Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 13 (174. szám) - A Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló 1995. évi CXXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
3149 Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság négy héten át több ülés keretében foglalkozott a társadalmi szervezetek számára a Magyar Köztársaság parlamentje által biztosított költségvetési támogatás elosztásának elvi kérdéseivel és gyakorlati elosztásával. Bizottságunk a munkát elvégezte - ahogy bizottságunk elnöke most előterjesztette. Én mindenekelőtt arról szeretnék szólni, hogy ez a munka a bizottságban nem volt könnyű feladat. Felelősségteljesen kellett elosztanunk az országos kisebbségi önkormányzatoknak biztosított pénzügyi támogatást, mindenekelőtt azzal a felelősséggel, hogy biztosítani tudjuk az országos kiseb bségi önkormányzatok olyan működését, amelyet a magyar parlament által elfogadott kisebbségi törvény biztosít. Ennek szellemében próbáltuk megfogalmazni azokat az elveket, amelyek alapján támadhatatlanná válnak a felosztási arányok. Ezek közül többek közöt t nagyon fontosnak tartottuk azt, hogy a helyi kisebbségi önkormányzatok számát és az országos szóródását figyelembe vegyük a pénzügyi elosztásban. Továbbá azt is, hogy az országos kisebbségi önkormányzatoknak milyen lehetőségeik vannak más pénzügyi forrás okra, különböző pályázatok útján történő támogatásra. Fontosnak tartottuk azt, hogy az egyes kisebbségek körében megválasztott elektorok számát is figyelembe vesszük, hiszen az elektorok meghatározzák a kisebbségek működését a kisebbségi törvény biztosítot ta jogaik alapján. A közgyűlésük létszámát is figyelembe vettük és az egyes kisebbségi önkormányzatok által részben vagy egészben működtetett fontos intézményeiket, hogy a már működő intézmények ne szenvedjenek zavarokat, tovább működhessenek, hiszen fonto s feladatokat látnak el. Figyelembe vettük azt is, hogy egy minimális alsó határt kellett megszabni, amely még biztosítja a legkisebb kisebbségek számára is a működési lehetőséget. A 11 országos kisebbségi önkormányzat közül négy olyan kisebbségi önkormány zat van, amelyik működéséhez a legkisebb határt, azt a 7 millió forintot feltétlenül kell biztosítani: ez a bolgár, a görög, a lengyel és az örmény kisebbség. Azt is figyelembe vettük, hogy a működő regionális és a megyei irodákat, kisebbségi irodákat ne k elljen bezárni, ehhez biztosítani kell továbbra is a működési feltételeket. Természetesen ebből a 258,1 millió forintból nem tudjuk zavartalanul biztosítani a működésüket. Itt a minimális működési feltételeket tudtuk ennek a pénzösszegnek az arányos eloszt ásával biztosítani. Az átadásra kerülő pénzösszeg az országos önkormányzatok székhelyeinek, irodáinak, intézményeinek a beindítására és a működésére szolgál. A Független Kisgazdapárt képviselői arra törekedtek a bizottságban, azt tartották fontosnak az öss zeg elosztása tekintetében, hogy a felsorolt arányoknak megfelelően, a felosztási arányokat figyelembe véve, minden kisebbség működését biztosítani tudjuk. Szeretnénk kérni a magyar parlamenttől - és kérem képviselőtársaitól , hogy a lefolytatott vita utá n ezt a bizottsági határozati javaslatot fogadja el az Országgyűlés, és kerüljön minél előbb kihirdetésre, ugyanis május közepe van már, és a kisebbségi önkormányzatok nem tudják a munkájukat végezni, nekik is el kell készíteni a kisebbségi költségvetéseik et. A költségvetésük arányában tudnak reális gazdálkodást folytatni. Voltak olyan országos kisebbségi vezetők, akik olyan véleményt fogalmaztak meg, hogy esetleg csődhelyzet is előfordulhat. Ezt a véleményt nem tudjuk osztani. Úgy gondoljuk, hogy ezzel a t ámogatási összeggel - ha szükséges - a kisebbségi törvényben előírtaknak megfelelően tudják működtetésüket elkezdeni, folytatni és a kisebbségek érdekében ezt az elkövetkezendő esztendőben a törvény szellemében, de a törvény előírásának megfelelően is végr ehajtani. A Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja támogatja a bizottsági határozati javaslatot. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem képviselőtársaimat, kíváne még valaki rés zt venni a vitában. (Senki sem jelentkezik.) Nem.