Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 14 (175. szám) - A katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények vezetőinek, oktatóinak és hallgatóinak jogállásáról szóló törvényjavaslat zárószavazása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - PÓDA JENŐ (MDF):
3282 Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy gond van ezzel az egész üggyel, az, hogy itt vannak a f egyveres erők képviselői és komolytalanná vált az az üzenet, amit az elnök úr a Házszabály szerint teljesen jogosan közvetített. Dávid Ibolya a Házszabály előző rendelkezését nem nézte meg, az így szól - 19. § (2) bekezdés a) pont: "Képviseli a Ház elnöke az Országgyűlést más állami szervekkel, illetve társadalmi és egyéb szervezetekkel való kapcsolatokban." (Nagy derültség és taps a jobb oldalon.) Ezt a képviseletet nem tiltja a Házszabály. A Házszabályban semmi nem tiltja, hogy ezt a képviseletet az elnök úr akár a szószékről lássa el, és nemcsak hivatalos levelezés formájában. Köszönöm. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Lehet vitatkozni Toller László képviselő úr Házszabályértelmezésével, de azt a megjegyzését a tisztel t Országgyűlés figyelmébe ajánlom, amit arra vonatkozólag mondott, hogy talán tényleg az alkalomhoz és az ügyhöz képest nem lenne indokolt most az ügyrendi vitát tovább folytatni. (Dr. Kövér László: Nem magyarázkodni kell.) A katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények vezetőinek, oktatóinak és hallgatóinak jogállásáról szóló törvényjavaslat zárószavazása ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmé nyek vezetőinek, oktatóinak és hallgatóinak jogállásáról szóló törvényjavaslat zárószavazása. Az előterjesztést T/1567. számon, az egységes javaslatot pedig T/1567/39. számon kapták kézhez képviselőtársaim. Mivel az előterjesztéshez senki sem nyújtott be m ódosító javaslatot, a határozathozatal egyetlen döntést igényel. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények vezetőinek, oktatóinak és hallgatóinak jogállásáról szóló törvényjavaslatot az egy séges javaslat szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 235 igen szavazattal, 58 ellenszavazat és 13 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta. Megkérdezem a képviselőcsoportokat, kívánjáke indokolni szavaza tukat. (Póda Jenő kér szót.) Megadom a szót Póda Jenő képviselő úrnak, aki az MDF képviselőcsoport szavazatát indokolja. PÓDA JENŐ (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Rövid, kétmondatos indoklással szeretném elmondani, hogy a Magyar Demokrata F órum képviselői "nem"mel szavaztak erre a törvénytervezetre. Azért szavaztak "nem"mel, mert egy nagyon fontos egységet, összhangot nem sikerült ennek a törvénytervezetnek megteremteni. A katonai és a rendvédelmi felsőoktatási intézményekről szóló törvény tervezetben egyszerre kellene megjelennie a katonai és a rendvédelmi szemléletből adódó fegyelemnek, feszességnek, szolgálati hely mivoltnak, de legalább ennyire hangsúlyosan kellene megjelennie a felsőoktatási intézmény jellegből adódó autonómiának is. En nek az egységnek, összhangnak nem tudott ez a törvénytervezet megfelelni. Az első irányba csúszott el szabályozását illetően, és ezért sok szempontból idegennek tekinthető a mai magyar felsőoktatási rendszer egészében. Ennek megfelelően tehát a Magyar Demo krata Fórum képviselői azért szavaztak "nem"mel, mert így ez a törvénytervezet a katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézményeket általában a felsőoktatásban