Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. február 12 (145. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP):
207 Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett dr. Torgyán József frakcióvezető úr, Független Kisgazdapárt. Megadom a szót. DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt a demokrácia súlyos sérelmét látja több olyan tényben, amely az elmúlt időszakban napvilágot látott, és amelyet elvitatni sem lehet. Különösképpen áll ez a veszély az infor mációval kapcsolatban, hiszen az ugyanolyan rabbá lett, mint a kommunista időkben volt. Hadd emlékeztessem képviselőtársaimat arra, hogy a Hornkormány hivatalba lépésekor ellehetetlenítették a Pesti Hírlapot. Ugyancsak sor került a hatalomváltást követően az Esti Hírlap egész jellegének megváltoztatására, majd anyagilag tönkretették a Pesti Hírlapot, annak megszűnt a működése. A Heti Magyarországból egyértelműen kormánylapot csináltak, a Magyar Nemzetet pedig az uralkodó médiaholding kezére játszották, és látható módon visszanépfrontosítják ezt a lapot. De hadd utaljak arra, hogy leváltották a Magyar Rádió egyetlen nemzeti elkötelezettségű műsorának, a Vasárnapi Újságnak a főszerkesztőjét, ezzel egészen más jelleget adtak a Rádió műsorának. (Zaj a bal oldal on.) Végül, de nem utolsósorban ezekben a napokban éljük meg az utolsó talpon maradt, ellenzéki hangokat is megjelenítő napilapnak, az Új Magyarországnak a megfojtását. Ha ehhez a tényhez igen tisztelt képviselőtársaim figyelembe veszik azt, hogy a napiren d előtti felszólalások korlátozása - Gál Zoltán elnök úr által is hangoztatottan - a most következő időszak kormányzati feladata lesz; hasonlóképpen sor kerül a tévéközvetítések, a parlamenti közvetítések megszüntetésére vagy korlátozására, amint arról már szóltam, a Magyar Rádió Kossuth adójának éjfél utáni adását megszüntették, tehát gyakorlatilag az ellenzék valóban nem tud megszólalni. (Zaj a bal oldalon.) Engedjék meg, hogy én most ezzel kapcsolatban utaljak Göncz Árpád köztársasági elnök úr 1993 őszi olaszországi sajtóbeszélgetésére a La Stampa című lappal, amikor is a következőket mondotta a köztársasági elnök úr: "Európa, segíts! A rádió és a televízió, valamint az MTI a kormány szócsöve." Megkérdezem képviselőtársaimat, vajon nem mondhatta volnae s okkal nagyobb joggal a köztársasági elnök úr ezeket a szavakat ma, tegnap, tegnapelőtt? De hadd utaljak arra, hogy az ellenzék nem tud a néphez szólni - mondotta a köztársasági elnök úr és ez súlyos, mindenekelőtt a választás előtti időszakban. Minden olya n hangot elhallgattattak, amely nincs összhangban a kormányon lévő párt nézeteivel. Engedjék meg, hogy arra utaljak, hogy a Kisgazdapárt kezdeményezett egy olyan autonómiavitát a parlamentben, ahol a határon túli magyarok segítségére akart sietni az auton ómiakérdés ügyének helyes értelmezésével, hiszen a határon túli magyarok nincsenek abban a helyzetben, hogy véleményüket valóban hangoztathassák Romániában, Szlovákiában és egyebütt. (15.30) Egyes MSZPs képviselőtársaim is megtisztelték a Fü ggetlen Kisgazdapártot azzal, hogy - a közös nemzeti ügyre tekintettel - a politikai vitanap kezdeményezésével egyetértettek, az ívet aláírták. Mi történt ezek után? Szekeres Imre frakcióvezető úr a legdurvábban beavatkozván a képviselői jogállásba, utasít otta a frakcióját, hogy vonják vissza ezeket az aláírásokat, és noha az én tudomásom szerint az ilyen aláírások visszavonása jogilag ekként nem lehetséges, lehetséges lenne, hogy a Ptk. 210. §a alapján megtámadják tévedés, megtévesztés vagy fenyegetés cím én a saját nyilatkozatukat, de végül is... (Az elnök poharát megkocogtatva jelzi a felszólalási idő leteltét.) .., befejezem elnök úr, a demokrácia súlyos sérelme ezen a területen éppúgy bekövetkezett... (Az elnök poharát folyamatosan kocogtatva jelzi a fel szólalási idő leteltét.) ..., befejezem, elnök úr... (Derültség.) .., mint ahogy tették azt az ügynöktörvénnyel kapcsolatos kijelentés során is, hogy kivonulnak a parlamentből. Ez a demokrácia