Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 28 (132. szám) - Barkóczy Gellért (FKGP) - a földművelésügyi miniszterhez - "Miért változtatták meg a bizottsági megállapodás alapján kijelölt földterületek nagyságát?" címmel - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
3076 Mindez azt jelenti, hogy nem nyugszunk bele a nyelvtörvénybe és a nyelvtörvény körül kialakult helyzet fenntartásába; de ugyanakkor k érem megérteni, az ország érdekében, hogy nem rombolhatjuk le azt, amit a magyarszlovák viszonyban felépítettünk. Ez mind a két nép és a határon túli magyarság érdeke is. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm szépen. Viszontvá laszra megadom a szót Varga István képviselő úrnak. DR. VARGA ISTVÁN (MDF) : Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Demokrata Fórumnak változatlanul az az álláspontja, hogy mélypontra süllyedtek a szlovákmagyar kapcsolatok, és a megkötött alaps zerződés a nyelvtörvény tükrében igencsak megkérdőjelezhető. A mi álláspontunk az, hogy akkor kell alapszerződést kötni, ha a másik fél bizonyos engedményeket tett. A szlovák fél semmilyen engedményt nem tett, sőt kétségbeejtő helyzetbe került az ott élő m agyarság. A Csemadok egyetlen fillér támogatást nem kap, 76 éve az ottani magyarságnak nincs egyetlen római katolikus püspöke sem, nincs egyeteme a magyarságnak, a nyelvtörvény pedig, azt hiszem, betetőzi ezt a külpolitikát. Úgy gondolom, miniszterelnök úr , hogy vissza kellene térni a korábbi hatpárti konszenzusos, kisebbségi és megalapozott külpolitikához, nevezetesen az antalli külpolitikához. Befejezésül talán hadd idézzem Sütő Andrást, aki Antall József temetésén azt mondta: "Senki, aki utána jön, senki , aki a nyomába lép, nem kerülheti őt meg abban, amit a határon túli magyarságért cselekedett." Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megkérdezem a miniszterelnök urat, kíváne válaszolni. (Horn Gyula: Igen.) Tessék, megadom a szó t. HORN GYULA miniszterelnök : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Először is szeretném leszögezni, hogy a múlt héten a szlovákiai magyar pártok vezetőivel folytatott tárgyalás nem támasztja alá azt, amit ön mond, sőt: az ellenkezőjét igazolja. Eg yikük se vetette fel azt, hogy romboljuk le a magyarszlovák kapcsolatokban elért eredményeket, illetve hogy azok mélyponton lennének. Viszont egyeztettük azokat a lépéseket, amelyekről már beszámoltam. Másrészt pedig a külügyi bizottság ülésén ugyancsak a rról tárgyaltunk, hogy mit tud a kormány, mit tud a parlament, illetve a hat parlamenti párt a maga vonalán tenni. Úgyhogy nagyon kérem, ne hiszterizáljuk a kialakult helyzetet, bármennyire is súlyosnak és elfogadhatatlannak minősítjük a nyelvtörvényt, han em értelmesen próbáljunk a kialakult helyzeten változtatni. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.) Barkóczy Gellért (FKGP) - a földművelésügyi miniszterhez - "Miért változtatták meg a bizottsági megállapodás alapjá n kijelölt földterületek nagyságát?" címmel ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Barkóczy Gellért, a Független Kisgazdapárt képviselője, kérdést kíván feltenni a földművelésügyi miniszternek "Miért változtatták meg a bizottsági m egállapodás alapján kijelölt földterületek nagyságát?" címmel.