Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 29 (181. szám) - A Magyar Köztársaság alkotmányának szabályozási elveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - DR. SZABÓ LAJOS MÁTYÁS (MSZP): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. VARGA LÁSZLÓ (KDNP): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. BIHARI MIHÁLY (MSZP):
3883 egyrészről abban ragadhatók meg, hogy az első jogcsoport es etében elegendő, ha az állam nem tesz semmit, vagyis tartózkodik a beavatkozástól, a másik esetében nem elegendő, ha az állam nem tesz semmit, ha az állam ráhagyja a társadalomra egy ilyen laissez faire, laissez passer elv alapján, hogy alakuljanak úgy a p iaci viszonyok, a munkahelyhez való jutásnak a feltételei, a szociális biztonság megteremtésének a feltételei és lehetőségei, alakuljanak úgy, ahogy azt a piacgazdaság, ahogy azt a munkaerőpiac, ahogy azt a gazdasági élet hagyja. Kiderült, hogy ez nem eleg endő, hanem ebben különbség van, mégpedig lényeges különbség van az emberi jogok második csoportja tekintetében. Különbség van a két jogcsoport között a kikényszeríthetőségben is. Az első esetben egyedi, konkrét személyeket megillető jogosítványokról van s zó, amelyeket, ha megsértenek, bíróságok előtt kikényszeríthetnek, vagyis az államot kötelezhetik a beavatkozással szemben a tartózkodásra, a tilalommal szemben a megengedésre lehet kötelezni. A második jogcsoport esetében ilyen, egyes konkrét személyekhez kötődő és konkrétan megfogalmazható igények vagy jogok nem fogalmazhatók meg. Nagyon sok félreértés adódik például a munkához való jog kapcsán abban a vonatkozásban, hogy vajon a munkahelyhez vane joga valakinek, és az ő joga kiterjede arra, hogy a megs zerzett munkahelyhez ragaszkodhat akár a gazdasági vagy a munkaerőgazdálkodási racionalitás ellenére is. Teljesen nyilvánvaló, hogy nem erről van szó. Nem arról van szó a munkához való jog kapcsán, hogy minden egyes embernek az ő szándéka, igénye szerinti munkahelyet kell biztosítani. De arról szó van, hogy az állam köteles munkahelyteremtő akciókat, átképzési formákat fenntartani, köteles minimalizálni a munkanélküliséget, és az önhibájukból munkahelyhez nem jutókról valamilyen módon köteles gondoskodni. Tehát természetesen különbség van a kétféle jogcsoport között a kikényszeríthetőség konkrétuma szempontjából. S különbség van abból a szempontból is, hogy míg az első jogcsoport esetében keresetekben konkrétan megfogalmazható sérelmek kapcsán lehet követel ni a jog érvényesülését és a jog kikényszeríthetőségét egyedileg, míg a második jogcsoport esetében elsősorban kollektívák kényszeríthetik ki, társadalmi mozgások, követelések kényszeríthetik ki, úgy mondhatnók, hogy tendenciaszerű érvényesüléseket kénysze ríthetik ki a társadalomban, például az egészségbiztosításhoz való jog, a nyugdíjhoz való jog, tehát a tágabban vett öregségi ellátáshoz való jog vagy pedig - hát - a kulturális javakhoz és az iskolához jutással kapcsolatos jogok. Úgyhogy elismerem termész etesen, és elismerjük azt, hogy a két jogcsoport között az alkotmányos garanciák, sőt azon túlmutatóan a konkrét törvényi szabályozás során lényeges különbség van, de ez még nem indok arra, hogy az egyik jogcsoportot klasszikus emberi jogként, embereket és állampolgárokat megillető jogként deklaráljuk az állammal szemben, míg a másikat, a másik jogcsoportot, azt az állam kötelezettségévé tegyük, olyan állami kötelezettséggé, amelyet államcélként fogalmaz meg az alkotmány, amelyre az állam köteles törekedni. Ez már elcsúszás a klasszikus emberi jogok tekintetében, és a két jogcsoport között meglévő különbségek ellenére sem indokolt ez a típusú csúszás, vagy ez a típusú eltérés, vagy különbözőség az alkotmány szabályozási koncepciójában. Az államnak vannak fel adatai, az államnak vannak funkciói, az államnak nem lehetnek céljai. Az államnak a feladatai és a funkciói azok, amelyeket a társadalom neki előír, amire kötelezi. Ezeket a kötelezettségeket, ezeket a feladatokat, ezeket a funkciókat az állam köteles a tá rsadalom érdekében ellátni. Az államnak öncélja, önmaga által meghatározott, önmaga által elismert céljai nem lehetnek. Ezek hihetetlen veszélyesek, hihetetlen veszélyes, amikor az állam önmaga elé tűz ki célt, hiszen milyen célt tűzhet ki az állam önmaga elé? Egy olyan célt, amely célt más nem fogad el, a társadalom nem akceptál. Mert ha olyan célt fogad el az állam, amelyet a társadalom rákényszerít, amit a társadalom fogalmaz meg célként, társadalmi célkitűzésként, amelyeket az állam feladatvállalásain k eresztül valósítja meg, azok igazság szerint nem állami célok, hanem társadalmi célok, amelyek érvényesüléséhez elengedhetetlen az állam aktív közreható beavatkozása. Tehát sui
