Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. február 5 (143. szám) - A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - IZSÓ MIHÁLY (FKGP):
63 Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen tisztelt Képviselőtársak! Engedjék meg, hogy kifejthessem véleményemet a T/1511es, területfejlesztésre vonatkozó törvé nyjavaslattal kapcsolatban. Meglehetősen nehéz helyzetben vagyok, mert a Független Kisgazdapárt részéről Pancza István, dr. Torgyán József és dr. Rott Nándor már kifejtették véleményüket, ezért nekem az ismétlések elkerülése végett helyes más szempontokból megvilágítanom a törvényjavaslatot. Mivel további kritikát kell mondanom, az észrevételeim részben stiláris jellegűek, részben tartalmiak. A stiláris jellegét nem szabad lebecsülni, annál kevésbé, mert mint azt egy francia gondolkodó már régen megállapíto tta, a stílus maga az ember. A stiláris hibák nagyképűséget, lazaságot, általában lényegi hibákat is takarnak, mint az adott esetben is fennáll ez a jelenség. A stiláris hibák a törvényjavaslat olvasásakor azonnal felmerültek. Már az első oldal alján az I. fejezet 1. § (2) pontjában valami bőbeszédűséget érzek, amin megütköztem, és ami lényegileg tudományoskodást vagy szószaporítás gyanúját hozta föl. Úgy érzem, hogy egy törvényjavaslat, amelyik a területfejlesztéssel és területrendezéssel foglalkozik, magá tól értetődően vonatkozik minden olyan törvényességre hazánkban, amit területrendezés, területfejlesztés vonatkozásában kell kifejteni. A részletes felsorolás a kormánytól az Országgyűlésig és az önkormányzatokig mindenkire vonatkozik - lásd a szövegben. A stiláris hibáknál a magam részéről a 3. oldalon néhány ellentmondást, illetve lazaságot szeretnék megemlíteni. A 3. oldal (2) bekezdés e) pontjában a törvényjavaslat feladatául a kiemelt térségek sajátos fejlődésének elősegítését jelöli meg, majd a (4) be kezdés a) pontjában az elmaradott térségek felzárkóztatását jelöli meg célul. Természetes, mind a két cél reális lehet, sőt jó lenne, ha megvalósítható lenne. Az ilyen elvi ellentmondások a gyakorlatban a dolog lényegét takarják, azonban ha egy törvény nag yon komplett kérdéscsoportokat próbál szabályozni, nem mehetünk el érzéketlenül az ilyen ellentmondások fölött. Ugyanis mi a feladat? A sajátos fejlesztés elősegítése vagy pedig az elmaradt térségek felzárkóztatása? Mind a kettő, adott esetben az átlagos f ejlődés előmozdítása. Ha mindkettőt gyakoroljuk, úgy kevés anyagi lehetőségünk lesz, tovább forgácsolódik a pénzösszeg, de a térségek közötti távolság egyáltalán nem csökken, esetleg nő. A területrendezési példákban adott esetben az egyenlőség elve és a ki emelés kiválasztott, fokozott támogatása jelentkezik. Vannak területek, ahol jelenleg az átlagos termelési viszonyoknak a mennyiségi javítása követendő cél. Ez az, amire lehetőségünk is van. Más esetben viszont vannak olyan területek, ahol a szerkezetet ke ll átalakítani; szükséges a szerkezet átalakítása vagy lehetséges. Ezekre mondhatnánk: a szerkezetátalakítás térségeinek fejlesztése. Ez a megjelölés azonban rendkívül pontatlan. Nyilvánvalóan az a feladat, hogy a tőkét, a szellemi, anyagi erőforrásokat od a irányítsuk, ahol leghatékonyabban mozdítják elő a fejlesztést. Vitatható, hogy a tőkét, a szellemi, anyagi erőforrásokat oda irányíthatjuk, ahol leghatékonyabban mozdítják elő a fejlesztést is. (19.40) A rendelkezésre álló erőforrásokat az elmondott térs égek támogatására kell fordítani, vagy pedig azoknak a területeknek a további fejlesztésére, amelyek biztosítják a világszínvonalat, és amelyek húzómozdonyként léphetnek fel anyagi helyzetünk javítása és annak biztosítása érdekében, hogy az elmaradott terü leteket fokozatosan támogathassuk, illetve azokat felzárkóztassuk. Ezek a kérdések konkrét esetben konkrétan elemezendők, el kell döntenünk, hogy mit akarunk csinálni. Mindenesetre elvileg a piacgazdaság céljával kapcsolatban reálisabb és összhangban levőb b, kiemelt területek fokozott fejlesztését kell biztosítani. Ugyanakkor szociális érzékenységből, de jól felfogott érdekből - hogy a fejlődésnek a nyomor ne vethessen gátat - foglalkoznunk kell az elmaradott területek támogatásával is. Hiába hozunk fel rac ionális gazdasági érveket arra, hogy a pénzt annak adjuk, aki a legjobban hasznosítja, ha a szociális feszültségek olyan mértékűvé válnak, hogy az elviselhetetlen az adott területen. Akkor az ottani rendellenességek a fejlesztésre vagy a megmentésre szánt összegek többszörösét fogják elvonni, sőt adott esetben egy társadalmi robbanás
