Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. május 7 (172. szám) - A helyi önkormányzatok 1996. évi új induló címzett támogatásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. TÓTH TIHAMÉR, az MDNP
2947 Sajnos, a támogatási összeg ilyen mérvű csökkentésének üzenete van, és félő, hogy az önkormányzatok részére ez az üzenet többet fog mondani, mint amit esetleg az előterjesztők fel tudtak mérni. Egyszerűen bizon ytalanságot jelent az önkormányzatok számára, nem tudnak tervezni a teljesen jogos és szükségszerű beruházásaikat illetően. Az a körülmény, hogy a most benyújtott 395 pályázatból mindössze kettő volt olyan, amely alakilag nem felelt meg a pályázattal szemb eni követelményeknek, azt mutatja, hogy igenis felelősségteljesen álltak az önkormányzatok ehhez a témához. Az pedig, hogy ebből a 393 pályázatból csak 58 lett eredményes, több mint szomorú. Ugyanis nem tudni, mit lehet mondani annak a 338 pályázónak, akin ek egy nagyon szűk, nyúlfarknyi indokolás jut csak elutasításképpen, és egyszerűen nem tudni, hogy ezek az önkormányzatok az elutasított igényükkel mit fognak csinálni, mit fognak kezdeni a jövőben. Be fogjáke nyújtani újra a pályázatot, lesze újra energ iájuk és pénzük arra, hogy újra kidolgozzák az új feltételeknek megfelelően a pályázatot, és milyen biztonsággal számíthatnak esetleg a következő évben vagy netán az azt követő évben a támogatás odaítélésére? Ugyancsak az expozéban hangzott el - többször i s visszautalva az 1996. évi költségvetés számaira , hogy sajnos a költségvetés csak ilyen összegben teszi lehetővé a támogatások odaítélését. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a költségvetés nem valamelyik földöntúli bolygóról kerül ide elénk, hanem itt, ebbe n a Házban született, ebben a Házban alakultak ki a törvényjavaslat tárgyalásánál azok a számok, amelyekre most hivatkoznak. Igyekeztünk már akkor is elmondani, hogy az ezen címek kielégítésére fordított és jelzett összegek, amelyek a Belügyminisztériumnál ezen fejezetben szerepeltek, nem lesznek elegendőek e meghatározott célokra. Sajnos akkor nem vették figyelembe az ellenzéki oldalról megfogalmazott kritikát, most pedig adott a helyzet: visszahivatkozni a költségvetésre, és azt mondani, nagyon sajnáljuk, mindösszesen másfél milliárd áll rendelkezésre 1996ra. Éppen ezért szeretnénk kérni - részben utalva arra, amit már előttem szóló két képviselőtársam is megtett , hogy az önkormányzatok finanszírozási, támogatási rendszere valahogy térben és időben köze lítve egymáshoz kerüljön itt, a parlamentben tárgyalásra. Különben megint bele fogunk esni abba a hibába, hogy az egyik törvényjavaslat tárgyalásánál visszahivatkozunk a másikra, és soha nem találkoznak az érveink egymással. Legfeljebb azt fogjuk mondani, hogy ebben a törvényben alkottuk meg azokat a gátakat, amelyeket most már nem tudunk feloldani. Az önkormányzatok támogatási rendszere sokkal fontosabb annál, mint hogy így lehessen kezelni őket a jövőben. Az 58 sikeres pályázattal kapcsolatban három nagy téma van. A vízgazdálkodás kérdéseinek a megoldásával kapcsolatos pályázatok köre az egyik. Szeretném jelezni, hogy a támogatott pályázatok köre a benyújtott pályázatoknak a 8 százalékát éri el, s az erre a célra fordítható összeg mindösszesen 200 millió f orint. Ahogyan az előttem szóló képviselőtársam is említette, az önkormányzatok egyik legfontosabb feladata a települések egészséges ivóvízzel történő ellátása. Ilyen önkormányzati feladatkiemelé s mellett azt kell mondani, hogy a benyújtott igényeknek mindösszesen 8 százalékát tudjuk teljesíteni, tudjuk támogatni, és van rá összesen 200 millió forint. Valamelyest jobb a helyzet az egészségügyi és szociális ellátás vonatkozásában benyújtott pályáza tokkal kapcsolatban: itt már 12 százalékot ér el a benyújtott pályázatokon belül a díjazott pályázatok aránya, 800 millió forintos teljesítéssel. Ha a számszerűséget nézzük csak, akkor a legjobb a helyzet az oktatási és a kulturális szolgáltatások vonatkoz ásában, mert a 205 értékelhető pályázatból 38nak a támogatásáról szól a törvényjavaslat. Ez ugyan egy olyan 19 százalékos arányt jelent, de sajnos nem ilyen jó a helyzet, ha a mögötte levő pénzösszegeknek az odaítélését is megnézzük. Akkor ugyanis kiderül , hogy mindösszesen az igényelt támogatási összegeknek a 7 százalékát javasolja csak ez a törvényjavaslat kielégíteni.