Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. április 30 (170. szám) - A Budapest Bank részére juttatott 12 milliárd forint állami támogatás körülményeinek vizsgálatáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. SZABÓ IVÁN (MDNP):
2712 önkormányzatok, amelyek tudják, hogy a javasoltak között vannak, természetesen várják ezeknek az összegeknek az odaítélését. Nem vitatható, hogy az elkövetkezendő időszakba n kedves képviselőtársaim fel fognak állni és a saját választókörzetük tekintetében pártolni fogják az elutasított és egyébként általuk indokoltnak vélt beruházások támogatását. Ez így helyes természetesen, de az a kérésem, hogy amikor a képviselőtársak a javaslataikat megteszik, gondoljanak arra is, hogy miután a rendelkezésre álló keret kötött, ezért ha javaslatot tesznek egy beruházásnak a címzett támogatási körbe történő bekerülésére, akkor javaslatot kell tenniük arra is, hogy mely beruházásról gondolj ák azt, gondolom én egy másik országgyűlési képviselő választókörzetéből, amely támogatást nem javasolnak viszont végrehajtani. Azt ugyanis mégsem tudjuk megtenni, hogy a költségvetés által biztosított kereteket túllépjük, ezt az államháztartási törvény sz ámunkra nem engedi meg. Kérem képviselőtársaimat, hogy az elmondottakat figyelembe véve a javaslatot vitassák meg, észrevételeikkel javítsák, ha az lehetséges, végül pedig szavazataikkal támogassák és fogadják el. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormá nypártok padsoraiból.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Baky György képviselő úrnak, a környezetvédelmi bizottság előadójának. (Közbeszólások: Nincs jelen!) Nincs jelen. A Budapest Bank részére ju ttatott 12 milliárd forint állami támogatás körülményeinek vizsgálatáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Budapest Bank részére juttatott 12 milliárd forint állami támogatás körülményeinek vizsgálatáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása. A bizottság önálló indítványát H/2239. számon, az ehhez kapcsolódó jelentést pedig H/2239/1. számon kapták kézhez képviselőtársaim . Tisztelt Országgyűlés! A frakciók közötti megállapodásra figyelemmel elsőként megadom a szót Szabó Iván képviselő úrnak, a Magyar Demokrata Néppárt frakcióvezetőjének. DR. SZABÓ IVÁN (MDNP) : Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Bevezetőként kényte len vagyok néhány szót szólni azokról az előzményekről, amelyek következtében ez a vizsgálóbizottság a tevékenységét lefolytatta, és ma a parlament ennek a vitának valószínűleg a lezárásával, majd az ezt követő szavazással - ez már nem ezen a héten lesz - pontot tesz ennek az ügynek a vizsgálatára. Emlékeztetni szeretnék arra, hogy 1995 tavaszán a közgyűlés alkalmával derült fény arra, hogy a Budapest Banknál valamilyen tőkefeltöltés történt. Ha képviselőtársaim előveszik az akkori újságokat, amelyekből a t ársadalom és tisztelt képviselőtársaim is először értesültek erről a tényről, láthatják, hogy meglehetősen nagy zavar uralkodott. Ugyanis az első híradásokban, újságokban az jelent meg, hogy készpénzzel történt a feltöltés, és a következő napokban - körülb elül tíz napon át - naponta más híradás jelent meg. Volt itt állampapírral való tőkésítés, alárendelt kölcsöntőke, minden elhangzott, ami elhangozhatott, de nem lehetett tudni, hogy igazából mi történt. Ezután, amikor még ez a kaotikus állapot fennállt, a következő napokban a sajtóban megjelent már az Állami Értékpapír Felügyeletnek is a véleménye, hogy itt mulasztásos törvénysértés történt, hiszen a juttatások eltitkolásával a kisbefektetők valószínűleg hátrányba kerültek vagy kerülhettek volna. Tehát itt mindenképpen fennállt a törvénysértés esete, aminek eredményeként később az Állami Értékpapír