Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. április 30 (170. szám) - Rusznák Miklós (KDNP) - a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszternek - "Miért füstölög a fél - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - RUSZNÁK MIKLÓS (KDNP):
2721 Jelenleg sajnos az a végső következtetés, hogy 5 millió sertést nem tud ez az ország és ez a minisztérium elhelyezni. Sajnos ez a tragédia. (Taps az FKGPfrakció soraiban.) ELNÖK (dr. K óródi Mária) : Köszönöm szépen. Egyperces viszontválasz illeti meg az államtitkár urat. Megadom a szót. DR. KIS ZOLTÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Ami a terméktanácsok sürgetését illeti, az tavaly október óta folyamatos, de m ivel ön is tudja, tisztelt képviselő úr, hogy a terméktanácsban a termelő, a feldolgozó, a kereskedő és a fogyasztó képviselője egyaránt ott van, ezért olyan súlyos érdekkülönbségek jelentkeznek, amelyek részükről megnehezítik az irányár meghirdetésének le hetőségét. Amit a szociálpolitikáról mondott, azt teljes mértékben osztom, de úgy gondolom, hogy ezt a kérdést nemcsak a kormánynak és nemcsak a miniszterelnök úrnak kellene feltennie, hanem valamennyi parlamenti párt valamennyi képviselőjének. Ugyanis a v álasztók bizalmából valamennyien azért vagyunk ebben a Házban, hogy azon a gazdasági helyzeten, ami ebben az országban kialakult és amelynek tragikus következményeit mindennap érezzük, ne az egymás elleni szócsatákkal és intrikákkal, hanem a közös tenniaka rással próbáljunk javítani. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.) Rusznák Miklós (KDNP) - a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszternek - "Miért füstölög a fél ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Tisztelt O rszággyűlés! Rusznák Miklós úr, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője kérdést kíván feltenni a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszternek "Miért füstölög a fél ország a tűzgyújtási tilalom ellenére?" címmel. Megadom a szót Rusznák Miklós képvi selő úrnak. RUSZNÁK MIKLÓS (KDNP) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ha valaki mostanában az ország keleti felében, de akár az ország egész területén bárhol utazik, nem lá t egyebet, mint füstölgő parlagot, bozótosokat, levágott és leégett fenyveserdőket, útszéli és vasútmenti árkot, élőfákat is elpusztító lángnyelveket. Az elmúlt napokbanhetekben többször is egymás után lobbantak fel a gondozatlan területeken az avar, szá razfű, majd ezek közelében az erdőtüzek. A tűzoltókat egyremásra riasztják, de még az egyik tüzet sem oltják el, és már a másik tűzhöz kell kivonulniuk. Ezenkívül a nehéz tereppel és útviszonyokkal is meg kell küzdeniük, mert sok esetben megközelíthetetl en a tűz helyszíne. Fogytán a tűzoltók ereje is - írja az egyik napilap , mert áldozatos munkájukat sokszor feleslegesnek érzik; miután eloltják a tüzet, pár óra múlva már ismét szirénázva rohannak az újabb helyszínre. A tűzesetek gyakorisága az utóbbi he tek száraz időjárásával, a mérhetetlen emberi felelőtlenséggel, a tűzgyújtási tilalom semmibevételével van nagymértékben összefüggésben. (13.40) Ám hozzájárulhat ezen óriási természet- és értékromboló pusztításához a tulajdonviszonyok rendezetlen állapota is. Az erdő- és avartüzek az idén jóval gyakoribbak, mint az elmúlt években. A tűzoltóság adatai szerint az idén mintegy 1600zal több esetben vonultak ki a tűzoltók, mint tavaly ilyenkor. A tűz által okozott kár - ha ez egyáltalán pénzben kifejezhető - la ssan milliárdos nagyságrendű lesz, nem beszélve a tűzesetek természetromboló hatásairól és környezetük pusztításáról.