Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. március 5 (153. szám) - Andrzej Zelazowski, az IPU lengyel-magyar csoportjának helyettes vezetője és kísérete köszöntése - A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1996. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP):
1000 Az OECDtagságnak van, de hogy pont melyik ülésen, az egész egyszerűen nem indokolhatna egy ilyen erőltetett és a jogállamiságot jelentősen kétségbe vonó megoldást. Tehát kedves képviselőtársaim már bőv en ecsetelték ezt a problémát, és nem hiszem, hogy érdemes ezt továbbragozni. Itt legfeljebb arról lehet szó, hogy egyáltalán részt vegyene az ellenzék ezen a kicsit színjátékszerű dolgon, vagy ne vegyen részt. Látványos kivonulást társadalombiztosítási ü gyekben nem illik csinálni, mert valamiképpen ki kell fejeznünk mindannyiunknak, hogy közös ügyről és közös érdekről van szó. Én nagyra becsülöm azt a tevékenységet is, amelyet a szociális bizottság az ügyben kifejt, a bizottság elnöke miniszteri tapasztal atokkal és energiákkal próbálja kirángatni a szekeret a kátyúból a kormány helyett. Ez nem példa nélküli. Én magam is igénybe vettem miniszter koromban azokat a lehetőségeket, amelyek a bizottság révén a helyzet jobbítását eredményezik. Amiről még szólni é rdemes vagy lehet, az az, hogy néhány kételyt azért megfogalmazzak. Az egyik ilyen kétely, hogy nem látszik a parlamenti ellenzéki padsorokból az a lehetőség, hogy a kormány állni tudja a szavát az egészségügyi béremelést illetően. Nem azt akarom innen bej elenteni, hogy ez nem lesz meg. Nem riogatni szeretnék. Azt azonban szeretném hangsúlyozni, hogy ezen még nagyon sokat kell dolgozni. Mert - a múltkor már szóltam erről - forrásoldalról nincs a dolog elvarrva. Talán a csütörtöki mennyből az angyal megoldja ezt a kérdést. Lelke rajta az illetékes bizottságnak. A másik: nem világos a technika, hogyan történik meg ez a béremelés, figyelembe véve azt a rendszert, amelyen keresztül a pénzek a kórházakba áramolnak. Oda nem bérek áramolnak, hanem teljesítmény szer inti pénzek. Itt furcsa helyzetek jöhetnek létre a különféle létszámok és teljesítmények közti eltérésből. Ezen tehát, mint említettem, nagyon sokat kell még dolgozni. Engedjék meg, hogy a rendelkezésre álló időben kitérjek még egy másik problémakörre is. Itt megint egy nagyon furcsa bejelentést fogok tenni. Pillanatnyilag hiányolom volt és legendás hírű pénzügyminiszterünket, Bokros Lajost. Az ő egyik interjújában ugyanis megjelent egy nagyon érdekes gondolat, amely utólag, azt hiszem, csak irodalmi munkás ságának részeként lesz értelmezhető. És ez a gondolat úgy szól, hogy az állami tartozások körébe beleérthető a társadalombiztosításnak nem a konkrét napi hiánya, hanem a megoldatlansága. Tehát amikor a privatizációs bevételeket az államadósságra fordítjuk, az állam adósa a társadalombiztosításnak is, mondta ki a volt pénzügyminiszter, mielőtt búsan vagy örömmel távozott posztjáról. Ez a mondás egy nagyon fontos mondás, és ez a mondás igazmondás. Ezen a nyomvonalon tovább kellene menni, mert ha rendszerszerű átalakítást akarunk csinálni a társadalombiztosításon, ahhoz tőke kell. Ez a tőke nem veszne el a magyar gazdaságból, hiszen be kellene fektetni, és mint tudjuk, a befektetésekben hiányaink vannak. Lehet mondani, mint ahogy annak idején, amikor én a vagyo nátadásért küszködtem, mindig azt kaptam vissza, hogy mit akartok, amikor a hozam olyan kicsi, hogy úgysem ér vele semmit, nem lesz ebből haszon. Először is: a hozam nem lesz örökre kicsi, mert ha a hozam örökre kicsi lesz, akkor lehúzhatjuk a redőnyöket, akkor ebből az országból csak kőhalom és pusztulás lesz. Ennyire nem lehetünk pesszimisták. Hogy nem lehet áttérni egy tiszta tőkefedezeti rendszerre, ez biztos. De hogy tőke nélkül, tartaléktőke nélkül nem tud működni a társadalombiztosítás, ez is biztos. Így tehát nagyonnagyon végig kellene gondolnunk azokat a lehetőségeket, amelyek most benn vannak. És engedjék meg - kereszténydemokrata gondolatrendszerhez méltóan , hogy morális szempontokat is fölvessek. Az a pénz ugyanis, amely a privatizációból befo lyik, mindannyiunk pénze. A tízmillió magyar állampolgár pénze. Mindenfajta fölhasználásnál fölmerül a kérdés, hogy ezt a közvagyont nem részérdekekre fordítjáke. (11.10)
