Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. június 4 (184. szám) - A magyar közlekedéspolitikáról és a megvalósításához szükséges legfontosabb feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - PAPP PÁL (MSZP):
4272 A közlekedést, a kombinált fuvarozás t, a vasúti közlekedést és más ágazatokat is az utóbbi években jelentős anyagi támogatás érte. A tárgyilagosság kedvéért hozzá kell tenni, hogy ez a folyamat az előző ciklusban is elkezdődött már, és például a vasút tekintetében tulajdonképpen nem egyébről van szó, mint egyfajta hiánypótlásról. Magyarországon az 1980as évek elején meghirdették azt a tulajdonképpen közgazdasági nonszenszet, hogy a vasút legyen önfinanszírozó, ami egyébként a világ egyetlen más országában sem működik, sehol másutt nem lehet a vasút önfinanszírozó, és mindenütt az állam kötelezettséget vállal a fenntartásában és a működtetésében, hiszen a neve is magában foglalja azt a szót, hogy állami, államvasút. Míg a nyugateurópai vasutak gyakorlatában az ottani állam általában a vasutak költségeinek 3070 százalékosig terjedő mértékéhez járul hozzá, addig Magyarországon a '80as évek második felétől kezdve is, amikor ugye az önfinanszírozás már megváltozni látszott, mindössze 58%ot ért el az a mérték, amivel az állam a vasút költségeih ez hozzájárult. Ennek a következménye egy anyagiműszaki lepusztulás lett, részben a közlekedési útvonalak tekintetében, részben a járműállomány vonatkozásában, de jelentős reálkereset- veszteség érte a vasutas dolgozókat is ezek alatt az évek alatt. Számo kat illetően: az a fenntartási elmaradás - hangsúlyoznám még egyszer: fenntartási elmaradás , amit a Magyar Államvasút megért a '80as évtizedben, az mintegy 120 milliárd forint összegre tekinthető. Tehát ez az az összeg, amire ahhoz lett volna szükség, h ogy az egyszer már elért műszaki színvonalat a vasút meg tudja őrizni. És hogyha még továbblépésre is sor kerülhetett volna, a kor műszaki színvonalának megfelelő előrelépésekre, akkor még legalább ugyanilyen nagyságrendű összegre lett volna szükség ezalat t az évek alatt. Említettem volt, hogy a vasútnak a helyreállítása már az előző kormányzati ciklus ideje alatt megkezdődött, hiszen a gyakorlatilag '93ra bekövetkező csődhelyzetnek a megállítása ügyében akkor is történtek lépések. Gyakorlatilag akkor indu lt annak a stratégiának a kidolgozása, ami a vasút helyzetének a megjavítását lehetővé teszi. De én úgy gondolom, hogy külön ki kell emelni 1995. történéseit, amikor is egy jelentős vasútkonszolidációra került sor körülbelül 50 millió forint értékben, rész ben közvetlen támogatások formájában, részben a vasút által felhalmozott adósságoknak a leírása, illetve megtérítése képében. És úgy gondolom, hogy tulajdonképpen azzal a szabályozással, ami gyakorlatilag helyreállt, hogy van vasúti törvény, létrejött az á llamvasút közötti megállapodás és most pediglen a közlekedéspolitikai koncepciónak az elveit is megalkotjuk, tulajdonképpen a dolognak a szabályozási háttere helyreáll, és csupán a megfelelő gyakorlatnak kell következnie ezután. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy másik aspektusát is szeretném a közlekedéspolitikának említeni. Ez pedig a következő: a közlekedés nemcsak szolgáltató, a közlekedés munkáltatója is körülbelül 250300 ezer embernek közvetlenül. Hozzá kell tenni, hogy ez a szám egy csökkenésnek az ere dménye. Az utóbbi 56 évben bekövetkezett csökkenés következtében állt elő, hiszen például a Magyar Államvasutaknál 1989. táján még mintegy 130 ezer dolgozó működött, míg ez a szám jelenleg 65 ezer. És ennek a folyamatnak az értékelésénél figyelembe kell a zt is venni, hogy zömében nehezen konvertálható szakmákról van szó, olyan foglalkozási körökről, amelyek a közlekedés ágazatán kívül másutt kevésbé érvényesíthetők. Ez a létszámleépítés nem volt minden megrázkódtatástól mentes. De azt kell mondanom ezzel k apcsolatban, hogy akár azok a megmozdulások, amelyek a létszámleépítések ellen zajlottak ebben az országban, és amelyekben a vasút is bizonyos fokig elöl járt, nemcsak vagy nem elsősorban bérügyekért szóltak. Ezek a megmozdulások szóltak a stabilitásért, s zóltak a jövőképért, szóltak a perspektíváért, szóltak a privatizáció negatív következményeinek a kivédése ellen, és tulajdonképpen magát a hatékonyságot, illetve, hogy racionalizálásra szükség van, maguk a dolgozók sem kérdőjelezték meg soha egyetlen pill anatig sem.
