagyon szeretnénk megtudni a Szabad Demokraták Szövetségének jelen lévő három delegátusa közül, hogy ők miért nem látták támogathatónak és elfogadhatónak a Szent Korona közjogi jellegé t illető alkotmányos megfogalmazásnak az alkotmánykoncepcióra emelését. (Moraj az SZDSZ padsoraiban.) Természetesen lehet tiltakozni, lehet kellemetlenül érintve lenni, tisztelt képviselőtársaim, de ezzel a választ nem lehet elspórolni. Úgyhogy várjuk vála szukat. Köszönöm. (Taps a jobb oldali padsorokból.) (15.40) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Tekintve, hogy több képviselőtársunk Dornbach Alajoson kívül nem jelentkezett, neki adom meg a szót, SZDSZ. DR. DORNBACH ALAJOS (SZDSZ) : Tisztelt Ors zággyűlés! Mivel túlságosan provokatív módon tette fel Balsai képviselő úr a kérdést, egyetlen perc alatt válaszolok. Úgy gondolom, hogy a nemzeti hagyományok tisztelete és a nemzeti hagyományok iránti elkötelezettség - az is egy kérdés, és az is egy másik kérdés, hogy a nemzet mit tekint törvényben rögzítve nemzeti jelképnek. Szeretném emlékeztetni Balsai képviselő urat, hogy hat évvel ezelőtt itt, ebben a teremben az akkor megválasztott új parlament döntött a nemzeti jelképekről, és igen pici szavazattöbb séggel dőlt el, hogy koronás címer vagy Kossuthcímer legyene a nemzet jelképe. Az akkori kormánykoalíció képviselői közül igen sokan a Kossuthcímer mellett szavaztak mint nemzeti jelkép mellett. Kérdezze meg tőlük is egyenként, hogy miért így gondolkodt ak. Én a kérdésfeltevésnek ezt a módját ízléstelennek tartom. Köszönöm. (Taps a bal oldalról.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Kétperces reagálásra megadom a szót Balsai István képviselő úrnak. DR. BALSAI ISTVÁN (MDF) :