Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. február 6 (144. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - CSÉPE BÉLA (KDNP):
92 25 százalék adóelőleget levonni, vagy amennyiben törvénymódosítás kívántatik, akkor azt a szocialista képviselőc soport a Ház elé fogja terjeszteni. A másik probléma a htoval kapcsolatos. A képviselőcsoportból Miklós László, Pozsgai Balázs és Puch László hosszabb ideje foglalkozott a htoval fűtő háztartások támogatási rendjének módosításával. Fontos célnak azt teki ntettük, hogy a ténylegesen a lakásban htoval fűtők kapják vissza a tüzelőolaj adótartalmát. Hiszen az az intézkedés, amely tavaly májusban lépett életbe, nem az energiahordozó megadóztatása érdekében, hanem a htoszőkítés néven ismert, a költségvetésnek évente több tízmilliárdnyi kárt okozó és komoly környezetvédelmi károkat okozó rendszer megszüntetésére volt hivatott. A költségvetési törvény azonban az e célra rendelt összeget nem felhasználási kötöttséggel határozta meg. Ebből kifolyólag az önkormányza tok nem kötelesek a nekik az állami költségvetésből a htovisszatérítésre juttatott adóvisszatérítési lehetőséget azoknak odaadni, akik ilyen módon htoval fűtik a lakásukat. Illetve - és ez a másik ellentmondása a mai helyzetnek - nyilvánvalóan egy komoly adatszolgáltatási rendszer kell ahhoz, hogy meg lehessen állapítani, önkormányzatonként pontosan hány ilyen háztartás van. (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi, hogy letelt az időkeret.) Ezért a szocialista képviselőcsoport javasolja a kormányzatnak - és a Népjóléti Minisztérium ezen már az elmúlt 23 évben dolgozott és rendelettervezetet is készített elő , hogy e két igénynek megfelelően, hogy pontosan lehessen tudni, hogy kiket érint és csak arra lehessen használható, módosítsuk az ezzel kapcsolatos törvényi eljárásokat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Csépe Béla frakcióvezetőhelyettes úrnak, Kereszténydemokrata Néppárt. CSÉPE BÉLA (KDNP) : Tisztelt El nök Asszony! Tisztelt Ház! Az elhangzott hozzászólással kapcsolatban először is rá szeretnék mutatni arra a kiáltó ellentétre, amely a tegnapi miniszterelnöki expozé és most a nagyobbik kormányzó párt frakcióvezetője által mondottak között van. Az önmagába n egy skandalum, hogy a személyi jövedelemadó törvényt, amelyet nemrégen fogadtunk el, most a kormányzó pártok kezdeményezésére módosítják. Mi is kezdeményezzük ezt a módosítást. Mi nem is szavaztuk meg ezt az egészen kriminális előlegrendszert. Eszembe ju t a Bokroscsomag. Mi nem azt támadtuk a Bokroscsomagban, hogy az egyensúlyhelyzetet kell javítani, hanem azt, hogy emellett a társadalom húsába belemartak teljesen értelmetlen és azóta vissza is vont intézkedésekkel. Most ugyanez a reflex működik. Ismét belemartak a társadalom húsába, hiszen olyan kis jövedelmű embereket sújt ez az előleglevonási rendszer, amely már életbe lépett, akiknek a helyzete az ország szempontjából nagyon is meghatározó, mert egyre többen vannak. És az ilyenfajta intézkedés egyene sen taszítja az embereket a feketegazdaság felé, hiszen azt a kis jövedelmet ilyen adóval akarják sújtani az előleg formájában, még akkor is, ha egy év múlva visszakapnák, ez a fajta módszer elkeseríti az embereket, és ez szüli tulajdonképpen a feketegazda ságot. Nem megoldás az APEHközlemény. Itt megint egy tipikus kapkodási esettel állunk szemben. Még egyszer hangsúlyozom, hogy mi is benyújtjuk a szükséges módosító indítványt. A másik téma a hto. Nagyon sokszor szóvá tettük a htoproblémát, és még mindig nincs megoldva. Nem jut el a támogatás a rászorultakhoz, az előbb ismertetett problémák miatt is. Nem kapnak támogatást ezek az emberek, akik szintén nagyon alacsony jövedelműek, ahhoz, hogy megváltoztassák a fűtési technikájukat. Ezért ez a fajta módszer tipikusan olyan, amit el kell ítélni. Köszönöm szépen. (9.10)