Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. április 22 (167. szám) - A postáról szóló 1992. évi XLV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - KOVÁCS KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor):
2404 Köszönöm szépen. Megkérdezem képviselőtársaimat, kíváne még valaki felszólalni. (Nincs jelzés.) Amennyiben nem, az általános vitát elnapolom, folytatására és lehetőség szerinti lezárására holnapi ülésnapunkon, a határozathozatalokat követően kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! (A főtitkárhelyettes az elnökhöz fordul:) Államtitkár úr most kíván felszólalni? (Kovács Kálmán jelzi, hogy i gen.) Megadom a szót. KOVÁCS KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Úgy gondoltam, csak annak érdekében, hogy egykét kérdésre közvetlenül reagálhassak és egyúttal megköszö njem a képviselő urak érdemi elemzését. Engedje meg, hogy a teljesség igénye nélkül egykét szóval reagáljak. A Varga József képviselő úr által felvetett, a pótlólagos engedélyezések beszerzésére vonatkozó észrevételével kapcsolatban úgy gondolom, hogy az erre irányuló módosító indítvány során ennek vagy kimunkálhatjuk a részleteit, vagy pedig megteremthetjük annak rendeleti módját, hogy hogyan szabályozzuk ennek az eljárásnak azt a technikáját, amivel gátat szabnánk magának az eljárásnak, ez pedig azt ered ményezné, hogy előbbutóbb vagy engedélyezésre kerül sor, vagy pedig a tevékenység megszüntetésére. Én tulajdonképpen azt az indítványát is értem képviselő úrnak, ami arra irányult, hogy eleve - ha lehetséges - ne engedjük abba a mederbe folyni a tevékenys éget, hanem függesszük fel, és úgy kérjük az engedélyezést. Mindegyik megoldás jogi értelemben lehetséges, de azt hiszem, a részletes vita során erre ki tudunk térni. Pancza István képviselő úr számára: megértem képviselő úr aggodalmát, és hasonló aggodalm at érzek Rusznák Miklós képviselő úr szavaiból is, ami a kisebb települések postai ellátására vonatkozik. Valóban, amikor Magyarország egyik leghosszabb nevű és lélekszámában majdnem a legkisebbek közé tartozó kistelepülés, Chernelházadamonya postahivatalá nak az átadásánál voltam, akkor is érzékeltem, hogy mit jelent egy kistelepülés életében az, hogy önálló postahivatala van. Mégis a törvény, maga a módosítás arra irányul, hogy amennyiben a postai szolgáltató kezdeményezésére a települési önkormányzat előz etesen megadja az egyetértését, mert a postai szolgáltató talál olyan, nem állandó hivatal felállításával, hanem más szerződéses móddal történő postai szolgáltatást, ami elfogadható a településen lakók számára, és azok ehhez előzetes egyetértésüket adják, akkor a miniszteri engedéllyel megszüntethető az állandó postai szolgáltatóhely. Ha azonban az önkormányzat vagy az ott élők egy idő után úgy értékelik, hogy döntésük nem volt helytálló, akkor - ahogy azt a törvényjavaslat mondja - a szolgáltatás helyreáll ítását kezdeményezheti az önkormányzat, és ebben az esetben két éven belül azt helyre kell állítani állandó postai szolgáltatási hellyel. Remélem, hogy ez a formája egyrészt megnyitja annak a lehetőségét, hogy a posta maga választhasson, illetve javasolhas son az önkormányzatnak az állandó postai irodán túl más formájú postai ellátást, és ha az önkormányzat ezzel egyetért - és ez mindkét fél számára kedvezőbb megoldás , akkor lehetséges ennek a megvalósítása. És még egyszer mondom: amennyiben úgy ítéli meg az önkormányzat, egy újabb önkormányzati testület vagy az ott élők, hogy ez nem volt helyes döntés, akkor visszatérhetnek az eredeti állapothoz. (18.20) Hasonlóképpen az a véleményem, hogy természetesen mind a kártérítési kötelezettségre vonatkozó 20. §i rész a részletes vitában tárgyalható, mind pedig úgy gondolom, hogy valóban, maguk a létszámok, tehát a 600 főben, illetve a 20 ezer főben megállapított létszám is lehet vita tárgya. Azt hiszem, a részletes vita során azonban érdemes megismerkedni azokkal a szakmai és elsősorban településszerkezeti adatokkal, amelyek miatt a korábbi törvényben éppen ezek a sarokszámok alakultak ki. Még egyszer köszönöm a szót, elnök úr, és a képviselőknek is köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Füzessy Tib or) :