Országgyűlési napló - 1996. évi tavaszi ülésszak
1996. március 5 (153. szám) - Bogárdi Zoltán (MDF) - a földművelésügyi miniszterhez - "Lehetséges-e az agrárexport évközi leállítása?" címmel - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes):
1037 lejárati határideje van. Ennek megfelelően megállapodott egymással a kormány - pontosabban a kormány néhány minisztere, a pénzügyminiszter, a közlekedési miniszter és az ipari miniszter - és a főváros arról, hogy április 15éig a főv áros általános áttekintést ad és döntést hoz arról, hogy milyen feltételekkel tudja az orosz kivitelezési változatot megvalósítani, elfogadni, mennyi pénzt tud hozzá adni, és ennek alapján az említett miniszterek és a főváros közös előterjesztést tesznek e rről az ügyről a kormánynak. Úgy gondolom, hogy mind a kormány, mind a főváros ebben az ügyben megtette azt, amit megtehetett, természetesen nagy versenyfutás ez az idővel. Ismétlem, nagyon nagy vállalkozásról van szó, nagyon felelősen kell minderről dönte ni. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Viszontválaszra megadom a szót Tirts Tamás úrnak egy percben. TIRTS TAMÁS (Fidesz) : Köszönöm a szót. Sajnálom, hogy államtitkár úr ezzel az 1992es megvalósíthatósággal kezdte, hiszen Budapesten akkor még elsődlegesen az expóra figyeléssel egy egészen más koncepció és egy más adottságú helyzet volt. Önmagában abból is - hogy ennyi idő eltelt, és a kormány felállása óta érdemben ez az ügy nem merült fel - látszik, hogy itt valami mulasztás történt. Azzal teljesen egyetértek és a sürgetés arra vonatkozik, hogy ebben az évben lejár az orosz államadósság határideje, ilyenformán egyáltalán azt is örömnek lehet tekinteni, hogy két kerületi polgármester kezdeményezésére ez a téma napire ndre került. Úgy látom, hogy az áprilisi határidőt jelen pillanatban a kormány és a főváros nem fogja tudni tartani, ezzel együtt nagyon örülnék....és a magunk részéről azon leszünk, hogy adott esetben pozitív döntés esetén ez a javaslat minél hamarabb épü ljön be az orosz államadósság kezelésébe, hiszen a már eddig meglévő metróvonalhoz egy orosz építkezés, orosz pénzügyi hozzájárulás nagyban segítene. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Viszontvá lasz illeti meg államtitkár urat. SOÓS KÁROLY ATTILA ipari és kereskedelmi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Egyetértek önnel abban, jó lenne, ha be lehetne vinni ezt a metróépítést az orosz államadósság törl esztésébe. Egyetértek azzal is, hogy rendkívül szoros ez az áprilisi határidő. Amit viszont ön azzal kapcsolatban mondott, hogy én említettem a '92es tendereztetést és hogy az összefüggött a világkiállítással, azt hiszem, valamit félreértett. Én ugyanis k izárólag arra utaltam, hogy amennyiben egy normális finanszírozás, tehát egy hitelfinanszírozás keretében történne ennek a beruházásnak a megvalósítása, akkor a kormány az akkori - egyébként sok szempontból más - ajánlatából fönntartaná azt, amit akkor tet t, mert az a kormányhatározat érvényes ma is, hogy akkor a kamatköltségeket a fővárosnak kellene fizetnie, és a kormány a maga részéről a tőkeköltségeket, tehát a tőketörlesztést vállalná. Csak ennyiben utaltam a '92es határozatra. Azt, hogy a világkiállí tással időközben valami történt, én is tudom. Köszönöm szépen. (Taps.) Bogárdi Zoltán (MDF) - a földművelésügyi miniszterhez - "Lehetségese az agrárexport évközi leállítása?" címmel ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én i s köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Áttérünk az interpellációk tárgyalására. Bogárdi Zoltán úr, az MDF képviselője, interpellációt nyújtott be a földművelésügyi miniszterhez, "Lehetségese az agrárexport évközi leállítása?" címmel. Megadom a szót Bogárdi Zo ltán úrnak.