Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 13 (126. szám) - Interpellációk és kérdések ismertetése: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - BOROS LÁSZLÓ jegyző:
2401 bizottságnak az a döntése, hogy önálló indítványt, határozati javaslatot nyújtson be a parlament számára, két ok miatt, hisze n az egyik oldalról az 1995. évi gazdasági folyamatok ugyan már bizonyos értelemben az eddigi időszakra visszatekintést jelentenek, de más értelemben a költségvetés vitája során nagyon nagy hangsúlyt kapott annak a megítélése, hogy ezek a folyamatok mitől és hogyan alakultak így, ahogy alakultak. (14.10) Éppen ezért szakmailag és politikailag is úgy ítélte meg a gazdasági bizottság, hogy ebben a kérdésben a Háznak egy szélesebb körű vitát célszerű lefolytatnia. A másik része az ügynek az a formai javaslat, mely szerint nem elégedhetünk meg - megítélésünk szerint - azzal, hogy a Házban azután, hogy a kormány ezt a jelentését a gazdasági bizottság számára benyújtotta, és ott egy nagyon komoly részletes vita zajlott le szeptember 20án, illetve most november 9én egy határozati javaslatot készítettünk el ezzel kapcsolatosan; nem elégedhetünk meg azzal, hogy az ott elhangzott megállapítások csak a bizottságon belül maradjanak és egy rövid, egyszerű ajánlással intézzük el ezt a dolgot, hanem úgy ítéltük meg, hogy ezek vannak olyan fajsúlyos kérdések, amelyekkel a Háznak olyan módon kell foglalkoznia, hogy határozati javaslatot is kell hoznia. Ez a fajta megoldás lehetőséget teremt arra, hogy azok számára is, akik ellenvéleménnyel élnek, megteremtse az alkalmat arr a, hogy elmondják indokaikat és javaslataikat. Megjegyezni kívánom azt, hogy ezt a határozati javaslatot a gazdasági bizottság egyhangúlag támogatta. (Taps.) Köszönöm a figyelmet. ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! A további benyújtott előterje sztéseket a kiküldött és kifüggesztett napirendi ajánlás tartalmazza. Az indítványok címeit holnap, a bizottságok kijelölésekor ismertetem. Ugyancsak ekkor kerül sor a sürgős tárgyalásbavételekről, valamint a kivételes és sürgős tárgyalásról történő döntés ekre is. Interpellációk és kérdések ismertetése: ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Felkérem jegyző képviselőtársamat, hogy ismertesse a sorra kerülő interpellációkat és kérdéseket , illetőleg benyújtóik nevét. BOROS LÁSZLÓ jegyző : Tisztelt Országgyűlés! Kérdést nyújtottak be: Hegyi Gyula, MSZP, "Mi lesz veled Yblbazár?" címmel a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszterhez; Torgyán Józsefné Cseh Mária, FKGP, "Mi lenne, ha miniszter úr nemcsak művelődési, hanem közoktatási miniszter is lenne?" tárgyában a művelődési és közoktatási miniszterhez; Sasvári Szilárd, Fidesz, "A fővárosi kerületek földhivatala" tárgyában a földművelésügyi miniszterhez; Sepsey Tamás, MDF, "Vane jogorvoslatnak helye az úgynevezett második kárpótlási földalapot módosító határozat esetén, és milyen feltételek mellett módosítják az önkormányzatok kérésére a földalapot?" címmel Suchman Tamás privatizációs miniszterhez; Garai István, MSZP, "Várhatóke kedvező változások a sportegészségü gyi ellátás területén?" címmel a népjóléti miniszterhez; Garai István, MSZP, "Mikorra várható a társadalmi szervek kezelésében lévő állami ingatlanok helyzetének rendezése?" címmel az igazságügyminiszterhez.