Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. április 9 (164. szám) - Bejelentés interpelláció elmondásának halasztásáról - Dr. Homoki János (FKGP) - a pénzügyminiszterhez - "A WVM Lízing és Pénzügyi Rt. hogyan csaphatott be 6500 kisbefektetőt?" címmel - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP):
2115 dolgoztak. Ugyanis Simóka Kálmánné asszony, helyettes államtitkárrá történt kinevezésekor lemondott felügyelőbizottsági tagságáról. A fentiek előrebocs átásával képviselő úr kérdésére a következő válaszokat adom: 1. Arra, hogy a kötvénytulajdonosokat ki tájékoztassa kártalanításukról, azt kell mondanom, hogy ők a már megindult felszámolási eljárás alapján kaphatnak kielégítést, s erről a bíróság által kij elölt felszámolótól kell tájékoztatást kérni és kapni, az a törvények szerint nem az értékpapírfelügyelet és nem az őt felügyelő miniszter dolga. 2. Az értékpapírtörvény megállapítja az egyetemleges felelősséget, amennyiben a bíróságon bebizonyosodik a fé lrevezető tájékoztatás. A polgári perindítás azonban nem a pénzügyminiszter lehetősége és kötelezettsége, hanem az ügyészé és az értékpapírfelügyeleté. A felügyelet '96. február 28án a könyvvizsgálói jelentés áttanulmányozása után haladéktalanul keresett el fordult a Fővárosi Bírósághoz a félrevezető tájékoztatás tényállásának megállapítása érdekében. Amennyiben a bíróság megállapítja a félrevezető tájékoztatást, akkor a károsultak a kibocsátótól és a forgalmazótól egyaránt kártérítést kérhetnek. 3. A törv ény 16. § (1) bekezdése a forgalombahozatali, a forgalombahozási és a tőzsde működésével kapcsolatos tevékenységek ellenőrzéséről szól. Nyilvánvaló azonban, hogy jelen esetben a technikai feltételek ellenőrzése nem akadályozhatta meg a WVM Lízing Rt. felsz ámolását, mert itt a kibocsátó pénzügyi helyzetében bekövetkezett jelentős változás okozta a cég összeomlását. A képviselő úr által idézett jogszabályhely tehát a szóban forgó esetre nem alkalmazható. Mivel a felügyelet minden törvényi előírásnak eleget te tt, az értékpapírtörvényt betartotta és másokkal is betartatta, továbbá minden tőle elvárható intézkedést megtett, ezért fegyelmi intézkedésre itt nincs szükség és lehetőség. (Az elnök poharának megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ugyanakkor a képviselő úr morális érzékét joggal sértik a történtek. A kisbefektetők érdekének sérelmét csak a bíróság állásfoglalása után kezdeményezhető, a kibocsátóval, illetve a forgalmazóval szembeni eljárás, valamint a felszámolási eljárás orvosolhat ja részlegesen. Kérem válaszom elfogadását. Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm, miniszter úr. Kérdezem képviselő urat, elfogadjae a miniszteri választ. DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP) : Tisztelt Pénzügyminiszt er Úr! Valójában az történt, hogy vezető pénzügyminisztériumi tisztségviselők közreműködésével becsaptak 6500 állampolgárt. Ezek a tisztségviselők ebben a kiadványban... (Felmutatja.) ... voltak propagálva, itt hirdették magukat. Valójában két és fél milliá rd forint veszett el a kisemberek részéről. Itt a minisztérium és a miniszter felelőssége is felvethető - nem az öné, az előző miniszteré. 6500 ember befektetésében közrejátszott az a bizalmat keltő magatartás is, így a tájékoztatóban való figyelemfelhívás , hogy ebbe a vállalkozásba nyugodtan be lehet fektetni, mivel a nyereséget a magasan kvalifikált pénzügyminisztériumi dolgozók biztosítják. Ez volt az alapja az egésznek, különben ennyi ember nem fektette volna be a pénzét. Felvetődik a kérdés: a felügyel őbizottságban részt vevő helyettes államtitkár - aki ugyan közben lemondott, miniszter úr szerint , akinek tájékozottnak kellett lenni a cég pénzügyi helyzetéről, miért nem adott ki tájékoztatást a kisbefektetőknek. Érdekes kérdés. A tájékoztató szerint r utinossá vált személyekről volt szó. Ezek nem öregbítik a PM amúgy is megtépázott tekintélyét. Az értékpapírfelügyelet is felelősséggel tartozik, miniszter úr, az ön állításával szemben, miután időben nem hívta fel a befektetők figyelmét, nem adott ki fel hívást a cégeknek tájékoztató kiadására. (16.00)