Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. április 22 (167. szám) - A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - RUSZNÁK MIKLÓS (KDNP): - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - MÉSZÁROS BÉLA (SZDSZ):
2407 való gazdálkodás, a vad által okozott károk elviselhetővé tétele. Ezen összefüggések törvényi szabályozása fontos és nélkülözhetetlen. Mivel az általános vita zajlik, most van alkalmam Gyimóthy Géza képviselő úrnak egy, a Független Kisgazdapárt vezérszónokaként március 19én elmondott megjegyzésére reagálni. Említette, hogy a vadásztársaságok az áldemokrácia jegyében, mint a régi parlamentben is, bevettek egy fejőasszonyt, bevet tek egy plébánost, egy papot, és azt is említette - idézem: "Én papgyerek létemre ellenzéki ember voltam mindig, soha nem voltam tagja egyetlen vadásztársaságnak." Adja az isten, hogy még hosszú időn keresztül legyen papgyerek, örökös ellenzéki, és végül: ezzel a szemlélettel ne is törekedjék vadásztársasági tagságra. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Derültség, taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Kétperces hozzászólásra jelentkezett Rusznák Miklós képviselő úr, K ereszténydemokrata Néppárt. Megadom a szót. RUSZNÁK MIKLÓS (KDNP) : Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Köszönöm Francz Rezső képviselő úrnak, hogy nagy figyelemmel kísérte parlamenti hozzászólásomban a vezérszónoklást és idézett hozzászólásomból. Úgy érzem, nincs szégyenkeznivaló akkor, amikor egy kereszténydemokrata képviselő úgy fogalmaz, hogy természetes erkölcsi értékrendnek tartja azt, hogy akinek a földjén a vad megnő és ott kárt okoz, azé legyen a tulajdoni jog. Azt hiszem, hogy ez ma alapvető. A törv ényben az a megfogalmazás szerepel, hogy addig állami tulajdon, ameddig él a vad, de ha valaki lelövi, azé. A probléma csak akkor kezdődik, amikor a vad által okozott kárt meg kell téríteni, kedves képviselő úr, és utána majd vitatkozunk, hogy ki térítse m eg a kárt, kinek a tulajdona az, amikor már lelőtték, és kinek a területén lőtték le. Nem kívánok vitába bocsátkozni, mert úgy érzem, fölösleges. Nem mondott ellent az én elképzelésemnek és a párt véleményének. Amikor hasonlatokat hoztam a vadállomány és a z élőlények más világából, akkor én azzal nem a vadról szóló törvényt és a vad védelméről szóló törvényt akartam összehasonlítani, csak azt akartam bizonyítani, hogy a föld tulajdonához milyen sok minden kötődik, ami a mai parlamentben és a mai törvénykezé sben nincs rendezve. Így próbáltam a hasonlatomban a verébbel, a csigával vagy éppen más állatfajokkal való összehasonlítást. Én ebben nem látok semmi kivetnivalót - éppen hasonlatnak vagy humornak megfelelt a fölvetése. Azt hiszem, a földtulajdon, az ahho z kötődő, a föld mélyében, a föld gyomrában lévő kincsek vagy a föld felett lévő levegőoszlopban lévő élőlények is mindmind tartalma kell hogy legyenek az elkövetkező időben a majd megalkotandó földtörvénynek, mert szükség van ezeknek a tisztázására. Össz ességében nincs vitánk egymással, és köszönöm, hogy a felszólalásában említett. ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Mészáros Béla képviselő úr, Szabad Demokraták Szövetsége. MÉSZÁROS BÉLA (SZDSZ) : Kösz önöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A későbbiek során valószínűleg ki fog derülni, hogy ez a törvénytervezet nem az ellenzék és a kormánykoalíció között hasad, hanem ellenzéki képviselők és kormánypárti képviselők is, innen is, onnan is alkotnak egy sajátos lobbyt, és ez a vita során természetesen kiderül. A Francz Rezső képviselőtársam által elmondottak nagyon kevés elemével értettem egyet. Nem is szeretnék részleteiben reagálni a mondandójára, csupán egyetlen dologra szeretném felhívni a figyelmét, de szeretném ezt az elmúlt héten hozzászólóknak is címezni, és azon képviselőtársaimnak is, akik a későbbiekben szólnak hozzá.