Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. március 27 (161. szám) - A cigányság helyzetéről szóló politikai vita - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - TÓTH PÁL (MSZP):
1794 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az ember bizonyos helyzetekben nem bújhat ki a bőréből. Most ugyan képviselőként beszélek, de hosszú évekig foglalkoztam olyan dolgokkal, mint a szegénység, cigányság é s a nyomortelepek világa. Ennél fogva - noha nem tudományos kiselőadást akarok tartani - politikától mentesen néhány szóban rövid summázatát szeretném adni annak, hogy tapasztalataim szerint a kilencvenes évek derekán hogyan néz ki a magyarországi roma tár sadalom és hogyan jutott ide. Azzal a megállapítással kezdeném, amely gyakorlatilag majdnem minden felszólalásban benne volt: a magyarországi cigányság egzisztenciális értelemben vett összeomlásával. Ez a tragédia - mert nem tudom másnak nevezni - viharos gyorsasággal zajlott le gyakorlatilag '90től '92ig, s ennek a folyamatnak a következményeit ma még igazából fel sem lehet mérni. Arról, hogy milyen következményei voltak, tárgyszerűen néhány szót mondanék, ha megengedik képviselőtársaim. Az első az, amit egy közkeletű kifejezéssel zsugorított foglalkozásnak neveznek, tehát a krónikus alulfoglalkoztatottság és a tömeges munkanélküliség cigányságot sújtó problémája. Mindenféle számok elhangzottak a munkanélküliség mértékére vonatkozóan. Ha tárgyszerűek mara dunk, akkor ezzel kapcsolatban a következő mondható. Először is az, hogy a munkanélküliség mértékét általában nem könnyű megállapítani, és különösképpen nehéz egzakt és megbízható becsléseket vagy számokat mondani a romákra vonatkozóan. Ez egyrészt a hivat alos statisztikák hiányából fakad, másrészt egyéb körülményekből. Különösképpen nehéz és elég furcsa számok jönnek ki akkor, ha mondjuk azok a szociológusok az empirikus vizsgálatok során a kilencvenes évek első felében foglalkoztak a dologgal, például az ILO igen szigorú kritériumait is latba vetették volna. Amit én elfogadok és amit én többékevésbé a reális helyzethez közel állónak érzek, az a következő. Jelenleg minden általam ismert mértékadó kutató és szakember szerint a cigányság körében a munkanélkü liek aránya durván 50 százalék körül van. Harminchárom százalékra tehető azoknak a cigány férfiaknak és kisebb részben nőknek az aránya, akiknek sikerült bennmaradni az első gazdaságban vagy a legális gazdaságban. Végül van egy hányad ezen felül, amelyiket azért nem tekintenek munkanélkülinek a szakemberek, mert korábban sem voltak állásban, különböző okok miatt nem dolgoztak. De nem is az egyének sorsa az érdekes, most teljesen mindegy, hogy 50 vagy 70 százalék, egy 50 százalékos munkanélküliségi ráta olya n arány, amely példátlan, s amely csak igen szűk körben, a cigányság körében jellemző ebben az országban. A második dolog - még mindig ennél a problémakörnél maradva , amire felhívnám a figyelmet, hogy ez a munkanélküliségi ráta, függetlenül attól, hogy m ilyen arányokat fogadunk el, azzal a következménnyel jár, kedves képviselőtársaim, hogy a cigánycsaládok több mint felében '93ban már egyetlen kereső sem volt. Márpedig - és azt gondolom, ez egy elég közkeletű vélekedés - azokban a családokban, ahol egyet len bér jellegű vagy piaci jellegű jövedelem sincs, ott az egzisztenciális koordináták elvesznek, és nagy az esélye még a korábban nem szegény családoknak is arra, hogy a mély szegénységbe süppednek vissza. Az viszont nem állja meg a helyét, hogy a cigányc saládok vagy akármilyen magyar családok túlnyomó többsége egzisztenciális összeomlás következtében ellátások nélkül maradt volna. Az én általam ismert és az általam megbízhatónak tartott információk szerint a magyarországi cigánycsaládoknak durván 7 százal éka az, amely mindenféle jövedelemforrás nélkül kénytelen tengetni életét. Tehát semmiféle tb- vagy szociális ellátásban nem részesül. A dolognak természetesen van a jövedelmekre is kiható következménye, mármint ennek az egzisztenciális értelemben való töm eges megsemmisülésnek. Ez nevezetesen a jövedelmek problémája. Ha a magyar cigánycsaládok jövedelmi viszonyait nézi az ember és azokat az átlagokat, amelyeket különböző empirikus vizsgálatok feltártak, azt találja, hogy nincsenek olyan minimumok, nincsenek olyan normák, nincsenek olyan szintek, amely alatt ma ebben az országban tízezerszámra ne élnének emberek. Ez a dolog egyik oldala. A másik a jövedelmek szerkezete, tehát a háztartási jövedelmek szerkezete, speciálisan a romacsaládok körében. Átlagokról v an szó természetesen! 1993ban tényleg
