Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. április 22 (167. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - A Budapest Bank részére juttatott 12 milliárd forint állami támogatás körülményeinek vizsgálatáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
2391 Tehát ha a bizottság idehoz egy olyan határozati javaslatot, amely az ellenzék szerint nem pontos és nem korr ekt, akkor ez vagy azt jelenti, hogy a bizottsági ülésen valamelyikük a kormánypárttal együtt szavazott, vagy azt jelenti - ami ténylegesen történt , hogy nem jártak el a bizottság ülésére. Nem mondanám el név szerint, hogy ki hogyan szavazott, mert nincs értelme. De ha tényleg ilyen fontosak azok a különbségek, hogy a számviteli alapelvek sérültek, vagy a számviteli törvényt sértette meg valaki, akkor érdemes lett volna ezt a vitát az erre létesített bizottságban végigcsinálni, érdemes lett volna ott az á lláspontjukat képviselni. Ugyanilyen finom csúsztatás az, hogy az auditáló cég mennyire kifogásolta a Budapest Bank mérlegét. Volt, amit kifogásolt, csak nem azt, amit Kósa Lajos említett. Nagyon sok ilyen félreértés van a beszélgetéseinkben, é s nagyon sok ilyen félreértés van a sajtónak adott nyilatkozatokban is. A leköszönt elnök úr jelezte egy minapi interjújában, hogyan képzelhető el az, hogyha neki a barátja - mondjuk - szerdán ad pénzt, azt hétfőn könyvelik el. Ez pont nem egy olyan történ et, amikor szerdán adnak pénzt és hétfőn könyvelik el, hanem olyan történet, hogy hétfőn kötelezettséget vállalnak rá és hétfőn elkönyvelik. A különbséget a bankszakmában, illetve a kötelezettségvállalásokban talán ott lehet a legjobban nyomon követni, hog y ez nem olyan, mint a magánemberek közötti készpénzes forgalom. Köszönöm. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra kap lehetőséget Sepsey Tamás, Magyar Demokrata Fórum. DR. SEPSEY TAMÁS (MDF) : Köszönöm szé pen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A Békesi úr felszólalását követő taps igazat adott nekem abban, hogy itt a többség a tényektől eltérően a szája íze szerint fog szavazni. Képviselőtársam nyilvánvalóan érintve van ebben a kérdésben. Éri ntve van ebben a kérdésben, és nem azt mondom, hogy magyarázza a mechanizmust, hanem azt mondom, hogy magyarázza a bizonyítványát, és foggalkörömmel úgy igyekszik beállítani a tényeket, hogy az a számára kedvező legyen. A múltkori felszólalásában még attó l sem riadt vissza, hogy a szorzótábla hiányát emlegesse fiatal képviselőtársaim esetében. (Dr. Toller László: Ez az idősebbekre is vonatkozik! - Dr. Lamperth Mónika: Nem rólad volt szó!) Nyilvánvaló, hogy aki érintve van az ügyben, attól az ügy elfogulatl an megítélése nem várható el. Ebben a kérdésben maga a kormány egy nagyon kétértelmű határozatot hozott akkor, amikor a megoldás módját az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság és a Pénzügyminisztérium hatáskörébe utalta. (16.50) Ő se mondta ki egyenesen, h ogy hogyan és milyen módon kell ezt megoldani, csak azt mondta, hogy december 31éig tessék megoldani a kérdést. December 31éig nem tudta megoldani a kérdést a Pénzügyminisztérium. Ez a kötelezettségvállalás több mint 13 milliárd forintra szólt. Ha valóba n helytálló lenne, amit Ungár képviselőtársam elmondott, akkor ezt kellett volna lekönyvelni, nem pedig a 12 milliárdot, amikor végül kiderült, miután sikerült összeszámolni, hogy valójában mekkora összegre van szükség. Hadd hivatkozzak itt Kósa képviselőt ársamra: a Számvevőszék véleményét a kormánytöbbség figyelmen kívül akarja hagyni, mert számára nem kedvező. Pedig a Számvevőszék egy nagyon korrekt nyilatkozatot adott ebben. A Számvevőszék alelnöke még humoros formában is közzétette. Hadd hívjam fel a fi gyelmet, hogy a Magyar Hírlapban "A menyasszonyi ruha" címmel Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék alelnöke igyekszik megvilágítani a kérdést azoknak is, akik nem értenek hozzá. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) :