Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. június 12 (189. szám) - A sportról szóló törvényjavaslat, valamint az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvényjavaslat együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. JESZENSZKY GÉZA (MDNP):
4796 Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Pár perccel ezelőtt még azt gondoltam, hogy azzal kezdhetem a felszólalásoma t, hogy örvendetes módon a karzaton többen vesznek részt, többen követik figyelemmel az ülést, mint az ülésteremben. Úgy látszik, csak egy átfutó kiránduló csoport érdeklődését váltotta ki ez a vita. Én azt gondoltam, hogy talán a társadalom érzi, hogy ról a van szó ebben a vitában. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előző kormányzati ciklusban sokszor találkoztam azzal a kérdéssel, hogy vane a magyar kormányban sportminiszter? Azt kellett válaszolnom, hogy ilyen nincsen, bár van a sportért felelős miniszter és a személyek változtak. De megnyugtatásként is hozzátehettem, hogy van a magyar kormányban nem is egy sportoló miniszter. Sőt, nemcsak miniszter, hanem a Magyar Országgyűlés igen sok tagja aktívan sportol. Talán ez nem változott a választások után. De annál sajnálatosabb, hogy ennyi sportnak elkötelezett ember - nyilván jóval több, mint akik itt vannak - nem volt képes eddig és nem tűnik képesnek most sem a sportügyet jobban megoldó, jobban szabályozó törvényt hozni. Az előttünk fekvő két törvényjavaslat meg lehetősen sok kritikát kapott már kormánypárti oldalról is, a vezérszónokoktól az előttem szólókig, és a sajtóban úgyszintén. Engedjék meg, hogy a figyelemfelkeltés kedvéért idézzek Kolláth Györgynek, a Magyar Hírlap 1996. március 13ai számában megjelent nagyon tömör cikkéből. Úgy érzem, hogy ez egy nagyon pontos látlelet e törvényjavaslat vagy törvényjavaslatok gyengéiről. Többek között azt írja Kolláth György, hogy "nemcsak jelentősen visszalép az 1993as és 1994es parlamenti elhatározásokhoz képest, de a jogait gyakorló sportoló ember helyett a sportigazgatást állítja a középpontba." S azzal folytatja: "aligha van példa ennyire kevéssé liberális szellemű belügyminisztériumi jogi jogalkotásra." A cikk egy másik pontján pedig a következő, szintén nagyon f igyelemre méltó, magvas megállapítást tesz, némileg talán ellent is mondva azoknak az elhangzott véleményeknek, amelyek csak azt hangsúlyozzák, hogy a rendszerváltozásnak mennyire kárvallottja a sportügy. A szerző szerint, idézem: "A magyar sportmozgalom 1 989 és 1995 között rendkívüli áldozatok árán - nagyrészt önerőből és autonómiáját érvényesítve - jólrosszul, de mégiscsak átállt a piacgazdaságnak, a jogállamnak, a demokratikus viszonyoknak, a közigazgatási változásoknak s a pénzügyi megszorításoknak meg felelő pályája. Nem fair most, a kiküzdött átalakulás végén előállni egy olyan törvénnyel, amely nem vet, de arat." Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Néppártnak a törvényjavaslatokkal kapcsolatos álláspontját, kritikai véleményét Kónya Imre kép viselőtársam az elmúlt héten elmondotta. Én csupán kiegészíteni szeretném az őáltala mondottakat néhány további gondolattal, javaslattal. Sokszor idézzük különböző kontextusokban Deák Ferencnek a sajtótörvénnyel kapcsolatos mondását, hogy tulajdonképpen eg y jó sajtótörvénynek elég lenne egy paragrafus, hogy a sajtóban hazudni nem szabad. Én úgy gondolom, hogy a sporttörvénynek is valahol van egy ilyen elvi, egymondatos lehetséges megfogalmazása - anélkül, hogy vállalkoznék egy ilyen deáki tömörségű mondatra , de valami olyasmit kellene tartalmazni és érvényesítenie egy jó sporttörvénynek, hogy megfelelő intézkedésekkel lehetővé kell tenni azt, hogy a magyar társadalom a sportolók országává váljék. Miért van erre szükség, és miért van szükség olyan törvényi, törvénykezési eszközökre, olyan pénzügyi forrásokat megteremteni, olyan társadalmi, egyesületi, önkormányzati önszerveződésekre, amelyek ezt a célt elérhetik? Azt hiszem, hogy nem kell érvelni, hogy miért van erre szükség. Ha körülnézünk a mai magyar társ adalomban, akkor az érveket nem kell hangsúlyoznunk. Nagyon ősi elv, hogy ép testben ép lélek. De Magyarországon ma csak azt mondhatjuk, hogy beteg az emberek teste és beteg az emberek lelke. Az okok nagyon szerteágazóak, de nekünk az okok feltárása és orv oslása mellett meg kell teremtenünk a prevenciót is. A sport pedig - ez közvélekedés - az egyik legjobb prevenció, nemcsak az egészségkárosodással szemben, hanem a lélekkárosodással szemben is. És aki már beteg, azok számára is a legtöbb esetben a rehabili tációnak nagyon fontos, megkerülhetetlen eszköze a sport.
