Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. június 4 (184. szám) - Nagy Imre, mártírhalált halt magyar miniszterelnök emlékének törvénybe iktatásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - MÉCS IMRE (SZDSZ):
4179 Megkérdezem a tisztelt Házat, kíváne szót adni Mécs Imre képviselő úrnak? Kérem, hogy kézfeltartással szavazzanak! (Szavazás.) Látható többség. Ezért megadom a szót Mécs Imre képviselő úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége. Tessék. (9.5 0) MÉCS IMRE (SZDSZ) : Köszön szépen, elnök úr. És köszönöm szépen a Ház tagjainak, hogy átsegítettek ezen az ügyrendi nehézségen. Nagyon szomorú vagyok, mert valóban szerencsétlenre fordult ennek a törvényjavaslatnak a sorsa. Itt van mellettünk Nagy Erzséb et, Nagy Imrének a lánya, látom '56os bajtársaink is vannak, és úgy gondolom, hogy ennek a törvénynek is ugyanúgy konszenzus alapját kellett volna képeznie, mint annyi másnak korábban a rendszerváltás idején. Sajnálom, hogy ide jutottunk, és én azt szeret ném kérni a Háztól, hogy emelkedjünk föl pártpolitikai csatározásokon. Emelkedjünk föl ugyanúgy, ahogy '56ban is ez történt. Sok itt a fiatal, aki nem élt akkor, vagy nem tudja ezt, de '56ban az egység volt a jellemző. Össze tudtunk fogni. Amikor október 23án este 6 óra körül itt álltunk a Ház előtt jó páran, akkor egyszerre éreztük, hogy azonosan gondolkodunk, pedig sok helyről jöttünk. Azonosan gondolkodunk, ugyanazt akarjuk, és ebben az esetben egyetlenegy ember volt, akinek a neve eszünkbe jutott, é s ez Nagy Imre volt. Nagy Imre volt az az ember, akiben bíztunk. A többi politikusban nem bíztunk. Hiteltelenek voltak. És Nagy Imrében is azért bíztunk, mert '53ban a nemzet elé állt, abból az iszonyatos szorításból engedett, hazajöhettek az internálótáb orból az elhurcoltak, levelet írhattak a börtönből a letartóztatottak, a kitelepítettek legalább Budapest környékére visszatérhettek, az esztelen nehézipari fejlesztést, az őrültséget visszafogták, a magyar paraszt egy picit lélegzethez jutott. Nem sokáig tartott. Moszkvában átrendeződött a hatalom, Nagy Imre bukott ember lett. Nem volt hajlandó önkritikát gyakorolni. Ma már csak a történészek tudják azt, hogy mit jelentett akkoriban ez. Nem létezett bukott politikus a szovjet birodalomban, azok elpusztulta k, eltűntek. Nagy Imre vállalta ezt a szerepet. Nem volt hajlandó önkritikát gyakorolni. Ma már ez nüánsznak tűnik. Akkor hallatlanul bátor dolog volt. Mesélik, hogy Nagy Imre vasárnaponként a Váci utcában sétált, és közben az emberek köszöntötték, kalapot emeltek, és ez az ember - ez egy emberi vonás, azért mondom el , kalapja alól kipislogva örömmel nyugtázta ezt a népszerűséget. Egyszerűen '56 október 23án este nem volt senki, aki szóba jöhetett volna. Természetesen Nagy Imre húsvér ember volt. A múlt jával, a neveltetésével, szörnyű pártjának minden nyomottságával. De ki tudott emberként ebből szakadni. Hibái voltak. Cunktatorkodot, késett, késlekedett. Először több nap késése volt, aztán egy nap késése, aztán órákat késett. S ezek a késedelmek végül n ovember 4én érték utol egymást, amikor reggel azt a lélekbe markoló nyilatkozatát megtette. S utána, kálváriáján előrehaladva, nem volt hajlandó visszafordulni. Megmentette volna az életét, köztudott, ha aláírja a lemondását, ha legitimálja azt a quislingrendszert, nem volt hajlandó erre. Végigcsinálta a pert, nem tudom, hogy Halda Aliz mért kívánja a szörnyű filmet megnézni, végigcsinálta keményen, és odaállt az akasztófa alá. És nem volt hajlandó, nem volt hajlandó visszalépni. Amikor kritikus helyzet v olt, nemzete mellé állt. Na most a másik kérdés. Valóban igaz, több száz kivégzett mártírja van '56nak. Ott voltam, én is majdnem az lettem. Együtt kell őket kezelni. Ahogy, nagyon helyesen, ugyanoda temették őt vissza az agnoszkálás után, a társai közé, ezt az egységet nem szabad megbontani. Köszönöm Sándorffy Ottónak és másoknak, akik azt javasolták, hogy Nagy Imrét és mártírtársait együtt kell kezelnünk. Ők egyek. Egységgé váltak, mint a 13 aradi vértanú, aki egyébként 15. Azok is mind más és más ember voltak. Csomóan nem is tudtak magyarul. Mégis egyek a nemzet emlékezetében. Ugyanúgy Nagy Imre és '56 és a mártírok emlékezete együtt egy közös egységet képez. Az egész világ így ismerte meg a magyar forradalmat. Nagy Imre nevével fémjelezve. Ilyen a tört énelem. Tudjuk jól, hogy Rákóczi Ferencről is Szekfü Gyula írt deheroizáló könyvet. Kossuth Lajost se könnyű deheroizálni. Szabad professzor úr tudja ezt legjobban megmondani.
