Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. március 12 (156. szám) - A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. BARÁTH ETELE (MSZP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
1337 Az önkormányzati bizottság támogatja, a környezetvédelmi és az alkotmányügyi bizottság nem támogatja. És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés a módosító javaslatot 33 igen szavazattal, 215 nem szavazattal, 37 tartózkodással nem fogadta el. A 115. pontban K. Csontos Miklós a törvényjavaslat 7. § (1) bekezdése felvezető szövegének szövegpontosító jellegű kiegészítését javasolja. E szerint a kormán y feladatait az illetékes miniszterek közreműködésével készítse elő. Nem kapta meg a bizottságok szükséges támogatását, frakciókérésre szavazunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kös zönöm. Az Országgyűlés 66 igen szavazattal, 206 nem szavazattal, 14 tartózkodás mellett a javaslatot nem fogadta el. Az ajánlás 118. és a kiegészítő ajánlás 9. pontja alternatív megoldást kínál a törvényjavaslat 7. § (2) bekezdése c) pontjá nak elhagyására, illetőleg módosítására. Mindkét indítvány a kormány feladatairól rendelkezik. Először a környezetvédelmi bizottság javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 9. pontja szerint. Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy a javasla t elfogadása kizárja az ajánlás 118. pontjában lévő indítvány elfogadását. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés a módosító javaslatot 51 igen szavazattal, 214 nem szavazattal, 24 tartózkodás mellett nem fogadta el. Most Baráth Etele ja vaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 118. pontja szerint. Az indítvány elfogadását a környezetvédelmi és az alkotmányügyi bizottság, illetőleg a kormány is támogatja. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a módosító javaslatot. Kérem, szavazz anak! (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés a módosító javaslatot 264 igen szavazattal, 11 nem szavazat és 12 tartózkodás mellett elfogadta. A 119. pontban Csapody Miklós a törvényjavaslat 7. §ának (2) bekezdése új ponttal történő kiegészítését javasolja, amelyben a kormány feladatainak meghatározását kívánja pontosítani. A bizottságok nem támogatják. És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés a módosító javaslatot 72 igen szavazattal, 205 ellenszavazattal, 7 tartózkodás mellett nem fogadta el. A 129. pontban Lezsák Sándor a törvényjavaslat 7. § (10) bekezdésének módosításával azt indítványozza, hogy a kormány évente számoljon be az Országgyűlésnek az ország területi folyamatainak alakulásáról és a területfejlesztési polit ika érvényesüléséről. A bizottságok nem támogatják. És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés a módosító javaslatot 76 igen szavazattal, 205 nem szavazattal, 6 tartózkodás mellett nem fogadta el. Az ajánlás 136. és a kie gészítő ajánlás 10. pontja alternatív megoldást kínál a 8. § (1) bekezdésének helyébe lépő új szöveg felvételére. A környezetvédelmi és az alkotmányügyi bizottság egyaránt az Országos Területfejlesztési Tanácsnak a kormányzati feladatok ellátásában történő közreműködéséről rendelkezik. Először a környezetvédelmi bizottság javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 136. pontja szerint. Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy a javaslat elfogadása kizárja a kiegészítő ajánlás 10. pontjában lévő indítvány e lfogadását. A bizottságok támogatják. És az Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 75 igen szavazattal, 179 ellenszavazattal, 32 tartózkodás mellett nem fogadta el.