Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 8 (173. szám) - A nyugdíjreform kérdéseiről szóló politikai vita - DR. BOGÁR LÁSZLÓ (MDNP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP):
3075 Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra jelentkezett Bogár László, a Magyar Demokrata Néppárt r észéről. DR. BOGÁR LÁSZLÓ (MDNP) : Elnök asszony, köszönöm a szót. Rendkívül röviden reagálni szeretnék arra, amit pénzügyminiszter úr az államháztartási reform kapcsán elmondott. Én is úgy gondolom - hiányoltam is a mai vitából , hogy kevésbé illesztjük b ele a nyugdíjreformot, illetve a nyugdíjjal kapcsolatos változásokat az államháztartási reformba. Ha jól értettem, pénzügyminiszter úr arról beszélt, hogy az államháztartási reform lényege egy nem konfliktusmentes, hosszú tanulási folyamat, amelyben a társ adalom az öngondoskodás rendszerét próbálja kiépíteni. Azt hiszem, ez a retorika, ez a szóhasználat egyébként természetesen illeszkedik az elmúlt évtized folyamatába, amely gyakorlatilag úgy fogalmazta meg az államháztartási reform lényegét, hogy az állam és annak újraelosztó tevékenysége - röviden: a gondoskodó állam - vonuljon vissza, minél inkább vonuljon háttérbe ebből a rendszerből. Ez nagyon jól hangzik. Azonban azt hiszem, hogy erre csak akkor kerülhet sor, ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt évtiz edekben a gondoskodó állam mellett működött egy másik állam is: az elvonó, a kifosztó állam. Tudniillik a XX. század gazdaságtörténetében példa nélkül áll az a folyamat, hogy miközben az egy keresőre eső teljesítmény Magyarországon ez alatt az ötven év ala tt több mint ötszörösére emelkedett, a reálbérek ma mindössze 70 százalékkal magasabbak, mint az ötvenes évek elején voltak; és természetesen a világ más részein, például NyugatEurópában közben pontosan fordított volt a helyzet, vagyis lényegesen magasabb volt a reálbérek növekedése, mint a tényleges teljesítmény. Ez a horribilis összeg ez alatt a néhány évtized alatt a mai magyar GDPnek a 14szerese; 14 évi olyan GDPnek az elvonására került sor, amelynek ígéreteként a magyar társadalom lényegében azt ka pta, hogy ebből fedezik majd az ingyenes és színvonalas egészségügyi, szociális és oktatási rendszereket. Most azt látjuk, hogy ezek a rendszerek az összeomlás szélén vannak, viszont ezeket az összegeket elvonták, és most reform címén ugyanazokra a rétegek re terhelik rá, akiktől ezen évtizedek során ez az elvonás egyszer drámai módon már végbement. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Surján László képviselő úrnak, Kereszténydemokrata Néppárt. DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP) : Ismerve a pénzügyminiszterek és a pénzügyminisztériumi munkatársak alapvető idegességét a költségvetési hiánytól, azt hiszem, nem mehetünk el szó nélkül a mellett a mondat mellett, amit pénzügyminiszter úr az elő bb mondott. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban érdemes adott helyzetben költségvetési hiányt fölvállalni, ha az a hiány a gazdaság motorjává alakítható valamilyen formában. Ez természetesen nemcsak a szóban forgó nyugdíjrendszerre lehet igaz, hanem igaz le het sok minden más dologra is. De talán állammentesíteni lehet a beavatkozást, ezek a kis befektetési alapok föltehetőleg ügyesebben működnek, mint valami központi állami beruházás. Éppen ezért szükségesnek tartok néhány veszélyt megemlíteni, csak azért, h ogy előbbre menjenek a dolgok. Az egyik az, ha a forrást a hiányra helyezzük, akkor ez nyilván kötvénykibocsátást jelent, és azt jelenti, hogy egy olyan nemzedékre terhelődik ennek az összegnek a tényleges kifizetése, amelyet éppen a demográfiai helyzet mi att amúgy is súlyos nehézségek fognak gyötörni. Tehát itt nagy körültekintés kell ahhoz, hogy hogyan terítjük szét ezt a terhet a következő generációkon. A másik a garancia kérdése. Ha a dolog olyan gyönyörű, hogy csak úgy elvétve van egyegy Maxwellféle probléma, akkor nem kell annyira ódzkodni ettől a garanciától; most az szerepel az anyagokban, hogy a tőkére igen, a kamatokra nem.
