Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. március 27 (161. szám) - A cigányság helyzetéről szóló politikai vita - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - POKORNI ZOLTÁN (Fidesz):
1797 ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Pokorni Zoltán képviselő úrnak, Fidesz; őt Horn Gábor képviselő úr követi, az SZDSZből. POKORNI ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Ti sztelt Vendégeink! Így, a magyar parlament első cigánypolitikai vitanapjának a második felében, a vége felé, amikor a képviselő urak is, de a vendégek egy része is már a lábával szavaz, az a kérdés vetődik föl - vagy kimondjuk ezt, vagy nem , hogy mi érte lme ennek az egésznek. Mi értelme a magyar parlamentben cigánypolitikai vitanapot tartani, mely vitanapon nem szólalhatnak meg a cigányság képviselői, nem fejthetik ki az álláspontjukat, nem mondhatják el, hogy mi rejtőzik azokban a vaskos dossziékban, ame lyeket az önkormányzat kidolgoztatott, programként az asztalra tett. Ez talán válasz lett volna a miniszterelnök úr kérdésére: volte olyan kormány, amelyik programot tudott alkotni a cigányság fölemelésére? Erre ő azt a választ adta, hogy nem volt; hallot tunk itt olyan választ, hogy volt ilyen. Egy biztos: ez a program ott ül a karzaton. Ott vannak ennek a programnak a képviselői, akik le is tették az asztalunkra ezt a több száz oldalnyi dokumentumot, mit kell szerintük csinálni a cigányság fölemelése érde kében. Mire való akkor mégis, ha úgy tetszik, egy politikai vitanap? Mire való ez az intézmény? (13.00) Két feladata mindenképpen van. Az egyik, hogy a politikai pártok leszögezzék, maguk milyen kérdésnek tekintik a cigányság igen összetett problémáit: kis ebbségi vagy szociológiai kérdésnek, szociális kérdésnek, ágazati politikának vagy egy önálló cigánypolitika megalkotását jelentő, feszítő kérdésnek. Ez fontos. Fontos az érintetteknek és fontos itt valamennyi politika iránt érdeklődő embernek tudni, ki ho vá helyezi ezt a magyar közösség előtt álló gondok sorában. A másik feladata egy ilyen politikai vitanapnak, hogy igencsak mérlegre tegye, hogy a kormány mit tesz ezekben a kérdésekben önmaga programjához képest vagy a gondok nagyságához képest. Az eddig felszólalók ennek a két szerepnek igyekeztek eleget tenni, de sokszor mi magunk sem tudtuk kihámozni, hogy a szavak vagy mondatok között mi is az érdemi jelentés. A magam részéről szeretnék egy kicsit egyenesebben vagy érthetőbben szólni. Miről va n itt szó, amikor arról beszélünk, hogy szociális probléma? Emlékszünk valamennyien, hogy a Kádárkorszak idején a cigányság csak szociális probléma volt, nem tekintették önálló kisebbségi problémának, nem úgy kívánták kezelni. Valóban, nincs ma más olyan kérdés, amelyik fölvetné a magyar társadalom alapintézményeinek működőképességét. Nem lehet csak szociális kérdésként kezelni, és nem is csak kisebbségi kérdés. A kettőt együtt kellene asztalra tenni. Ez tehát azt is jelenti, hogy külön kell választani a f eladatokat. Mit kell különválasztani? Először is azt, amiről az előbb Tóth Pál képviselőtársam beszélt: azoknak a szerencsétleneknek a sorsát, az azokról való gondoskodást, akik valóban már nem tudnak önmagukért tenni, akik mindörökre az állami gondoskodás - ha úgy tetszik, a paternalista gondoskodás - segélyezésén fognak lógni, és nincs esélyük a felemelkedésre. Minden államnak felelőssége, hogy ezeknek a szerencsétleneknek valamilyen módon a tisztes - vagy legalább biológiai - megélhetést tudja garantálni , tudja biztosítani. Ezt egy józan kormány, egy józan állam nem veheti el. Azonban ettől külön kell választani azt a második feladatot, ami a mai kormány előtt álló feladat is: hogy képese olyan intézményrendszert kidolgozni, ami azokat támogatja, akik te sznek önmagukért, akik hajlandóak a saját felemelkedésükért valamit vállalni. Nyilvánvaló, hogy ennek az intézménye ma alapvetően hiányzik. A strukturális döntések megszülettek, kerekasztalok, koordinációs tanácsok, albizottságok létrejöttek. De ez ügyben, ennek a második lépésnek a megtételére - bizony - a Hornkormány is csak készülődik, már jó ideje. Pedig enélkül nem jön el az az idő, amit itt többen emlegettek, hogy a magyar cigányság csonkának nevezett - és joggal csonkának nevezett - társadalmában lé trejön az a középosztály, amely önmaga leszakadottjainak tud
