Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 28 (180. szám) - Az egészségügyi ellátási kötelezettségről és a területi ellátási normatívákról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. GÖTZINGER ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. GÖTZINGER ISTVÁN (MSZP):
3826 rendszer egy olyan teljesítmény inflációhoz vezetett, amit egyszerűen nem kalkulálhattak azok, akik a reformot elindították. Ez érthető végül is, visszamenőleg érthető, mert olyan mértékig alulfinans zírozott ma Magyarországon az egészségügy, hogy egyetlen lehetőség ez az elszámolási verseny. Ez egy huszonkettes csapdája, mert mindenki azt mondja, ha én nem igyekszem ebben a versenyben részt venni, minél több teljesítményt elszámolni bármilyen techniká val, manipulálni a teljesítményt, és az összes többi csinálja, akkor én iszonyúan lemaradok, én hogy állok a kórház dolgozói elé, hogy állok a betegek elé, akiket kevésbé tudok el..., szóval ez egy ördögi csapda. Milyen kiút van ebből? Ugye mikor egy refor mon gondolkoztunk, egy teljesítményfinanszírozásnak van egy nagyon kemény ellenőrzési rendszere. Ha a beteg térít, részben térít és aláírja, hogy ő milyen ellátásban részesül. Abban a pillanatban, ahogy őneki azt mondják, hogy 10%át, 5%át te fizeted, ő rögtön megnézi, hogy mit ír alá és csak azt számoltathatja el az egészségpénztárral, amit aláírt a beteg. Tehát nem lehet mindenkinek a vakbelét kétszer kivenni - elnézést a triviális példáért. De ez egy nagyon kemény korlát. Nyilvánvaló volt és azt hiszem , ebben nagyjából közmegegyezés van, hogy Magyarországon a betegtérítést nem lehet bevezetni. Különösen miután eléggé tudjuk, hogy éppen a legszegényebb rétegek a leginkább betegek. Tehát nem háríthatók. Vagy pedig egy olyan rendszert kéne bevezetni, hogy egy szegényjogon ingyenellátás. Ez nálunk valószínű megoldhatatlan lenne. (20.50) A másik pedig, a másik megoldás, ami nem annyira tökéletes, de mégis korrekt lehet, mert vannak országok, ahol viszonylag korrekt a szigorú ellenőrzési rendszer. Mellette azé rt egy olyan viszonylag korrekt gyakorlat, az orvosok jó fizetése, kiemelten jó fizetése az, ami lehetővé teszi, semmi nem kényszeríti, hogy ő valóban manipulációval próbáljon valahol az intézményének több pénzt szerezni, és egy olyan ellenőrzési rendszer, ami valahol benne van az egész kultúrában, erre áldozni kell, ehhez pénz kell, ehhez beruházás kell, és valahol az egész társadalom működésének a kultúrájában benne van, hogy ott működik egy jó ellenőrzési rendszer. Hát sajnos nálunk ez nem működik. Úgy t űnik, hogy szinte képtelenség máról holnapra, egyik évről a másikra egy ilyen ellenőrzési rendszert létrehozni. A reformban egy nagyon nagy kényszer, egy másik kényszer, és ez így van, a költségvetési korlát. Ez egy olyan á tka egy reformkorszaknak, hogy nem csak a reform észszerűsége kényszerít minket lépésre, hanem a pénzügyi kényszer. És ez úgy érzem, hogy egy olyan kényszer volt, ami miatt ezt a lépést meg kellett lépni. Ha egy kis empátiával belegondolunk mindazokba a kö rülményekbe, mindazokba, amit tudunk arról, hogy hogy működött most idáig ez a reform, akkor valami ilyen megoldást feltétlen találni kellett. Tudjuk, hogy így is a költségvetés tarthatatlan, az egészségbiztosítás költségvetése. Amikor elfogadtuk is tudtuk , hogy hiány lesz. De hogy egyáltalán működőképes maradjon, valahol ilyen irányba lépni kellett. Hogy ezt hogyan lehet korrigálni. Nyilvánvaló, az ember abból indul ki, ha egy laikus próbál hozzászólni ilyen kérdéshez, bátorságot vesz magán, de hiába, hog y egyáltalán hozzászóljon, akkor talán arra próbál támaszkodni, hogy erről a kérdésről, erről a törvénytervezetről a szakma, az érdekképviseletek, kamara, stb. stb., milyen álláspontot alakítottak ki. Én valahol reménykedtem, hogy ez megkönnyíti majd az én dolgomat, hogy nagyjábólegészéből kialakul valamiféle konszenzus. Úgy tűnik, hogy ez egy irreális elvárás volt, ez egy illúzió volt, hogy ott, ahol nagyon erősen érdekeltek és egymással szemben is nagyon erősen érdekeltek, ott ilyen könnyen megegyezés jö jjön létre mindazok között, akiknek illik és kell, hogy véleményük legyen erről a tervezetről. Én csak egyetlen példát mondok, és ez már saját gondom, a saját megyém gondja, hogy igen nagy az aggodalom például Pest megyében amiatt, hogy a fővárosnak és Pe st megyének közös egyeztetőbizottságot kell létrehozni. A fővárosnak olyan nagyon nagyok a gondjai, olyan mértéktelenül nagyok a gondjai, hogy Pest megye, bár nagyon sok területen nyilvánvalóan nem lehet hozzányúlni Pest megyei intézményekhez, de Pest megy e a főváros ellátására szorul fekvőbetegintézményi, kórházi ellátásban, és nem látja még át, hogy az az ellátás, amit eddig kapott,
