Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. április 16 (166. szám) - Azonnali kérdések ismertetése: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - BOROS LÁSZLÓ jegyző:
2241 átalakítására vonatkozó törvény benyújtását , mindenképpen érdekes és fontos. Fontos, hiszen éppen önök adták ki azt a pályázati felhívást, amelyben egy ezzel szöges ellentétben álló feltételt fogalmaznak meg. Ez a feltétel pedig az, hogy az az intézmén y folyamodhat önökhöz hitelért, adhat be pályázatot, amelyik elfogadja a struktúraátalakítást. Azt a struktúraátalakítást, amelynek törvényi szabályozását önök majd csak a közeljövőben nyújtják be ide, a tisztelt Házhoz. Ez csak egyike azoknak a furcsaságo knak - vagy, ha úgy tetszik, önellentmondásoknak , amikre itt fel kell hívnunk a figyelmet, és amikből valóban messzire tekintő következtetéseket kell levonni minden érintettnek: intézményvezetőnek, dolgozónak vagy - ha úgy tetszik - csak érdeklődő államp olgárnak. Talán még egyet a furcsaságok közül. Nehéz elfogadni egy ilyen forráshiányos szférában azt a megoldást, amit önök ebben a rendeletben vázolnak: hogy kérjenek hitelt az adott intézmények, fogadják el a struktúraátalakítást, hajtsák azt vé gre, és önök majd utólag eldöntik, melyek lesznek azok az intézmények, amelyeknek nem kell visszafizetni a hitelt, és melyek lesznek azok, amelyeknek vissza kel fizetni, vagy adott esetben csődbe mennek és bezárhatják a kapuikat. Többször hangsúlyoztuk: ha kevés a pénz, akkor átláthatóvá, igazságossá, ellenőrizhetővé kell tenni a rendszert és kerülni kell az ilyesfajta központosított döntéseket, ahol egy kéztől függ kórházak, intézmények, emberek tucatjainak a sorsa. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Miután végére értünk a napirend előtti felszólalásoknak - ugyanis Demeter Ervin frakcióvezető úr elállt a napirend előtti felszólalásától , engedjék meg, hogy egyetlen megjegyzést tegyek! Mindazon nagyon komoly és nagyon jelentős témák tárgyalása, amelyek ma itt napirend előtt felmerültek, lehetetlen az adott műfaji keretek között, amit a napirend előtti felszólalások műfaja jelent. Hiszen itt a témák megvitatására nem kerülhet sor, mindenki rövid időben, nem egymás érveire válaszolva, nyilatkozatokat tehet. Tisztelettel arra kérem képviselőtársaimat, hogy a komoly és felelősségteljes témákat azok között a műfaji keretek között tárgyaljuk meg, ahol ezek a kérdések valóba n megtárgyalhatók. Arra kérem képviselőtársaimat, valamennyi frakciót, hogy adjuk vissza a napirend előtti felszólalások rendkívüli, halaszthatatlan, országos jelentőségű felelősségét, azt, amire a Házszabály vonatkozik. Azt hiszem, ez valamennyiünk számár a nagyon fontos, és különösen fontos, hogy komoly témák ne lehetetlenüljenek el, mert az adott keretek nem alkalmasak a megfelelő megvitatásukra. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) Azonnali kérdések ismertetése: ELNÖK (dr . Kóródi Mária) : Tisztelt Országgyűlés! Most felkérem jegyző képviselőtársamat, Boros Lászlót, hogy ismertesse a benyújtott azonnali kérdéseket , azok tárgyát és előadóit. BOROS LÁSZLÓ jegyző : Tisztelt Országgyűlés! Az azonnali kérdések és válaszok órája ke retében benyújtott kérdések benyújtóit, tárgyát, valamint címzettjeit ismertetem: Torgyán József, FKGP, "Milyen szempontok alapján döntenek a Kossuthdíj odaítéléséről?" címmel a művelődési és közoktatási miniszterhez; Rusznák Miklós, KDNP, "Csődbe kerülne ke az elmaradt térségek kis- és középvárosainak önkormányzatai?" címmel a belügyminiszterhez;