Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. március 11 (155. szám) - A helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - DR. K. CSONTOS MIKLÓS (FKGP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. TOKAJI FERENC (MSZP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. TOKAJI FERENC (MSZP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
1195 Megkérdezem képvis előtársaimat, egyetérteneke a részletes vita általam javasolt szerkezetével. Amennyiben igen, kérem, hogy kézfelemeléssel jelezzék. (Megtörténik.) Jól látható többség. Megállapítom, hogy az Országgyűlés a részletes vita szerkezetére tett javaslatot elfoga dta. Most soron következik a részletes vita első szakasza, amely az ajánlás 1., és ebben felsorolt összes további pontját felöleli. A módosító javaslat indokolása szerint ez a negyven pont technikai jellegű javaslat, és összesítve a törvényjavaslat egészén ek elhagyására irányul. Megkérdezem, kíváne valaki szólni a vita e szakaszában. (Nincs jelentkező.) Nem kíván. Mivel felszólaló nem jelentkezett, a vita e szakaszát lezárom. Soron következnek dr. K. Csontos Miklós képviselő úr módosító javaslatai. Ezek az indítványok a normaszöveg egészében jogtechnikai pontosítások; nyelvtani hibák megszüntetését és kodifikációs változtatásokat kezdeményeznek. Az ajánlás 2., 4., 8., 11., 13., 18., 21., 25., 27. 34., 37., 39., 40., 47., 53., 54., 55., 65., 87., 91., 99., 1 01., és 107. pontjaiban találhatók. Megadom a szót dr. K. Csontos Miklós képviselő úrnak. DR. K. CSONTOS MIKLÓS (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Ugyanúgy, mint az előző törvényjavaslat vitájával kapcsolatban, itt is lényegében technikai megoldásoknak a többsége az, ami adja a módosító javaslataimat. Azt hiszem, egyértelmű, hogy ezek a javaslatok csak jobbá teszik a törvényt. Azt az indítványt terjesztem itt is elő, hogy fenntartom az elnök asszony által felsorolt javaslatokat é s kérem ennek a beszövegezését a leendő törvénybe, mert a magam részéről úgy hiszem, hogy ezek pontosabbá és szabatosabbá teszik a törvénytervezetet. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megkérdezem, kíváne még valaki szólni a vita e szakaszában. (Nincs jelentkező.) Senki nem kíván; a vita e szakaszát lezárom. Most az egyes fejezetekhez benyújtott módosító javaslatok vitája következik a vita elején elfogadottak szerint. Megkérdezem, ki kíván szólni az I. fejezethez érkezett módosító javaslatokhoz, amelyek az általános rendelkezéseket tartalmazzák. (Nincs jelentkező.) Senki nem kíván; a vita e szakaszát lezárom. Megkérdezem, ki kíván szólni a II. fejezethez érkezett módosító javaslatokhoz, amelyek az adósságrendezési eljárás megindítás ának szabályait tartalmazzák. (Nincs jelentkező.) Jelentkező nincs; a vita e szakaszát lezárom. Megkérdezem, ki kíván szólni a III. fejezethez érkezett módosító javaslatokhoz, amelyek az egyezségi tárgyalások szabályait tartalmazzák. Megadom a szót Tokaji Ferenc képviselő úrnak. DR. TOKAJI FERENC (MSZP) : Egy pillanat! Pontosítani szeretnék, ugyanis én a II. fejezethez szeretnék hozzászólni, de nem a módosító indítványhoz. Köszönöm, akkor félreértettem. ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : A II. fejezethez kapcsolódóan a részletes vitát már lezártuk. Előbb kellett volna! DR. TOKAJI FERENC (MSZP) : Akkor nem voltam itt. Köszönöm. ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Sajnálom. Már a III. fejezetnél tartunk. Megkérdezem, hogy a III. fejezethez ki kíván szó lni. (Nincs jelentkező.) Jelzés nincs; a vita e szakaszát lezárom.