Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. április 2 (163. szám) - Dr. Varga László (KDNP) - a miniszterelnökhöz - "Mit tesz a kormány annak érdekében, hogy a rádiózásról és televíziózásról szóló törvényben foglalt kötelezettségeinek eleget tegyen?" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. VARGA LÁSZLÓ (KDNP):
1990 Én nemcsak azt tartom állami feladatnak, hogy a helyközi közlekedés fenntartása zökkenőment esen történjen, és nem értek egyet azzal, hogy ezt a kötelező önkormányzati feladatot oly módon intézi el államtitkár úr, hogy erről az önkormányzatoknak kötelességük gondoskodni. Ma Magyarországon 45 és 75 forint között változnak a menetjegyek árai, nem b eszélve a bérletekről, amelyeknek dinamikus a növekedése. Azt sem tudom elfogadni, hogy az Ikarus sorsának ügyét ilyen rövidlátó módon intézzük el. Igenis, az Ikarus végveszélybe került. Amennyiben Magyarországon ez a kis piac is megváltozik, az Ikarusnak menthetetlenül vége lesz. Arra kérem államtitkár urat, hogy mindent tegyen meg a szabályozás eszközével, hogy ez az egyre rohamosan romló állapot megváltozzon, és az önkormányzatok ne csak az ármegállapításban legyenek árhatósági jogkörüknél fogva meghatár ozók, hanem egyre nagyobb szerepük lehessen, hogy a helyi és a helyközi tömegközlekedésben az önkormányzatok a nyilvánosság erejével és a képviselőtestületek gondosságával befolyásolhassák ezt a nagyon fontos területet. Ezért tehát nem tudom elfogadni áll amtitkár úr válaszát. (Taps a jobb oldalon.) (15.40) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Interpelláló képviselőtársunk nem fogadta el az államtitkár úr válaszát. Megkérdezem ezért a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a választ. (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 159 igen szavazattal, 67 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett az államtitkár úr válaszát elfogadta. Dr. Varga László (KDNP) - a miniszterelnökhöz - "Mit tesz a kormány annak érdeké ben, hogy a rádiózásról és televíziózásról szóló törvényben foglalt kötelezettségeinek eleget tegyen?" címmel ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Tisztelt Országgyűlés! Dr. Varga László úr, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője, interpellációt nyújtott be a mini szterelnökhöz, "Mit tesz a kormány annak érdekében, hogy a rádiózásról és a televíziózásról szóló törvényben foglalt kötelezettségeinek eleget tegyen?" címmel. Az interpellációra a miniszterelnök úr megbízásából a téma szerint feladat- és hatáskörrel rende lkező Pénzügyminisztérium képviseletében Akar László államtitkár úr válaszol. Megadom a szót dr. Varga László képviselő úrnak. DR. VARGA LÁSZLÓ (KDNP) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Népünk igényli, hogy végre se a kormánynak, se az ellenzéknek ne legyen rádiója vagy televíziója, hanem legyen egy tárgyilagos, józan hírszolgálat. Remélhetőleg ezt a célt szolgálja az 1996. évi I. törvénycikk, amely intézkedik a Magyar Rádió és a Magyar Televízió mint költségvetési szervek részvénytársas ággá való átalakításáról. A törvény 141. §ának (1) bekezdése értelmében a kormány köteles 1996. augusztus 1jéig elvégezni a vagyonértékelést, ami szükséges a részvénytársaságok alapító okiratainak elkészítéséhez, a cégbejegyzéshez, továbbá a vagyon átadá sához. A médiatörvénnyel kapcsolatos 1112. számú, 1995. évi kormányhatározat a pénzügyminiszter kötelességévé teszi, hogy a Magyar Rádió és a Magyar Televízió részvénytársasággá alakításához és az állami vagyon átadásához szükséges