Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. március 25 (159. szám) - A honfoglalás 1100. évfordulójának emléknapjáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár:
1602 Ami pedig a titkosítást illeti, sajnos már az 1991. évi XII. törvény meghozatalakor sem gondoskodott a jogalkotó ezek titkosításának feloldásáról. De szeretném elmondani, hogy a jelenlegi kormány i gen. Tehát akkor, amikor 1995ben benyújtottuk ezt a törvényjavaslatot, ezzel egyidejűleg feloldottuk a titkos minősítést. A határozatokat annak idején a bizottság tagjainak a rendelkezésére bocsátottuk, de erre nem került sor, mert végül is más okok miatt a Ház elhalasztotta ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalását. De most azt tervezzük, hogy a sajtóban is egyértelmű közleményt teszünk közzé annak érdekében, hogy az érintett kör pontosan tájékozódhasson, annak ellenére, hogy - a javaslat is tartalmazza - az eljárás hivatalból indul meg, tehát itt újabb kérelmek benyújtására nem kerülne sor, mert pontosan - ahogy említettem - a kör beazonosítható. Egyébként természetesen valamennyi határozat nálam is van, most akár azonnal is képviselő asszony rendelkezésér e tudom bocsátani. Köszönöm szépen. ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Megadom a szót Szilágyiné Császár Terézia képviselő asszonynak, Kereszténydemokrata Néppárt. DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA (KDNP) : Csak röviden szólnék, az idő elő rehaladtára tekintettel. Nagyon sajnálom, államtitkár úr, hogy nem jelent meg az önkormányzat véleménye ennek a törvénytervezetnek a végrehajthatóságáról a törvényben; vagy most, miután napirendre tűztük, esetleg kaphattunk volna róla tájékoztatást. Nagyon megköszönöm önnek, de azt gondolom, nemcsak nekem van szükségem mindazokra a mellékletekre, amiket itt fölajánlott. Ha kérhetem, akkor valamennyi országgyűlési képviselő kapja meg (Dr. Kökény Mihály államtitkár bólint.) , mert csak akkor tud felelősen dönt eni. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Kérdezem, kíváne még valaki felszólalni. (Nem.) Mivel jelzés nem érkezett, tisztelt Országgyűlés, az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat nem érkeze tt, részletes vitára nem kerül sor, a törvényjavaslat elfogadásáról fogunk dönteni. Kérdezem, vane ezzel kapcsolatban valakinek észrevétele. (Nincs.) Nincs. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalra jövő heti ülésünkön kerül sor. A honfoglalás 1100. évfordulójának emléknapjáról szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Most soron következik a honfoglalás 1100. évfordulójának emléknapjáról szóló törvényjavaslat általános vitája. Az elő terjesztést T/1919. számon, a kulturális bizottság ajánlását T/1919/2. számon kapták kézhez. Először megadom a szót Szabó Zoltán úrnak, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkárának, a napirendi pont előadójának. DR. SZABÓ ZOLTÁN művel ődési és közoktatási minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! 1996ban ünnepeljük a honfoglalás 1100. évfordulóját. A honfoglalás történelmünk egyik legjelentősebb, igaz, egyes részleteiben máig vitatott eseménye. Ennek kezd etét a történeti kutatások 895re datálják, hiteles források szerint ugyanis az Árpád vezette fősereg 895ben kelt át a Vereckeihágón és ereszkedett le az Alföldre.