Országgyűlési napló - 1996. évi nyári rendkívüli ülésszak
1996. június 18 (191. szám) - Az erdőről és az erdő védelméről szóló törvényjavaslat zárószavazása - DR. SZAKÁL FERENC (KDNP): - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - BALSAY ISTVÁN (Fidesz):
196 A Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja nevében dr. Szakál Ferenc képviselő úr kíván szólni. Megadom a szót. DR. SZAKÁL FERENC (KDNP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának azt javasoltuk, hogy nemmel szavazzanak a törvényre, annak ellenére, hogy én magam is meg vagyok győződve arról, hogy a jelenlegi helyzetben ennél jobb törvényt az erdőkről nem tudott volna a Ház alkotni, és annak ellenére, hogy rosszabb törvények is születtek már ebben a Házban. A törvény koncepcióját és megközelítési módját lehet elsősorban vitatni. Ahogy az általános vitában is már elmondtuk, egysíkúan kezeli az "erdő" fogalma t. Meghatározza ugyan az erdőterületek elsődleges rendeltetését, de többékevésbé hasonló adminisztratív és más korlátokat határoz meg a gazdasági rendeltetésű és a más, különleges rendeltetésű erdőkre. Ezért nem felel meg az integrált multifunkcionális me zőgazdaság és az integrált vidékfejlesztés követelményeinek. Ezek a hibák majd az Európai Unióhoz való csatlakozás során élesebben kitűnnek. Mivel nem különbözteti meg a különleges és hagyományosan, vagy ha tetszik, történelmileg kialakult erdőterületeket, nem ad megfelelő serkentést az új erdők létrehozásához. Inkább riaszt, mint bátorít. Ahogy már elmondtuk, hogyha valaki nem telepít erdőt, parlagon hagyja földjét, nincs baj, de ha létesít erdőt, akkor minden adminisztratív korlátot rászabadítanak. Holott a korszerű, sokfunkciós mezőgazdaságban és vidékgazdálkodásban a tulajdonosnak nagy szabadságot kell adni abban, hogy földjét, például szántóföldi növénytermesztéssel vagy éppen erdővel hasznosítjae, igazodva a gazdasági követelményekhez. A törvé nyben túl nagy szerepet kap az erdészeti és más hatóságok adminisztratív szabályozó tevékenysége. (Az elnöki széket dr. Füzessy Tibor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Így az erdőmagántulajdon nem felel meg a piacgazdasági követelményeknek, szinte a rossz emlékű korlátozott földtulajdont hozza vissza. Bizonytalan fogalmi meghatározások miatt a magánerdőtulajdonosok például nem lehetnek biztosak abban, hogy mikor válhatnak erdőgazdálkodókká. Én azt hiszem, hogy a fölsorolt indokok elegek ahhoz, hogy nem a mostani szakmai szempontok alapján, hanem a jövőre tekintve nem tudtuk támogatni ezt a törvényt. Köszönöm szépen figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Balsay István képviselő úrnak, F ideszMagyar Polgári Párt. BALSAY ISTVÁN (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A FideszMagyar Polgári Párt az erdőről és az erdő védelméről szóló törvényjavaslat zárószavazása során igennel szavazott egységesen. (18.30) Mi ezt a törvényt kiegyensúlyozottnak tartjuk, olyan törvénynek, ami megfelelő keretet ad a magán- és az állami erdőgazdálkodásnak. Szerettük volna a törvényjavaslat során markánsabban megfogalmazni a szabályozást az új erdő létesítésénél, hogy eleget tudjunk ten ni annak a kormányprogramnak és annak a nemzeti programnak, amely az új erdők telepítéséről szól. Kívánjuk, hogy az államháztartás és a kincstári törvény, valamint az erdőtörvény - különös tekintettel az állami erdőtulajdonokra - harmóniája jöjjön létre. A részszavazás során bíráltuk és ma is bíráljuk azokat a megoldásokat, amelyek az egyéni szükségletre virágot vagy gombát szedőt kizárja vagy engedélyhez köti, és egyáltalán nem értünk azzal a szabályozással egyet, hogy úton közlekedni kerékpárral ne lehess en, csak a kijelölt úton. Ezeket a szabályozásokat sürgősen átgondolni és megváltoztatni tartjuk indokoltnak. Mindenkit arra bátorítunk, hogy ugyanúgy szeresse az erdőt, mint eddig, függetlenül