Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. április 1 (162. szám) - A természet védelméről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - RUSZNÁK MIKLÓS (KDNP):
1879 Természetünk, mindennapi életünk fontos része a napokban, hetekben tárgyalandó három törvény, nevezetesen a természet védelméről, az erdőről és a vadgazdálkodással kapcsolatos vadászati törvény. Úgy hiszem, ez a három törvény nem véletlenül került egymás sal párhuzamosan tárgyalásra, hiszen olyan gondolatok fogalmazódnak meg bennük, amelyek a mindennapi életünket valamilyen formában befolyásolják - akár jóra, akár rosszabbra. A természetvédelemre vonatkozó törvény a legtöbb középeurópai országban a különb öző méretű védett területekre irányul, amelyeken belül a vidéki terület használatát az ott honos állatok és növények védelme érdekében szabályozták. (18.20) Különböző kategóriájú védett területet különböztetnek meg a szabályozás szigorúsága szerint. Ez az elv azonban csupán igen korlátozott módon segíti elő a fenntarthatóságot, és nem képes megakadályozni az úgynevezett tiltó listán lévő fajok elszaporodását. Továbbá a megőrzési feltételek, amelyeket a szabályozás magában foglal, gyakran nem voltak nagyon h atékonyak, mivel általában figyelmen kívül hagyták az olyan egyértelműen negatív faktorokat, mint a mezőgazdálkodás. A védett területek egész koncepciójának legproblematikusabb aspektusa azonban a kis vagy egészen kis védett biotópok hálózata volt, ami sok kal kevésbé fontos a természeti diverzivitáshoz, mint a nagy és összehangolt területek besorolása, amit viszont teljesen elhagytak. Ezeket a gondolatokat az Európa Parlament által megfogalmazott, a mezőgazdasági bizottság által előterjesztett cikkekből idé ztem, de még folytathatnám a gondolatot tovább. A vidéki emberek a leggyakrabban azok, akik szenvednek a földhasználatban bekövetkezett olyan változásoktól, amelyeket nem széleskörűen városi, de mondhatnám, a nemzet érdekében úgynevezett nemzeti érdekek mi att hoztak létre. A biológiai sokféleség, amely a fajok, a populációk és a gének sokféleségében nyilvánul meg, az élőhelyek igen széles skáláján valósul meg, amelyek a természetes vagy félig természetes élőhelyektől az ember által módosított élőhelyeken ke resztül a teljesen mesterséges élőhelyekig terjednek. Ebből az következik, hogy a megőrzési politikának a legújabb gondolkodásmódnak megfelelően rugalmasnak kell lennie, és többé már nem a nemzeti parkok és más védett területek létrehozására é s fenntartására kell támaszkodnia, mint olyanra, amelynél a fő módszer az úgynevezett biológiai sokféleség megőrzése. A biológiai sokféleség legnagyobbrészt mindig a védett területeken kívül található, és ott kell megőrizni, ahol éppen van. Úgy gondolom, a mint azt ez a biológiai sokféleségi stratégia világossá teszi, az olyan parkerdő koncepciója, amelyből a helyi közösség ki van zárva vagy amelyhez a hozzáférés korlátozott, változásra szorul, és sokkal nagyobb hangsúlyt kell helyezni az olyan területeken f olyó védelemre, amelyből a helyi közösségnek, akár önkormányzatnak haszna származik, amelyek ki vannak téve az emberi tevékenységnek, mint a növényi és állati erőforrások hasznosítása és gyűjtése, betakarítása, feltéve, hogy ez olyan módon történik, amely nem rombolja tovább a területi megőrzés értékét. Amikor ezt a sokféleséget felvetem, nem lehet figyelmen kívül hagyni a mezőgazdaság komplex értelmezését, és ezt azért szorgalmazzuk, mert a világviszonylatban előtérbe került környezet, természet- és tájvé delem, valamint más emberi szükségleteket szolgáló funkciók csak a szűk értelemben vett mezőgazdaság megfelelő kialakításával, alkalmazkodásával oldhatók meg. Ezek mint egy új üzleti lehetőségként jelentkeznek a mezőgazdasági vállalkozások és általában a v idéki lakosság számára. A tevékenységi kör ilyen irányú bővülését olyan közgazdasági körülmények is indokolják, mint az élelmiszerek, illetve a mezőgazdasági nyersanyagok piacának beszűkülése, a túltermelés, az energiaárak növekedése stb. Csak a mezőgazdas ág komplex értelmezése teszi lehetővé, hogy a mezőgazdasági és általában a vidéki népesség rugalmas alkalmazkodási
