Országgyűlési napló - 1995. évi téli rendkívüli ülésszak
1995. december 19 (141. szám) - A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1996. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitája - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. SIRÁLY PÉTER (MSZP): - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. SIRÁLY PÉTER (MSZP):
115 ELNÖK (dr. Salamon László) : Sirály Péter ké pviselőtársunk a következő jelentkező, akinek szintén adva van a választási lehetőség, hogy most kívánja elmondani vagy a következő ülésen. DR. SIRÁLY PÉTER (MSZP) : Bele tudom sűríteni ebbe a hét percbe. ELNÖK (dr. Salamon László) : Képviselő úré a szó. DR. SIRÁLY PÉTER (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, nem kell különösebben részleteznem, hogy a magyar államnak, Magyarországnak egy 500 milliárd forintos költségvetési alrendszere, az egészségbiztosítás alrendszere micsoda jelen tőségű az ország egésze számára, és azt sem kell különösebben bizonyítanom, hogy egy ekkora összegű alrendszer a lakosság életében - tulajdonképpen az egész egészségügyi ellátás a lakosság életében - milyen tényleges jelentőséggel bír, és ennek következtéb en mekkora politikai jelentősége van. Úgy érzem, hogy ez a rendszer - minden létező gondja és problémája ellenére - a kor színvonalán működik, ami a gyógyításban és a diagnosztikában tapasztalható. Ugyanakkor rengeteg gonddal, feszültséggel küzd az egész r endszer: egyszerre nagyon szegény és nagyon pazarló. Azt hiszem, meghökkentő megállapítás, amit én most teszek - és félre ne értsék: ez a pénz nem kerülhet ki ebből a rendszerből , de úgy érzem, hogy ebből a rendszerből 3050 milliárd forint egyszerűen el folyik. Ha végignézünk néhány tételt a költségvetés tervezetéből, akkor azt látjuk, hogy a gyógyítómegelőző ellátás 215 milliárd, a gyógyszer, gyógyászati segédeszköz 80 milliárd, a rokkantnyugdíj 78 milliárd, a táppénz 48 milliárd - mindez 421 milliárd. Ez a négy nagy tétel 80 százalékát teszi ki az egész egészségbiztosítás költségvetésének, ugyanakkor e mellett az ellenőrzés fejlesztésére egy 224 milliós kis tétel szerénykedik, amely az egész előbb felsorolt költségvetésnek kevesebb mint a fél ezreléke. Mindnyájan látjuk azt mindennapjainkban, hogy hogy folyik el a pénz az egészségbiztosításban; ismerjük az országban a táppénzbevételi szokásokat. Nem először mondom el azt, hogy egy megfelelő gyógyító ellátás folyamán körülbelül az esetek 99 százalékában - de 95 százalékában biztosan - elegendő lenne nyolc hónap táppénzjog is, ha a táppénzesek zömét kitevő krónikus betegekkel az első kéthárom hónapban megtörténne az, aminek meg kéne történnie. Ugyanakkor érdeksérelmeket sem látok, mert ha ez megtörténik, a kkor nyolc hónap alatt a betegsége eldől erre vagy arra: meggyógyul vagy rokkanttá válik - tehát a megoldás az egyén számára megmarad. A közelmúltban egy kedves ismerősöm édesapja meghalt. Ideadták azokat a gyógyszereket, amik már szükségtelenné váltak, ho gy használjam föl. Végignéztük a gyógyszerek - egyetlenegy ember gyógyszerkészletének - árát, a tbtámogatás nélkül, tehát a teljes árát. Kérem, ez 60 ezer forint volt! Nekem az az érzésem, hogy ez is a teljes ellenőrzetlenség következménye, miközben úgymo nd a társadalombiztosítás szabályai leírják az orvosok számára, hogy egy, maximum kéthavi gyógyszerkészletet lehet az egyén számára felírni. Hogyan ellenőrizhető ez a rendszer? Magyarországon van évente 140150 millió orvosbeteg találkozás - ez természet esen tételesen ellenőrizhetetlen. Mi akkor a megoldás? Mindenféle egészségügyi reformtörekvésben a buktatót idáig abban látom, hogy nincs egy használható, naprakész - de legalább hónapra vagy negyed évre kész - adatszolgáltatás, amely természetesen csak sz ámítógépes adatszolgáltatáson alapulhat, ugyanakkor nincs egy minőségbiztosítási és minőségellenőrzési rendszer. Ezeknek a költségeit rettenetesen hiányolom az egészségbiztosítás költségvetéséből, és ez valahol az államháztartási reform része is kell legye n, ha nem is most, a konkrét költségvetés fogja meghozni ezekre a megoldást.
