Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. február 6 (144. szám) - A Magyar Köztársaság és a Pakisztáni Iszlám Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről a jövedelemadók területén Islamabadban, 1992. február 24-én aláírt Egyezmény kihirdetéséről szóló törvényjavaslat határozathozatala - Az Országgyűlés döntése az alkotmány- és igazságügyi bizottság 1995. november 22-i állásfoglalásáról - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP):
191 hogy az elmondott inter pellációra hivatkozik, már eleve utal arra a törvényalkotó, hogy az interpelláció szóbeli előterjesztésének távolról sem biztos, hogy egyeznie kell az írott szöveggel, tehát lehet a kettő között eltérés! És ez a dolognak a... (Folyamatos zaj.) ELNÖK (dr. S alamon László) : Kérem a tisztelt Házat, hogy figyelemmel hallgassuk a felszólalót! DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Köszönöm, elnök úr. Én úgy gondolom, ez a dolog lényege, tudniillik akkor, amikor az interpelláció elhangzik, akkor ezzel kapcsolatban a 116. § (3 ) bekezdése csak annyi megkötést tartalmaz, hogy az interpelláció három perc időtartam alatt terjeszthető elő; a válasz öt perc, a válasz elfogadásával kapcsolatos nyilatkozattételre pedig két perc áll rendelkezésre. Az elnök jogkörét illetően csak egy meg kötést tartalmaz a Házszabály, hogy ha túllépik az időt, ebben az esetben megvonhatja a szót. Úgy gondolom tehát, hogy az interpelláció elmondásába az elnök nem avatkozhat bele. Ha eltér az interpelláció tartalma az írásban benyújtottól, tehát az elmondott és az írott interpelláció között eltérés van, ebben az esetben áll fenn az a lehetőség, hogy megnyilatkoztassa az interpelláltat, mert ha az interpellált azt mondja, hogy az eltéréshez hozzájárul, ebben az esetben nincs intézkednivalója az elnöknek. Ha vi szont az interpellált azt mondja, hogy az interpelláló olyan új tényt adott elő, amelyet a beterjesztett írásbeli interpelláció nem tartalmaz, ebben az esetben azt mondhatja az elnök, hogy kérem, ebben az esetben nem köteles válaszolni az interpellált, mer t hiszen új tényt adott elő az interpelláló. Én ebből fakadóan arra hívom fel a Ház figyelmét, hogy ha egyszer a meginterpellált nem hivatkozott arra, hogy ő azért nem tud vagy azért nem kíván az interpellációra válaszolni, mert egy olyan új tény hangzott el, ami az írásbeli interpellációban nem szerepelt, ebben az esetben az interpellált helyett a tanács elnöke ilyen jogosultságot nem szerez, mert hiszen a Ház elnöke a Házszabály 19. §ában írt jogkörrel rendelkezik. (17.40) A Házszabály pontosan felsorolj a, hogy a Ház elnöke az ülés kapcsán milyen jogokkal rendelkezik és ezek között ilyen jogosultságot, hogy ő az interpelláció közben értelmezze az interpelláció tartalmát, nem ad a Ház elnökének. Erre való tekintettel a Független Kisgazdapárt álláspontja az , hogy rendkívül veszélyes dolog lenne az, ha a Ház elnöke a meginterpellált helyett olyan jogosultságot kapna - akár az alkotmányügyi bizottságtól is , hogy az interpellációt már annak elhangzása közben értékelje. Ezzel az egyfajta értékelés, a meginterp ellált értékelése helyébe kétfajta értékelés lépne: egyrészt értékelné az interpellációt a meginterpellált és értékelné a Ház elnöke. Úgy gondolom, hogy ez az interpelláció lényegét venné el, erre tekintettel a Független Kisgazdapá rt nem fogadja el az alkotmányügyi bizottság álláspontját, az téves jogértelmezésen alapul, ezért mi azt egységesen elutasítjuk. Köszönöm a türelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Megadom a szót Toller László képviselő úrnak, a Szocialista Párt frakciójából. DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Amennyiben Torgyán József képviselőtársunk részt vett volna az alkotmányügyi bizottság azon ülésén, ahol ezt a témát tárgyaltuk... (Taps a kormánypártok soraiban. - István József: Nem kell ott lenni, többséggel eldöntitek!) .., ez esetben módja lett volna arra, hogy kreatív vitában érvényesítse az álláspontját... (Dr. Torgyán József: Miért, itt nincs jogom? Már ezt is elveszik tőlem? - Zaj, de rültség.) ... és lehet, hogy a bizottság figyelembe tudta volna venni. Minthogy nem tudtuk figyelembe venni igen színes levezetését, mi a döntésünknél semmi mást nem