Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. június 12 (189. szám) - A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - RAJK LÁSZLÓ (SZDSZ):
4911 vannak olyan pontok , ahol valószínű, hogy csak a tapasztalat fogja megmutatni azt, hogy a törvényjavaslat jó vagy rossz. Elöljáróban annyit, hogy azért gondolom, hogy erről a helyről mégiscsak érdemes erről beszélni, bár ahogy mondtam, szűk szegmens, mert elég fontos része é letünknek, és ha csak itt a Házban körülnézünk, akkor - ha nem is az alkotókkal , de legalábbis az alkalmazott művészeknek a teljesítményeivel találkozhatunk. Akár hogyha arra gondolunk, hogy azt, amit magunkon hordunk, azt is ruhatervezők csinálták, tehá t alkalmazott művészek. Tehát azt gondolom, hogy az életünket át- meg átszövik. És nagyon fontos, fontos kérdés abból a szempontból is, hogy eléggé elhanyagolt területe a felsőoktatásnak, nem az előző kormánynak és nem a mostani kormánynak a hibája, hanem egészen egyszerűen Magyarországon így alakult, hogy a háború előtt volt egyfajta művészeti oktatás, ami azonban általában a mesterkurzusokra épült és mesterekhez kötődött, háború után pedig ugyan intézményesültek ezek a művészeti oktatások, de tulajdonképp en rejtve a régi háború előtti metodika maradt meg, és mesterhez kötődő, tehát mondhatnánk azt, hogy múlt századi oktatás zajlott Magyarországon. Azt hiszem, hogy ma is, talán még azok is, akik itt a Házban ülnek, néha mosolyra fakadnak, hogyha megkérdezne k egy külföldit, hogy mit tanul, és ő azt válaszolja, hogy: írni. Pedig ez is egy tudomány, akik regényeket írnak és íróemberek, azok igazán mesélhetnének róla, hogy milyen nehéz ezt megtanulni, és milyen szükség lenne például, hogy Magyarországon - mondju k - legyen egy írói szak. De ne menjünk ebbe a vágyakba bele, hogy mi az, ami hiányzik. Tény az, hogy ez a fajta intézményesített, intézményekhez kötődő oktatás Magyarországon nemcsak azért fontos, hogy megteremtődjön, hanem nagyon sok újat kell teremteni, ezért rögtön a törvény elején meglévő pont, ahol különböző szakalapítások és magánegyetemek alapítását lehetővé teszi a törvény, ez biztos, hogy nagyon jót fog tenni a művészeti oktatásnak, vagy legalábbis annak a fejlődésének. Kicsit szét kell választanu nk, mert a magánalapítási művészeti egyetemek vagy művészeti oktató egyetemek nyilvánvalóan egy fajta visszahozatala ennek a bizonyos mesterképzésnek és mesterhez kötődésekhez. Ha megfigyeljük, hogy Magyarországon hány művészeti tanoda, mozgásművészeti tan oda és egyéb létesült az elmúlt hat évben, akkor rögtön láthatjuk azt, hogy mire gondolok, hiszen ezek mindig egyes mesterekhez kötődnek. Ami lényeges pont még ebben a törvényjavaslatban, az egyrészt az integráció, amiről majd később fogok beszélni, progra mfinanszírozás, ugye ezek azok a pontok, ahol ezeket a bizonyos hiányzó láncszemeket bele lehet tenni a magyar felsőoktatásba, nagyon fontos a székhelyen kívüli képzésnek az elismerése a törvényben, ez egy olyan sajátszerűsége a művészeti oktatásnak, akár művésztelepekre, bármi másra gondolunk, akkor rögtön érezzük, hogy miért nagyon fontosak. Kicsit áttérve azokra a pontokra, amelyek talán, ha nem is vitára adnak okot, de mindenesetre jelen pillanatban nem igazán lehet eldönteni, hogy milyen hatással leszn ek a művészeti oktatásra, erről ejtenék még néhány szót. Rögtön, amint már említettem, az integráció. Sajnos, jelek mutatkoznak arra, hogy különböző önálló művészeti egyetemek Magyarországon úgy képzelik az integrációt, hogy az összes művészeti egyetem egy üvé fog menni, és akkor ebből lesz egy nagynagy művészeti egyetem, és akkor az milyen nagyon hatékony lesz és egyebek. Az én személyes véleményem az, hogy ez az egyik legrosszabb koncepció az integrációnál. (20.20) Sokkal fontosabb itt a szakalapítást és egyebeket is figyelembe venni. Nagyon könnyen lehet, hogy mondjuk egy filmakadémiának több köze van a műszaki egyetemhez, mint mondjuk a zeneszerzőkhöz, vagy a cirkuszi artistaképzőkhöz, vagy nem tudom mi, de ezeket, mindenesetre, nagyon át kell gondolnia azoknak az egyetemeknek, amelyek az integrációra hajlamosak. Másik ilyen pont, hogy meddig tartható az a koncepció, hogy a kitüntetéssel rendelkező emberek automatikusan egyetemi tanárrá válnak, biztos, hogy az idők végezetéig ez nem mehet így, mert az aka démiai képzést és a művészeket, mind gyakorló művészeket valahol ketté kell választani, az ő karrierjüket, és egy ponton túl szigorúbban kell venni ezeket a kötelmeket. Ma ez a kötelem,
