Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. szeptember 19 (107. szám) - Bleyer Jenő (MSZP) - a földművelésügyi miniszterhez - "Milyen intézkedésekkel kívánja a kormány támogatni a gépkörök működését?" címmel - BLEYER JENŐ (MSZP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. KIS ZOLTÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
519 BLEYER JENŐ (MSZP) : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A kárpótlás következtében igen sok nyugdíjastársunk jutott fö ldtulajdonhoz. A földtulajdonnal párhuzamosan azonban termelőeszközzel nem rendelkeztek olyan mérvűen, hogy a megkapott földet, a megkapott birtokot meg tudják művelni. A különböző latolgatások után odajutottunk - és erre nyugateurópai példa is mutatott , hogy gépköröket kellene alakítani, amely gépkörök lehetőséget nyújtanának arra, hogy azok a gazdák, akik megfelelő termelőeszközzel nem rendelkeznek, illetve csak részben rendelkeznek, egy megfelelő szervezés mellett a klasszikus szövetkezeti szabályokna k megfelelően tudnának együttműködni. Ennek jelentőségét mi abban látjuk, hogy ezeknek a gazdáknak úgyszólván 50 százalékos beruházási költség mellett meg tudnák művelni eredményesen a földjüket, nyugdíjasok vonatkozásában pedig növelni tudnák jövedelmüket . Éppen ezért föltétlenül szükségesnek látnám ennek a korosztálynak ilyen irányú megsegítését. De úgy érzem, hogy az aktívak egy része is hasonló helyzetben van. Tehát javasolnám a kormánynak föltétlenül, hogy ez irányú támogatását szervezze meg. Köszönöm a szíves figyelmüket. (Szórványos taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. A kérdésre Kis Zoltán földművelésügyi minisztériumi államtitkár úr válaszol. Megadom a szót. DR. KIS ZOLTÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár : Köszönö m szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársam! Valóban, ahogy ön is mondta, nemcsak a nyugdíjasoknak, hanem valamennyi kis földtulajdonnal, csekély tőkével rendelkező mezőgazdasági vállalkozónak érdeke, hogy egy olyan gépp ark jöhessen létre, amelynek a kihasználtsági foka jó, és amelynek a költségvonzata ezen termelői körnek is elviselhető. Ezt fölismerve 1992ben már az előző kormány a gépkörök szervezéséhez lényeges anyagi támogatást nyújtott, amelyet folytatva a jelenleg i kormányzat, a Német Szövetségi Köztársaság gépkörei szövetségének elnöke hathatós támogatásával, egy olyan Phareprogramot dolgozott ki, amely a gépköri szervezés, a jogpropaganda és a tanulmányutak szervezésén túl külön EBRDhitelforrás megszerzését is célozta. A kormány által 187/1995. szám alatt kiadott rendelet már a Mezőgazdasági Fejlesztési Alapból biztosítja a külön támogatási rendszer igénybevételét mind a gépkörök, mind pedig a gépet lízingelők számára, azonos feltételekkel az egyéb egyéni vagy t ársas vállalkozásokhoz. Tudjuk, hogy ez a támogatás éppen a banki szférában a pénzügyi mozgás nehézségei miatt erősen korlátozott, ezért a következő évtől kezdve azt tervezzük, hogy mind a gépkörök, mind pedig a gépet beszerzők számára egy jelentősebb, szá ndékaink szerint 2030 százalékot kitevő, vissza nem térítendő támogatást szeretnénk nyújtani, természetesen fenntartva az eddig is már a kormányzat által nyújtott kamattámogatás mellett. A következő tárgyalásaink, amelyek az EBRDvel az 55 millió dollár f ölvételére irányulnak, egy külön szakaszban foglalkoznak a gépköri hitelezéssel és a gépköri finanszírozással. Nagyon szépen köszönöm a kérdését, és remélem, hogy ezzel a rövid tájékoztatással az ország közvéleményének figyelmét is fölhívhattuk arra, hogy igenis érdemes gépköröket szervezni, és ehhez a kormány a megfelelő támogatást biztosítani is fogja. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most rátérünk az interpellációkra.