Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. június 4 (184. szám) - A magyar közlekedéspolitikáról és a megvalósításához szükséges legfontosabb feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP):
4296 magunkban feldolgozni, mert nem tudjuk feldolgozni a jelent. Nemcsak arról van szó ebben az országban, hogy a baloldalt nem akarják befogadni sokan, és ne hezen viselik el, hogy ugyanolyan demokratikus erő, mint a másik - egyébként a fogyatékosságaiban is hasonló , hanem arról is van szó, hogy senki nem akar elfogadni senkit. Hiszen hallottunk itt már olyat, hogy a liberálisok se részei a nemzetnek, hallott unk itt már olyat, hogy igazán a mucsaiak se részei a nemzetnek, hogy itt nem is igaz, hogy jobbközép lehet, mert itt csak Torgyán és a fényes nem tudom milyen elvek között lehet választani. Én azt gondolom, hogy itt ennek a vitának azért mégis van egy has zna, a politikai eliteknek Magyarországon egy nagyon hosszú tanulási folyamaton kell átmennie, és ebben miért ne segítsen nekünk Nagy Imre és 1956 öröksége? 1956 öröksége - és ezt azoknak mondom, akik az események résztvevői voltak, áldozatai voltak , 195 6 öröksége nagyon soká tart, mire a magyar társadalom szerves részévé válik. Hiszen egy nagyon bonyolult harminc év követte, és maga az idő olyan kevés volt, hogy sokan csak akkor eszméltek már, mire vége lett. Hadd mondjak egy másik példát. Van nekem egy szocialista barátom, idős bácsi, a szocialisták ismerik, a Domi bácsi, akit '56ban majdnem kivégeztek, mert a gödöllői forradalmi bizottság egyik vezetője volt, és ő úgy úszta meg, hogy aki őt agyon akarta verni, az a kihallgató tiszt, felismerte benne a '46os néptanítót. Akkor azt mondta ez a karhatalmista, hogyha Domi bácsi ellenforradalmár, akkor itt nem volt ellenforradalom - és megfordult a dolog, a tisztet végezték ki, a Domi bácsi pedig megmenekült. Tehát, hogy kiben mikor ébred a felismerés, az ne m rangsor kérdése. Ki hogy éri meg a történelmet, én azt hiszem, ez személyes utak és nagyon sokféle más ügyeknek a kérdése is. Ez számomra világos volt Nagy Imre temetésénél is, amikor mi a reformkörök koszorúját vittük ott és az utolsó pillanatban valaho gy lefelejtődtünk a protokolllistáról. Ez lett volna az egyetlen baloldali koszorú egyébként négy demokratikus vagy nemzeti kommunista csontjainál, de mi ezt akkor - ha úgy tetszik, ha fájt is nagyon, de - megértettük, mert tudtuk azt, hogy a demokratikus baloldal már sok mindent próbálkozott, feszegette a régi rend kereteit. Hiszen erről szólt a Nagy Imre története is, mert '53tól az a bizonyos tisztítótűz, a demokratikus szocializmus hite vezetett el '56hoz, és ott is a baloldal jelen volt, hiszen a mu nkástanácsok a munkástulajdon eszméjével tipikusan baloldali eszmét képviseltek, és lehetne sorolni a többit is, de ezek mind ismertek, csak végig kellene őket újra és újra gondolni. De a '60as évek reformmozgalma vagy a '80as évek értelmiségi lázadása, ami elvezetett odáig, hogy Pozsgay Imre '89 január végén kimondta a szót, amivel a Kádárrendszer alól kihúzta az utolsó téglát, azaz kimondta, hogy '56 nem volt ellenforradalom, majd utána az MSZMP akkori belső ellenzéke kimondta azt május 20án, hogy Nag y Imre koncepciós per áldozata lett. Tehát, ha úgy tetszik, mi úgy éreztük, hogy sok mindent megtettünk, de tudtuk azt, hogy nem tettünk eleget, és elfogadtuk azt, hogy az ellenzék teszi meg azt, ami a baloldal erkölcsi kötelessége lett volna. Ő temeti el Nagy Imrét harmadszor - ugye ezt tudjuk , de ezzel semmit nem sajátított ki az akkori ellenzék, sem a liberális, sem a konzervatív ellenzék, mert Nagy Imre - annak ellenére, hogy baloldaliként halt meg , a nemzetnek a főszereplője. Ő a nemzet szimbolikus politikusaként vonult be a történelembe és - ha úgy tetszik , ebből a szempontból szinte mellékes az ő erkölcsi vállalása okán, hogy ő a baloldali utat járta végig, úgy ahogy azt a '20as évektől a sztálinizmuson át egy ember végigjárhatott. A másik, én azt mondanám és még azt is tudnám, hogy fordítsuk meg a logikát. Lehet, hogy ez a vita nem is olyan nemtelen, mert ráébreszt arra bennünket, hogy most érnek össze a dolgok, hiszen a baloldal feszegette a Kádárrendszert, emlegette - ki titokban, ki nyíltan - Nagy Imrét, mert azért itt ült az a képviselő is, aki éppen már nincs benn, aki filmet csinált erről '86ban, és nagyon sokan voltak, lehetne itt névsorokat mondani, de nem kenyerem az önigazolás, tehát a baloldal, aki feszegette ezt a rendszert - nyilv án másokkal együtt, mert mások is tették ezt , és végül ugyanakkor nem ő tudta beteljesíteni a rendszer megdöntését és Nagy Imrének a történelmi rehabilitását, de majd utána az új parlament '90 után elfogadta az '56os törvényt. Ez az egész így válik telj essé, ha Nagy
