Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 7 (172. szám) - Dr. Kelemen András (MDF) - a miniszterelnökhöz - "Törekszik-e a kormány a köztársasági elnök lejáratására?" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN külügyminisztériumi államtitkár:
2970 aláírt 120 állam- és kormányfő jelenlétében egy olyan nyilatkozatot, amely alapvető szociális programok költségvetési csökkentéstől v aló védelmét tartalmazta. Folytattam azzal, hogy köztársasági elnökünk akkor ment az Araböbölbe látogatni, amikor előtte bejelentettük abudhabi nagykövetségünk bezárását, ami ugyan azóta elmaradt, de ez egy másik történet. Ilyen eset volt, amikor Milosev ic úr feleségét fogadta az elnök, és a külügyek államtitkára arra hivatkozott, hogy ez nem volt egyeztetve - mármint az, hogy a köztársasági elnök fogadja, és a külügyek másként ítélik meg a helyzetet. (14.50) De ezzel nincs vége a sornak, nem is volt vége . A Művelődési és Közoktatási Minisztérium anyagi okokra hivatkozva eldöntötte a kairói, a delhi és a szófiai kulturális intézet bezárását és egyszemélyes tanácsosokkal való pótlását. Göncz Árpád köztársasági elnök úr bulgáriai útján szemére is hányták ezt a bolgár tárgyaló partnerek, sőt petíciót is kapott, tehát egy kellemetlen közjáték zavarta meg a különben rendkívül fontos utat. Ezek után következett az elnök kairói útja, ugyanilyen kellemetlen helyzetben. A kérdésem tehát az volt, amit most megismétle k, hogy törekszike a kormány a köztársasági elnök lejáratására, vagy egyszerűen csak fejetlenül és szakszerűtlenül működik. Várom az államtitkár úr válaszát. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megadom a szó t SzentIványi István államtitkár úrnak. DR. SZENTIVÁNYI ISTVÁN külügyminisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Először is azt szeretném leszögezni, hogy a válaszadásra azért nem került sor, mert ön eltért a H ázszabálytól az elmúlt alkalommal. Külügyminiszter úrnak nem állt módjában előre ismerni az ön szövegének tervezetét, nem tudta pontosan, hogy milyen kérdésekre akar kitérni, tehát felelősségteljesen döntött úgy, hogy azt kérte, fogalmazza meg úgy a kérdés eit, hogy a tények mögé nézhessünk. Én most azokra a tényekre fogok hivatkozni, amelyeket ön felsorolt, amelyek végül is nem fognak kedvező képet alkotni a kérdésről és a kérdésfeltevés szándékairól. Meg fogom válaszolni azt a kérdést, hogy ki törekszik a köztársasági elnök lejáratására, de engedjék meg, hogy előbb néhány tényt ismertessek. Ön azt mondja az interpellációjában, hogy a ENSZ koppenhágai szociális fejlesztési csúcstalálkozóján olyan határozathoz csatlakozott Magyarország, amely ellentétes a Bok roscsomag előírásaival. Először is a köztársasági elnök nem írt alá semmit Koppenhágában, tehát semmiféle kötelező érvényű határozathoz nem csatlakozott. Valóban született egy ajánlás Koppenhágában, amely azt mondta, hogy szükséges vagy célszerű lenne az egyes országoknak a GDP 20 százalékát szociális kiadásokra fordítani. Szeretném jelezni, hogy Magyarország a Bokroscsomagot követően is a GDP 28,8 százalékát fordítja szociális kiadásokra. Ez tehát nem áll ellentétben a koppenhágai határozattal, hanem épp en hogy lényegesen meghaladja. Tehát azt hiszem, semmilyen kellemetlen helyzetbe nem került az elnök úr. Ön felveti azt, hogy AbuDhabiban megszüntettük a nagykövetséget. Itt valójában arra került sor, hogy takarékossági okok miatt két missziót - AbuDhabi t és Dubait - összevontunk. AbuDhabiban jelen vagyunk, tehát nincs oka a kérdésnek: nem járathattuk le a köztársasági elnök urat azzal, hogy olyan helyen fenntartunk missziót, ahol korábban is volt, és az ő jelenlétében is működött egy misszió. A Mira Mar kovicesetet - azt hiszem - elnök úr méltó módon tisztázni tudta a külügyi bizottság ülésén. Itt azt hiszem, már csak olyan kérdések maradtak nyitva, amiket képviselőtársunk, az ön frakciótársa feszegetett, nevezetesen, hogy azon a sokat emlegetett találko zón teasüteményt vagy ropit fogyasztottake a résztvevők. Én nem hiszem, hogy méltó lenne a magyar parlamenthez fél év után ilyen kérdések boncolgatása.